2012. év kiskunhalasi ökölvívó hírei, eseményei
2012-11-03
Mester Sándor ajánlja:
BoxingONE
AHOGY ÉN LÁTTAM: Sabo Florian nagyon szép meccsen veri Ladislav Matust. Flóri azt csinált a ringben, amit akart. A szlovák fiúnak már az első menetben vérzett az orra, azt hittük nem lesz három menet. Sabó símán nyert.
Bacic Vanja végig hajtotta Tankot. Tanko is jó volt, kontrázott, ellépett, visszavert, de végig Banja irányította a meccset. A helyi közönség belelkesedett, már győzelmet látott, de az igazi ökölvívást ezen az estén Banja mutatta be.
60 kilóban Babós Laci is hatalmasat bokszolt Galántán a "helyi sztár" ellen, sokkal jobb volt, azt csinált amit akart, szépen kontrázott, kiugratott, elmozgott, keresztbevert...sajnos kevés volt: a bírók egy másik meccset néztek talán...(mögöttem régi galántai bunyósok ültek, ők mondták a második menet után, hogy, ha nem üti ki a Dávid a Babóst, akkor esélye sincs, a végén azt mondták: "Ez elment, kevesebb bohóckodás, több bunyó, Dávid!"..aztán...mindenki a Lacinak gratulált, még a csecsenek is, akik a 81 kilós srácot hozták, életükben először látták a halasi fiút, azt mondták: "Ocseny harosíj mologyec!" - Nagyon jó fiú!) ....
Sajnos Kukic nem hozta el a könyvét, így a helyiek ajándékba kaptak két pontot, ez később - mint kiderült - sorsdöntő lett.
Mikulás Ferdinánd végig fölényben volt Nemana Zavisic ellen. A szabadkai versenyző hátrált, ritkán próbálkozott, símán elment a meccs.
75 kilóban a 17 éves, eredetileg 69 kilós Memetovic Denis megtette amit tehetett a galántai Nikolas Hoang ellen. Ellépett, kontrázott, kivárt és a harmadik menetre készült. Akkor leállt verekedni, de a szlovák fiú ellen ez akkor kevés volt és későn jött. A jóval erősebb és rutinosabb Hoang egyhangú pontozással győzött.
A 81 kilós Elsajev Mansur alig fél menetet töltött a ringben. Lerohanta a galántai Luksa Eliast, három támadás, három számolás és vége! A szabadkaiak nagyon jók voltak az alsóbb súlyokban (és a 81 kilóban - ez a Mansur ..ez bizony), de a közép üres maradt, így elment a meccs 1 ponttal. A galántaiak jó fejek, jó házigazdák voltak, jól éreztük magunkat...csak...No, majd tavasszal! .....
Készítette:
Mester Sándor
A cikk a facebookon.
Beszámoló a B1 liga hivatalos weboldaláról:
A BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság péntek esti mérkőzésén nem született meglepetés, noha a „Spartak Wolves” jóval nagyobb ellenállást fejtett ki, mint azt előzetesen várni lehetett.
„Tomi Kid” Kovács Tamás csapata nagyon komolyan készült, hogy az idei első otthoni mérkőzésükön megszerezzék a győzelmet, egyszersmind versenybe szálljanak az valamelyik éremért. A szabadkaiak viszont a pénteki volt az utolsó szezonbeli küzdelmük, nekik elsősorban a rekordjavítás lehetett a céljuk, hozzátéve, hogy idegenben – finoman szólva – általában nem szoktak valami fényesen „muzsikálni”.
A csapatvezetők megbeszélése értelmében ez alkalommal kimaradt a nehézsúlyú küzdelem, helyette 60 kg-ban rendeztek egy extra mérkőzést, junior korcsoportban. Ezen a mérkőzésen Sabo Florian Ladislav Matus ellen küzdött, s nyert pontozással, majd a szerbek az 56 kg-os mérkőzést is behúzták, ráadásul Vanja Bacic „dzsókerként” lépett kötelek közé Viliam Tankóval. Hidegzuhanyként érte a galántaiakat ez a kezdés, hiszen a vendégcsapat 5:0-ra elhúzott.
A galántaiak „dzsókere”, Zöld Dávid 5:3-ra módosította az eredmény, méghozzá a kiskunhalasi Babos László legyőzésével. 64 kilóban nem került megrendezésre a Kukic Nemanja – Patrik Rajcsányi összecsapás, mivel a vendégbokszoló nem hozta el a versenykönyvét. Így viszont máris 5:5-ra alakult az állás.
A felvidéki csapa ezt követően is lendületben maradt, hiszen előbb Mikulas Ferdinand (69 kg) és Nikolas Hoang (75 kg) is megszerezte a győzelmet a hazai csapatnak, amivel 9:5 –ra módosult az összecsapás állása, vagyis a Galánta a 81 kg-os mérkőzés előtt eldöntötte a párharcot. Így aztán a szerbek orosz bunyósa, Elsajew Mansur hiába nyert idő előtt Lukas Elias ellen, a „Farkasok” már csak kozmetikázni tudták a vereségüket (9:7).
Eredmények mérkőzésről mérkőzésre
60 kg junior: Sabo Florian – Ladislav Matus 2:0
56 kg: Bacic Vanja (joker) – Viliam Tanko 3:0
60 kg: Babos László – Zöld Dávid (joker) 0:3
64 kg: Kukic Nemanja – Patrik Rajcsányi 0:2 (mérkőzés nélkül)
69 kg: Zavisic Nemena – Mikulas Ferdinand 0:2
75 kg: Memetovic Denis – Nikolas Hoang 0:2
81 kg: Elsajew Mansur – Lukas Elias 0:3
A B1 liga hivatalos weboldala a boxingone.com címen érhető el, ahol a friss hírek mellett versenynaptár, televíziós program, exkluzív videók, fotógaléria, valamint aktuális tabella is várja az olimpiai szabályrendszerű ökölvívás barátait. A liga mérkőzéseinek összefoglalóit a DigiSport csatorna sugározza péntek esténként.
Forrás: boxingone.com
2012-10-31
Mester Sándor ajánlja:
Kincses György
1963 - 2007
Pályafutása:
1977 – 1980 Kiskunhalas, országos serdülő bajnok, ifi OB.III. hely, válogatott kerettag, győzelem a románok ellen Makón.
1981 – 1990. KSC.
1981-től folyamatosan válogatott, több, mint harminc mérkőzést vív nemzeti színekben.
1982. junior magyar bajnok.
1983-88 között felnőtt válogatott.
1983. junior EB. ötödik, ugyanebben az évben: Várna, felnőtt Európa-bajnokságon ugyancsak 5. hely.
Összesen öt magyar bajnoki címet nyert:
Háromszoros felnőtt magyar bajnok / 1985-86 és 1988/
Kétszeres ezüstérmes /1987 és 1989/.
Állandó tagja a KSC NB. I.-es CSB csapatának, öt évig csapatkapitánya.
Mérlege: 264 mérkőzésből 218 győzelem, 7 döntetlen.
1990-93 között profi versenyző.
1991-ben ő lesz Magyarország második világháború utáni első profi bajnoka.
Kincses György emlékére alapított díj leírása és a díjazottak névsora itt olvasható.
.
Tisztelettel meghívunk minden kedves sportbarátunkat:
Kincses György volt válogatott ökölvívó, Európa-bajnoki helyezett síremlékének avatására a kiskunhalasi római katolikus temetőbe, 2012. november 15-ére!
15.30-16.00 Gyülekező
16.00 - Megemlékezés, virágok elhelyezése
17.00 - Kamarakiállítás - fotók, trófeák -, baráti emlékidéző a Cigány Közösségi Házban (Kiskunhalas, Tó u. 36.)
A síremléket támogatta:
Kiskunhalasi Cigány Önkormányzata,
Kiskunhalas város polgármestere,
Kincses Krisztián,
Kincses Arnold,
Kincses Viktor,
Halasi Box Club,
Mester Sándor,
László Sándor és családja,
Jekő Attila,
Pályi Sándor,
Kozma László,
Pozsonyi László,
Szabó Lajos,
Volt Halasi Ökölvívók Baráti köre,
Pap Csaba kőfaragó,
Mester Sándor
főtitkár
A cikk elérhető facebookon is.
2012-09-24
Halasi versenyző a BoxingONE-ban
A következő szezon első BoxingOne nyitómeccsére a győri Patent Gladiátor és a Bokserski Klub Spartak Subotica Volves csapatai között gyönyörű környezetben a négycsillagos Hotel Galeria Subotica ötemeletes átriumában került sor. A szabadkaiak színeiben a 60 kilós halasi Laci Babós is indult. Laci egy héten belül találkozott a felnőtt magyar bajnok KSC-s Lakatossal és a tavalyi ifibajnok Sinkóval. A találkozót kiélezett küzdelemben a Szabadkai "Farkasok" nyerték. Laci - akit több halasi szurkoló is elkísért - minimális különbséggel alulmaradt, de nagyon jó benyomást keltett. A szabadkai közönség megtapsolta teljesítményét. A kicsit győriízű beszámoló szerint: " Könnyűsúlyban a kiskunhalasi Babos László képviselte a szabadkai csapatot, míg a „Gladiátorokat” Sinkó Zoltán. Nagyszerű párharc volt a 60 kilós mérkőzés, Sinkó fokozatosan növelte fölényét, amely a harmadik menet elején csúcsosodott ki. Babos ekkor számos nagy pofont benyelt, több át is szaladt rajt. Sinkó sima győzelmet aratott. (4:2) " Lehoczki edző és Babós Laci szerint: Laci kicsit enerváltan kezdett, fejben nem volt ott, lassan melegedett be, az első menet elúszott, utána kellett kapaszkodni, és ehhez bizony kockáztatni kellett, ami néha azzal járt, hogy Laci kinyílt. Nem kapott nagy ütést, de több tiszta becsúszott. Végül is minimális arányban alulmaradt. " Laci nagyon lelkizős tipus. A múlt héten a Testvérvárosok kupáján leütötte Lakatost, akire - a jelenlegi felnőtt magyar bajnok! - számolni is kellett a 2. menetben, végig fölényben volt, mégis a kecskeméti fiút hozták ki győztesnek. A héten intéződött el iskolájában a szakmaváltása, ami nem ment könnyen. Sinkóval tavaly az ifiOB döntőjét bokszolta, utána sokan/sokáig vitatták/vitattuk az eredményt Most benne volt a bizonyítási vágy, legörcsölt kissé! DE! Nagyon jó meccset csinált a két fiú! Mind a kettőnek GRATULÁCIÓ JÁR! Szép volt !
Részletek és képek is itt (boxingone.com)
Következő TV műsor:
SPARTAK Subotica vs. Patent GLADIATORS
2012 október 26. 22:00 DigiSport
A beszámolót készítette:
Mester Sándor
főtitkár
2012-09-15
Testvérvárosok Kupája - Anda Péter fotói
Anda Péter nagyszerű fényképei az alábbi linken tekinthetők meg:
XII. Testvérvárosok Kupája - fényképek
2012-09-15
Testvérvárosok Kupája - Csenki Ferenc Emlékdíj
A XII. Tevérvárosok Kupája keretében újra átadásra került a Csenki Ferenc emlékdíj
A 2012-évi díjazottak:
Pozsonyi László (Kiskunhalas) vállalkozó, volt ökölvívó, a halasi ökölvívás több éves önzetlen támogatásáért.
Gálos Tamás (Baja) edző, a fiatalok neveléséért, felkészítéséért, pedagógiai munkájáért.
Átadta: Szabó Lajos klubelnök, Varsányi Vera (Csenki Ferenc unokája)
A Csenki Ferenc emlékdíj leírása és a korábbi díjazottak listája itt olvasható.
Mester Sándor
főtitkár
2012-09-15
Testvérvárosok Kupája - eredmények
A mérkőzések és a pontverseny végeredménye
A mérkőzések erdményei:
A csapatverseny végeredménye:
készítette:
Nacsa József
a versenybíróság elnöke
2012-09-15
Testvérvárosok Kupája - Támogatóink
Tombola tárgyakkal az alábbiak támogatták a rendezvényt:
Aphrodité szalon
Asztalos Tímea
Bo-Bo shop és ajándékbolt
Bács Gazda-Coop Kft
Déli Városkapu Kft.
Halasi Box Club
Halasthermál Kft.
Halasi Borászati Kft. Szőke Pincészet
Halasi Csipke Közalapítvány
Haldorádó horgászbolt
Mentha természet boltja (Halász Balázs)
Hírmondó Videotéka
Kardos Renáta
KB AUTOTEAM Kft.
Kerékpár- és Motoralkatrészbolt (Kossuth utca)
Kert-Lakás Galéria
Kertvárosi HÚS-ABC
Komlós Károly
Krausz és Társai Műszaki Áruház
Kultúrcikk Kisáruház
Mókus László
Papp Zoltán
Pozsonyi László
Szanyi Johanna
Szerencsés Nóra
Thorma János Múzeum
Tulipán Ajándék Bolt
Városi Virágbolt
Varsányi Család
Vasbolt (Kiskunhalas Szent Imre utca)
További támogatást kaptunk Kiskunhalas Város Önkormányzatától is.
Köszönjök szépen!!!!
2012-09-15
XII. Tesvérvárosok Kupája beszámoló.
XII. Testvérvérosok kupája
Nemzetközi ökölvívótorna
Kiskunhalas, 2012. szeptember 15.
Bibó István Gimnázium Horváth István Sportcsarnoka
Résztvevő csapatok:
Spartak Komarno (SVK), Spartac Subotica (SRB), Hórmezővásárhely HÓD), Varjú Boksz Klub (VAB), Kecskeméti SC (KSC), Szegedi Boksz Club (SZB), Tiszakécskei VSE (TVS), Tápiómente Ökölvívó Egyesület (TMÖ), Bajai Felsővárosi DSE (FÖS),Halasi Box Club (HBC).
Nézők száma: 200 fő
Versenybíróság:
Elnök: Nacsa József, a Magyar Bíróbizottság vezetője, elnökhelyettes: Szűcs Veronika, olimpiai bíró.
Vezet, pontoz: Bende Szabolcs II.osztályú bíró, Csikai István EUBC, Füredi János II. o.b., Fodor József II.o.b., Gálos Tamás I.o.b., Szalkai Edina I.o.b.
Versenyorvos: Dr. Ördögh Csaba
Tájékoztató: Mester Sándor
Adminisztráció: Sárkány Anna, Molnár Solti Judit, Molnár Solti Melinda.
A versenynek külön aktualitást adott, hogy 65 éve alapította meg Csenki Ferenc az első halasi ökölvívó klubot, és 15 éve indult újra a halasi ökölvívás Halasi Box Club néven! A versenyen több kiváló halasi ökölvívó részt vett, közülük többen díjat is adtak át: Halász Péter az 1947-es csapat alapító tagja, későbbi kiváló nehézsúlyú, Obendorf József akinek Kajdi ellen mérkőzésére máig emlékeznek, sok csb hőse volt, Faragó Lajos, Viszmeg Sándor, Kiss Sándor, Pozsonyi László, Komlós Károly, Mókus László...és még sokan mások.
A szlovák, szerb és magyar himnusz meghallgatás után Gyovai István Kiskunhalas polgármestere köszöntötte a résztvevőket.
A megnyitó után a rendezők virággal köszöntötték Szűcs Vera bírónőt, aki sikerrel képviselte hazánkat a londoni olimpián, mint versenybíró.
14,00-tól kezdődtek a mérkőzések.
Előre látható volt, hogy a halasiaknak nem lesz könnyű dolguk. Babós és Kertész Kovács nem kapott ellenfelet, Farkas Pistának és Albert Ferinek egy súllyal feljebb kellett indulnia. Végül is Babós „beugróként” a kecskeméti Lakatos Róbert (az előző évi felnőtt magyar bajnok és felnőtt válogatott kerettag, EB és VB ötödik) lett az ellenfele, Farkas Pista szintén beugróként a kétszeres ifi és kétszeres felnőtt magyar bajnok Lakatos István ellen bokszolt….Babós ráadásul sérülten.
Fodor Álmos betegség miatt közel két hetet hagyott ki, Takács Ákos sportsérülés miatt csak félgőzzel edzehtett, Kocsis Anett iskolai elfoglaltságai miatt hagyott ki. No, de nem folytatjuk a sort, ezek olyan tények, amikkel szembe kell nézni, és valószínűleg más csapatoknál is voltak problémák, csak azokat mi nem ismerjük.
Eredmények:
Felnőtt férfi: Farkas István (HBC) - Lakatos István (KSC). Farkas Pista nagyszerűen helytállt. Az első két menetben „partiban” volt, nagyon jól mozgott, ellépett, visszatámadt. A harmadik menetre lemerevedett, letapadt és sok felesleges ütést kapott. Egyhangú pontozással maradt alu, de nagyon szépen bokszolt, 48 helyett 52 kilóban!
60. kg. Babós László (HBC) – Lakatos Róbert (KSC). Megtelt a nézőtér (előrehozott meccs volt, hiszen a két Lakatosnak családi elfoglaltság miatt utaznia kellett, de „elterjedt a városban”, hogy „jó meccs lesz a Bibóban”!). Két egyenrangú, kiváló bokszoló küzdött egymással. Laci odaállt vállalta a nyílt sisakos csatát, kontra, ellentámadás, trükk, kemény egyenesek. A meccs közepétől egyre inkább a halasi srác irányított, átvette a kezdeményezést. A második menetben számoltak Lakatosra! Tombolt a halasi közönség. A harmadik menetben mind a két srác egy lapra tett fel mindent, de – szerintünk – Babós jött ki jobban a belharcokból. Eredmény: 3:2 Lakatos javára…..A „nagyobb név” győzött. A többség nem értett egyet a döntéssel, de – sajnos – 3 bíró elég volt…Sajnáljuk!
Bemutató 40 kg. Tamás Teofil (HBC) – Merész Patrik (SZB).Szépen mozogtak a 12 éves ökölvívópalánták, Patrik bátrabb volt, ezzel meg is nyerte a meccset, de Tamás előtt is szép jövő állhat!
Bemutató 31 kg. Zuró Zsolt (TMÖ) nyer egyhnagú pontozással a vásárhelyi Snobh Dávid ellen.
Serdülők:
41,5 kg. A tápiómenti Zúró Mihály korát meghazudtoló érettséggel bokszolt a szegedi Gál Konrád ellen. Nagyon jó meccset vívtak a srácok, a Zúró egyhangú pontozásos győzelme megérdemelt.
44,5 kg. Fodor Álmos (HBC) – Arifovic Denis (SRB). A szabadkaik mindig nagyon jó bokszolókat hoznak. Most is ez történt. Álmos nagyon szépen kezdeményezett, irányított, változatos ütésekkel operált, de Arifovic kontrázott, visszavert, és a második felében a meccsnek átvette z irányítást. Álmos nagyon akart, és ebbe kicsit talán bele is görcsölt, így kis különbséggel, megosztott 4:1 arányú pontozással alulmaradt. Nincs miért szégyenkeznie, jó meccsen, jó bunyót mutatott a hazai közönségnek.
Juniorok:
57. kg. Takács Ákos (HBC) az új halasi generáció egyik legtehetségesebb tagja. Az elmúlt másfél évben kereste, keresi a helyét. Nagyapja Torontáli Antal éveken keresztül a „nagy” szabadkai Spartak meghatározó bokszolója volt. Ákos időnként nehezen birkózott meg az esélyesség terhével. Pár hónapja újra komolyan veszi az edzéseket, reméljük szorgalma és kitartása eljuttatja oda, ahova méltó tehetsége alapján. Körmendi Balázst (VAB) a gong után lerohanta, fél perc és repült a törölköző. Szép volt Ákos!
60 kg. Sabo Florián (SRB) – Simon Krisztián (FÖS) eredmény 3:2. De nagyon jó mérkőzés volt. A többszörös szerb bajnok ellen Krisztián szépen helytállt!
60 kg. Dellei Ákos (SZB) – Farkas Szilárd (KSC). Farkas kemény egyeneseit az első menet végéig állta szegedi ellenfele. Szilárd döntő fölénnyel nyert.
63. kg. A szegedi Lengyel Andor ellen a második menetben feladja Oláh Zoltán (VAB).
75. kg. Arató Jónás (KSC) egyhangú pontozással nyer Balogh Joel (SZB) ellen.
Női mérkőzések:
48.kg. Hachbold Judit (TVS) küzdelmes meccsen 3:2-re nyer a vásárhelyi Károly Dóra ellen
48. kg. Víglási Alexandra (VAB) egyhangú pontozással veszít a szegedi Gál Mónika ellenében. Alexandra egy korcsoporttal fiatalabb versenyző, szépen helytállt, de Mónika egyértelműen jobb volt.
57. kg. A szlovák nagyon kemény és hajtós Mészáros Adriána lerohanta a halasi Kovács Anettet. Anett a meccs elején szépen megállította, kontrázott, lassan átvette a kezdeményezést. Sajnos a meccs végére elfogyott az ereje, újra a komáromi lány támadott, és ezzel nyert is (5:0). Anett megfelelő edzésmunkával és kondival szép jövőre lesz képes.
60.kg. A harcos, nagy ütő Diana Kulinova (SVK) símén nyert Németh Annamária (TMÖ) ellen.
64. kg. Kozma Anita „kell a meccs” jelszóval visszafogottan kezdett Varga Melinda (TVS) ellen. Melinda felbátorodott, kinyílt és támadott. Aztán a második menettől Anita gyakorlatilag azt csinált a ringben, amit akart: kettős, hármas ütések, kontrák, kiugratások. SZÉP ökölvívást mutatott, nem akarta idő előtt befejezni, jó meccsen egyhangú győzelme megérdemelt volt!
Férfiak
Ifjúságiak
56. kg. Csonka Mário (SVK) nagyot bokszolt a kecskeméti Szabó Konráddal. Egyhangú szlovák győzelem, de a kezdő Szabó meglepően nagy küzdelemre kényszerítette a többszörös szlovák bajnokot!
56.kg. A nap – Babós utáni – másik legnagyobb érdeklődéssel várt küzdelme: Az Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok Herczeg Norbertet (KSC) pár hete Kőszegen megverte a nagyon jó bunyós bajai Gálos Roland. Akkor sokan vitatták az eredményt, így most a két edző megállapodott a visszavágóban. Igazi ökölVÍVÁS volt amit a srácok bemutattak! Gyönyörű és izgalma meccs! 4:1 arányban nyert Gálos Roland.
60. kg. A BoxingOne sorozatban is induló (bár ott többek között Babóstól is vereséget szenvedő), rutinos szlovák Bölcskei igazi adok-kapok csatában alulmaradt a kecskeméti Farka Richárddal szemben.
64. Sisulák Mario (SVK) veri 4:1-re a korábbi ceglédi, mára kecskeméti Makula Sándort.
69.kg. Kemény ütésváltásokkal tarkított mérkőzésen nyera vásárhelyi Bába József 4:1-re a szegedi Barta Tibor ellen.
69.kg. Úgy indult, hogy a szlovák Lukas Komancik símán veri a tápiómenti Szalontai Zoltánt. Szalontai azonban nem így gondolta, hajrával megszerezte a győzelmet (Komancik-Szalontai 1:4)
Felnőttek:
75.kg. A halasi Albert Ferinek nem volt ellenfele 69 kilóban. Vállalta a tápiómenti Molnár Zsolt ellen a mérkőzést. Molnár ráadásul jobb eredményességi mutatóval is rendelkezett: 34 meccse volt 24 győztes, Albert 32/20 és magasabb is volt Ferinél. Aki azonban látta már Albertet bokszolni az tudja, hogy soha senki ellen nem adja fel. Most is ez történt. Hatalmas nagy csatában előbb lebontotta Molnár fedezékét, átvette az irányítást és a véghajrában szinte már eljutott a kiütésig. Végül 4:1 arányban a halasi fiú győzött, megérdemelten! Feri meccsét megnézte a szabadkai klubelnök is, elismerően nyilatkoztak róla. Lehet, hogy újabb halasi lesz a BoxingOne csapatversenyben?
75.kg. A nagyon erős, nagyütő Norbert Studenic (SVK) a gong után azonnal eltalálta a kécskei Kozák Róbertet, akinek felrepedt a szemöldöke, és az orvos leléptette a magyar fiút.
Csapatverseny – Különdíjak:
Kupa kiírása: párosításkor a csapatvezetők kijelöltek 3-3 versenyzőt, akinek az eredményét kéri figyelembe venni. (Így döntöttük el azt, hogy nem az „indulók száma”, hanem a minőség és a taktikai megfontolás legyen a döntő!) Pontok: győztes: 10 pont, döntetlen: 7 pont, vesztes: 5 pont. Egyik versenyző „joker” jelölés: győztes pontjai duplán számítanak. Idő előtti győzelem: + 3 pont, idő előtti vereség: - 3 pont. Azonos pontszám esetén a több felnőtt győzelem, utána több ifjúsági stb. dönt.
III. helyezett: Spartak Komarno - 38 pont
II. helyezett: Halasi Box Club - 43 pont (1 felnőtt bajnok)
I. helyezett: Kecskeméti SC - 43 pont (2 felnőtt bajnok)
Legeredményesebb edző:Konkoly István (KSC)
Díjazás:
- Minden résztvevő oklevelet kapott a bajnokok érmet.
Különdíjakat
- legtechnikásabb serdülő versenyző: Zúró Mihály - Tápiómente ÖSE
- legtechnikásabb junior versenyző: Sabo Florian - Spartac Subotica
- legtechnikásabb ifjúsági versenyző: Farkas Richárd – Kecskeméti SC
- legtechnikásabb felnőtt versenyző: Lakatos István – Kecskeméti SC
- legtechnikásabb női versenyző: Kozma Anita Halasi BC
- a legjobb halasi versenyző: Albert Ferenc
- legjobb külföldi versenyző: Csonka Mario Spartak Komarno
- a „nap mérkőzése” mindkét résztvevője: férfi 60.kg. Babós László – Lakatos Róbert
A Volt Halasi Ökölvívók Baráti Köre kiadta:
Kincses György emlékdíjat:
- A legjobb 60 kg-os illetve alatti versenyzőnek: Gálos Roland – Bajai Felsővárosi SE
Díjat átadta: Szabó Lajos klubelnök és Rostás László a CÖ elnöke
A versenyen megjelentek Kincses György gyermekei is.
A HBC és Mester Sándor gyűjtést indított a volt kiváló ökölvívó sírjának rendbetételére. A meccsen 15 000 forint adomány gyűlt össze!
Csenki Ferenc emlékdíjat:
- A halasi ökölvívás támogatásáért: Pozsonyi László Kiskunhalas, volt ökölvívó, vállalkozó
- Kiemelkedően sportszerű, példaadó hozzáállásért (edző, versenyző, sportvezető kaphatja) : Gálos Tamás edző – Baja
Díjakat átadta: Varsányi Vera Csenki Ferenc unokája .s Szabó Lajos klubelnök
A halasi ökölvívóknak a sportbarátságért és az elmúlt évek eredményeiért:
- Díszkupát adott át Gálos Tamás a bajai egyesület nevében
- Ajándéktárgyat:
o Szalkai László a hódmezővásárhelyi egyesület nevében
o Győrffy György a Spartak Komarno nevében
A verseny után jubileumi gálavacsorára került sor. Itt köszöntötték a régi sportolókat, segítőket, támogatókat.
Különdíjat kapott eredményes edzői munkája elismeréséül Lehoczky László aki 15 éve edzi a srácokat anyagi ellenszolgáltatás nélkül.
Kedves gesztus volt, amikor a jelenlegi sportvezetés tagjai megköszönték a feleségek, társak támogatását – és türelmét – egy, egy csokor virággal.
Külön megköszönték a támogatást Kiskunhalas városnak, a Felsővárosi Általános Iskolának, a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolának, a Bibó István Gimnáziumnak, a HALASMÉDIA szerkesztőségének, a Bernáth Lajos Kollégiumnak.
Emlékérmet adományoztak többek között:
Halász Péternek, Dr Viszmegh Sándornak (a ’47-es alapító csapat tagjainak),
Gregó Sándor, Klein Imre, Kerekes Katalin nyugalmazott iskola igazgatóknak,
Dr. Gyurcsik Klára orvosnak és Sárkány Anna, Molnár Solti Judit, Molnár Solti Melinda versenyadminisztrátoroknak,
Tóth István, Jáger Levente, Sebestyén István, Csala Mónika, Kovács Iván és
Anda Péter újságíróknak, fotóriportereknek, szerkesztőknek,
Juhász Gábor külkapcsolati referensnek
Győrffy Győrgy komáromi, Szalkai László vásárhelyi, Jerzy Galara nowy-sacz-i és Antelj Tomislav szabadkai sportvezetőknek
Csikai István, Pályi Sándor és Szabics László versenybíróknak….és másoknak.
A résztvevők nevében
Juhászné Czinkóczi Éva elismerését fejezte ki azért, hogy a halasi ökölvívás évtizedek óta ad lehetőséget nehéz sorban élő fiataloknak a kiemelkedésre, a sikerélményre, azért, hogy a sport motivációt, öröm és sikerélményt ad sok diáknak, akik számára néha ez az egyetlen mód a kitörésre. Pedagógusként, több volt ma sikeres ökölvívó volt tanáraként látja, látta, hogy „jó kezekben vannak” a fiatalok.
Rostás László a cigány önkormányzat elnöke a toleranciát, a megkülönböztetés nélküli befogadást emelte ki, ami esélyt adott mindenkinek, aki tehetséges, hogy megmutassa magát, megmutassa miben jó, miben tudja és akarja a város jó hírét szolgálni!
A vacsora – melyen a támogatók által felajánlott birka és vaddisznóhús szolgálta a testi megújulást, és szülők, nagynénik, ismerősök finom süteménye a kedélyes beszélgetést – vasárnapba nyúlt…
Köszönjük!
1947 – 2012. az pontosan 65 év!
1997 – 2012. az pontosan 15 év!
1947 – 2017. az pontosan……?
Kiskunhalas, 2012. szeptember 16.
Mester Sándor
Volt – és erre nagyon büszke - halasi ökölvívó
2012-09-11
Sporthiradó 2012.09.11.
Testvérvárosok kupája előzetes - Mester Sándor a Halas TV Sporthiradójában
Sporthiradó 2012.09.11.
Forrás: www.halasmedia.hu
2012-07-26
Ökölvívó napközi Kiskunhalason
Ökölvívó napközis tábort szervez a Halasi Box Club. Részletek itt olvashatók:
Ökölvívó napközi
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
2012-06-19
Sporthiradó
Mester Sándor és Kertész Kovács Ádám a Halas TV Sporthiradójában
Sporthiradó 2012.06.19.
Forrás: www.halasmedia.hu
2012-06-08
HBC közgyűlés
Közgyűlést tartott a Halasi Box Club. Az elnökség, a versenyzők és klubtagok mellett, Szalkai László mint a hódmezővásárhelyi ökölvívó klub vezetőedzője is jelen volt.
Közgyűlés képekben
2012-01-30
A „Szpartak Legendái Emlékére”Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny - beszámoló
Szabadka, Városi Sportcsarnok - 2012. január 29.
A lassan több mint fél évtizede újra élő sportbaráti kapcsolat keretén belül hívták meg a Spartac Suborica ökölvívói a Halasi Box Club versenyzőit arra a tornára melyet a hét végén rendeztek a város sportcsarnokban. A meccsek előtt felsorolták az egyesület régi kiváló ökölvívóit, azokra, akik már nincsenek közöttünk egy perces néma tiszteletadással emlékeztek.
Előzetesen aggódtak a nézőszám miatt, hiszen azon a délutánon került sor a férfi kézilabda, vízilabda EB-k és az Austral Open tenisztorna döntőire, melyekben mindben szerb érdekeltség volt.
Ennek ellenére sokan látogattak ki a rendezvényre.
Résztvevő csapatok:
Külföldiek:
- BK Borovo Vukovár (Horvátország)
- Halasi Box Club (Magyarország) - 4 versenyző, edző: Lehoczky László
- BK Koprivnica
- Carnok Vrbas
- Sajkasi Zabalj
- Lupus Novi Sad
- Spartac Subotica
Összesen 12 összecsapásra került sor.
Gépi pontozással, meghívásos, irányított párosítással rendezték meg a tornát. Jó meccsek voltak, mindössze két összecsapás nem ment végig.
4 szerb (Saric Radisa - AIBA, Zmukic Zejlko - AIBA, Panic Milovan -National és Pitic Elvir - National) mellett 1-1 horvát (Ramai Naim - AIBA) és magyar (Csikai István -EUBC )bíró működött közre.
VBS Delegátus, zsüri elnöke: Martin Vizi - Temerin
A magyar versenyzők eredményei:
7. pár, junior 54.kg.: Takács Ákos – Milan Osadovski (Sajkas Zabalj).
Ákos közel egy éve nem volt ringben. Ellenfele magasabb, erősebb felépítésű fiú volt, rohamozott. Ákos kivárt, kontrára játszott. Szépen helytállt, de a kiesést nem tudta pótolni, végül is 6:1 arányú pontozással maradt alul. Az első menet döntetlen volt, a másodikban minimális szerb fölény, Ákos a véghajrában maradt alul. Mint kiderült Takács Ákos nagyapja - Torontáli néven - is egyike volt a „legendáknak”, volt többszörös jugoszláv válogatott bajnoki helyezett (a jugó ökölvívás fénykora idején!).
8. pár női ifi. 63 kg.: Kozma Anita – Marija Pavlov (Sajkasi Zabalj).
A szerb lány egy súllyal lejjebb az európa-bajnoki cím védője. Harmadszorra csaptak össze a lányok. Első alkalommal Anita győzött, utána Pavlov visszavágott. A szerbek kérték ezt az összecsapást. Pavlov magabiztosan kezdett, de Anita szenzációsan bokszolt. Egyenesekkel megállította, majd keményen visszaütött. Végig irányított, sokkal jobb volt ellenfelénél. A végén – harmadik menetben – nagyot finiselt. Ekkor jött a meglepetés: Három menetre írták ki az összecsapást, azután már a ringben derült ki, hogy még egy menet van ( „a szerb technikai delegátus kérte”, „a válogatott érdeke” stb…). Féltettük Anitát, de kár volt! „Felszívta magát” és oktatott. A horvát és a magyar bírónál győzött, a szerb bíró magasan Pavlovnak adta a meccset. A gép – kombinált összesítéssel - döntetlent „hozott ki”, de segédpontokkal Winner: Kozma! A műsorközlő bejelenti a zsűri döntését: Döntetlen!
10. pár: felnőtt 56 kg.: Jakab Zoltán – Maric Zoran (Borovo Vukovar).
Zoli volt az idősebb, de a horvát fiúnak volt több meccse. Zoli magasabb, ellenfele erősebb fizikailag. Zoli szurkál egyenesekkel, Maric feje „rezeg”, rendre belegyalogol! Jakab nagyon szép, technikás ökölvívással, a második és a harmadik menetet símán nyerve győz 10:4-re! Ésszel kerekedett ellenfele fölé, volt türelme kivárni annak hibáját, nem tapadt le, sokat mozgott, jól bokszolt!
12. pár, felnőtt 69 kg. Albert Ferenc – Kukic Strahinja (Sajkasi Zbalj).
Albert Feri egy rutinos, csapatbajnokságon edződött ellenfelet kapott, élete első felnőtt mérkőzésére. Az ellenfél érezte, hogy erővel nem bírja, ezért fogott, dulakodott. Feri az egyik szerb és horvát bírónál nyeri az első menetet, a másik szerb az ellenfelének adja azt. A második menet kiegyenlített.A sokat dulakodó Strhainjának a bírók is "bedőltek" Ferit intették fejelésért, holott az ellenfele nyomta le a fejét! Hatalmas adok, kapott csata volt. Feri szépen helytállt, nagyon keményeket ütött vissza, sajnos néha ott maradt, nem lépett el, nem tudott kontrázni. A rutinos ellenfél ellen minimális különbséggel veszített a halasi srác.
Összességében jó rendezvény volt, sok nézővel. A házigazdák mindent megtettek a megfelelő körülmények biztosításáért. Nem ők „nyomták” a versenyzőiket – nincs is rá szükségük, hiszen nagyon jó bokszolóik vannak -, a „helyi érdek” dominált esetenként. Kozma meccse után a kompjuter-kezelő maga adta át a pontozólapot, amin „némi eltérés” mutatkozott a kihirdetett eredményhez képest.
A torna végén köszöntötték az elmúlt év legjobb szabadkai bokszolóit és különdíjakat adtak át.
A „legjobb külföldi versenyző” címet Jakab Zoltán kapta meg.
2012-01-26
Jótékonysági rendezvény: Oltalom Sportnap
2012. január 26-án az ország legnagyobb hajléktalanszállóján, az ún. Fűtött Utcában jótékonysági sportnapot rendeztek „Oltalom Sportnap” néven.
A cél kettős volt, egyrészt a társadalom perifériájára sodródott embereknek, és a halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyerekeknek sportolási lehetőséget akartak biztosítani, másrészt rá akarták irányítani a figyelmet a kétségtelenül súlyos és ezért nem is szőnyeg alá söpörhető „hajléktalan problémára”. Több média képviselői megjelentek a rendezvényen – MTI, Népszava, elektronikus portálok például -, sok kép, videofelvétel készült. A sportnapon hajléktalan felnőttek és mellettük gyerekek is részt vettek (az egyesület működtet iskolákat és egy óvodát is fenntart).
A rendezői feladatokat az Oltalom SE látta el, melynek a neve onnan lehet ismerős, hogy keretein belül működik az ún. hajléktalan válogatott, mely több alkalommal is sikerrel képviselte Magyarországot labdarúgásban a különböző „Homeless” Világkupákon. A foci mellett egyébként asztalitenisz, ökölvívó és lovas terápiás csoportot is működtetnek.
A rendezők a „hagyományos” sportágak – asztalitenisz, sakk, „marokkó”, gombfoci, malom, „csocsó” - mellett ebben az évben ökölvívó bemutatót is szerveztek.
Egy régi személyes ismeretség kapcsán ez utóbbi megszervezésére és a programon való közreműködésre Mester Sándort és a Halasi Box Club tagjait kérték fel. A srácok „tartottak” egy jó kis edzést gyakorlatilag. A program kezdetekor – kiegészülve a korábbi kiváló, válogatott női ökölvívó Pécsiné Lázár Melindával - egymás ellen öklöztek – Mester Sándor kommentálása mellett -, árnyékoltak, iskoláztak (azaz tenyérbe ütve gyakoroltak). Mivel volt ring, voltak kesztyűk és fejvédők: aki akarta kipróbálhatta magát.
Életkor és súly alapján párba álltak a fiúk-lányok és a felnőttek is, és Jakab Zoli időmérése, Babós Laci, Albert Feri „ringsegédi” tanácsai, Libor Roland asszisztenciája mellett 3X1, illetve 3X1,5 percben kipróbálhatták, milyen az: szorítóban állni? Babós Laci a ringsarokban nagyon jól együttműködött Pécsiné Melindával. A szemben álló felekre – testi épségükre, arra, hogy ne verekedjenek, hanem valóban „csak” kipróbálják mit is jelent szabályosan küzdeni – Mester Sándor vigyázott, és ő is hirdetett „eredményt” ( a rendezvény jellege miatt, ahol csak lehetett természetesen a vetélkedés döntetlen lett!), bemutatta a szereplőket, és természetesen kommentálta a „meccseket”, beszélt az ökölvívásról, a sportról és ajánlotta az egyesületeket az érdeklődőknek! A halasi sportolók nagy sikert arattak mind teljesítményükkel, mind pedig hozzáálásukkal, nyitottságukkal és segítőkészségükkel.
14 pár állt össze, sokan ekkor jöttek rá, mennyire hosszú is tud lenni az a háromszor egy, másfél perc…volt, aki a ringben fogadta meg, hogy „Eldobom azt a rohadt bagót!” (-remélhetőleg, legalább csökkenti!?). 9 éves volt a legkisebb és 47 a legidősebb próbálkozó. Végül mindenki egy „Oltalom Sportnap – Fair Play” feliratú érmet kapott.
A program végén aki akarta kipróbálhatta magát a halasi srácok és az újpesti bokszoló hölgy ellen. Természetesen a „profik” elsősorban védekeztek, és „lábon mozogtak”.
Senki sem sérült meg, senki sem került padlóra, senkinek nem eredt el az orravére, senki sem maradt adós,…és a végén mindenki kezet fogott ellenfelével.
Beszámolók a rendezvényről:
Pompon lányok a hajléktalanszállón - BELFÖLD - NÉPSZAVA online
Sport a fűtött utcában - galamus.hu
2012-01-20
Kozma Anita nemzetközi tornán:
Beszámoló a zombori nemzetközi tornáról, benne a Kozma Anita - és a Csősz Niki - ellenfeléről (Aydana Araapbayeva ) , akit "aktuális junior világbajnokként" említenek, a döntőre nem tudott kiállni, a jelenlévők szerint Anita - aki így bronzérmes lett - nagyon szépen helytállt ellene!!!! Gratulálunk lányok!!!!!
AIBA angol nyelvű beszámolója