Csenki Ferenc (1922-2010)



Megemlékezés


88 éves korában elhunyt Csenki Ferenc

Nagyon nehéz ,hogy szinte naponta kell tudósítást adnunk arról, hogy valamelyik sporttársunk, barátunk eltávozott közülünk! Aki olvassa weblapunkat az láthatja ,hogy sajnos ezzel a szomorú ténnyel az elmúlással szembesülnünk kell! Én úgy érzem ,hogy nem múlunk el hiszen az emlékünk , a végzett munkánk, emberségünk, tanítványainkban tovább él ,hogy az élet más területeit ne is említsem. Egy csodálatos szerény sportemberrel lett a magyar ökölvívás szegényebb. Csenki Ferenc 88 éves korában elhunyt. A Kiskunhalasi Önkormányzat róla szóló megemlékező írását amelyben olvashatunk önvallomásból is közreadjuk.

A halasi sport történetében kikerülhetetlenek a nagy személyiségek. Azok az emberek, akik edzőként, szervezőként nagyon sokat tettek a sportért. Ezek közé a „nagy személyiségek" közé tartozott Csenki Ferenc, mindenki Feri bácsija is, akinek a város és a fiatalok érdekében végzett munkáját 1997-ben Pro Urbe - a Városért - kitüntetéssel, 2007-ben sport „Életmű"-díjjal, 2008-ban Díszpolgári címmel ismerte el a halasi képviselő-testület. 1998-ban átvehette Dr. Csötönyi Sándortól, a szakszövetség elnökétől a „Magyar ökölvívásért" díjat, 2007-ben pedig a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Díszpajzsát. A pár éve megjelent sporttörténeti kötetben így emlékezett a kezdetekre: „A sporttal Kiskunfélegyházán ismerkedtem meg a gimnáziumban, amelyet 1934-től 1942-ig látogattam. A sportnak mindenféle ága érdekelt, labdarúgás, kézilabda és többek között a boksz is. 1939 elején kezdtem bejárni bokszedzésekre. Három évig, 1939 - 41 között jártam rendszeresen a tréningekre....1942-ben Kiskunhalasra költöztünk....háború, majd hadifogság után újra Kiskunhalason...egy darabig jártam focizgatni, de közben edzettem pár, az ökölvívás iránt érdeklődő srácot is....1947 elején el kellett határoznom, hogy ökölvívással foglalkozom-e vagy pedig labdarúgással? Mivel akkorra már sokat fejlődtek a gyerekek, ez reményt nyújtott arra, hogy Kiskunhalason megvessük az ökölvívás alapjait..." Az alapok lerakása annyira jól sikerült, hogy mind a mai napig létezik kiskunhalasi ökölvívás, melynek 1947 - 2005. között aktív és tevékeny résztvevője volt Csenki Ferenc. 58 év edzőség után is, egészen a legutóbbi időkig benézett edzésekre, még szurkolt a halasiaknak a 2009. évi szeptemberi nemzetközi tornán, de a tél beálltával egészségi állapota megromlott. Közel három hete kórházba került, ahonnan sajnos már nem jött ki. Felesége, nevelt fia, annak családja és különösen szeretett unokája mellett gyászolják mindazok, akik ismerték, tisztelték és szerették. Nem csak a sportot ismerők, nem csak az ökölvívók, hanem nagyon sokan városunkban és szerte az országban. Baromfitenyésztést irányító szakemberként dolgozott kis és nagy cégeknél egyaránt. Felnőtt fejjel szerzett felsőfokú végzettséget, de már fiatalon nagy szakmai tekintélyre tett szert. Még nyugdíjasként is több helyre hívták szaktanácsadónak, segítőnek egy, egy nehéz helyzetbe került cég talpra állításához, vagy egy induló vállalkozás munkarendjének kialakításához. Ment, segített, rendet tett, ha eljött, akkor rendet hagyott maga mögött, amit szakmai elismerések sora tanúsít. Élete „főműve" természetesen az ökölvívás volt. A „régi iskola" képviselője volt, akinél még a válogatott versenyzőnek is minden edzésen gyakorolni kellett a szabályos lépést: „előre-hátra-jobbra-balra, védést lezárással, a védés hárítással, a védés elhajlással" alapelemeket, a „pár elleni iskolázást," az igazi szép ökölvívástt. De a régi iskola képviselője volt abban az értelemben is, hogy nem „csak" bokszolókat nevelt. Fontosnak tartotta tanítványai iskolai előmenetelét, munkahelyi helytállását is. Sok nehéz sorsú - mai divatos szóhasználattal hátrányos helyzetű - srácból lett megbecsült szakember, akik az ökölvívás nélkül, Feri bácsi „iskolája" nélkül talán soha nem értek volna révbe. Büszke lehet a srácokra! A teljesség igénye, idő és sorrend nélkül pár név, akikre ma is emlékeznek a szép bunyó kedvelői: Király Balázs, Vörös T. Béla, Holló Antal, Holló József, Obendorf József, Kincses György, Halász László, Halász Péter, Molnár Lajos, László Sándor, Döme Tibor, Komlós Károly, Kincses György, Patai Antal, Jakab László, Török Tihamér, Fekete Mihály, Szűcs János, Surján Lukács, a Faragó testvérek. Több alkalommal segítette a korosztályos magyar válogatottat is, 1963-ban a Jugoszlávia elleni junior viadalon Holló Anti, Surján Lukács, Óbendorf József és Molnár Mihály szerepelt a ringben Feri bácsi irányítása mellett. De a mai csapat vezetősége is az ő fiai közül került ki Szabó Lajos klubelnök, Lehoczki László edző és Mester Sándor folytatja azt, amit ő kezdett el több mint hat évtizede. „Örök emlékű az, akinek tudását tanítványai továbbviszik!" - tartja a mondás. Csenki Ferenc emlékét megőrizzük, tanításait továbbviszik a halasi fiatalok, volt tanítványai, tartását, munkához, embertársaihoz való példamutató hozzáállását továbbvisszük mi, akik itt maradtunk! Csenki Ferenc edző hamvasztás utáni búcsúztatására a család tájékoztatása szerint: 2010. március 12. péntek, 13,00-kor kerül sor, a Kiskunhalasi Római Katolikus temetőben

Szakos József
Forrás:Magyar ökölvívó Szakszövetség