Hírek az ökölvívás világából 2012.





2012-11-10

MÖSZ hírek: IV. Ifjúsági és Junior Női Európa-bajnokság - döntők

Öt éremmel – két ezüst és három bronz – és kilenc 5. hellyel zárta szereplését a magyar válogatott a női ifjúsági és junior ökölvívó Európa-bajnokságot Wladislawowo-ban – Sportdiplomáciai sikerek Lengyelországban

Hegedűs Dianát kiütötte a láz!

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a női ifjúsági és junior ökölvívó Európa-bajnokság, és a lengyelországi Wladislawowo-ban az eddigi legsikeresebb magyar szereplésnek örülhetünk. Lányaink közül ketten fináléba kerültek: a junioroknál a 70 kilós Hegedűs Diána sajnos nem léphetett szorítóba, ugyanis a döntő előtti éjszaka belázasodott, míg az ifik között Kalderás Erika (54 kg) szoros csatában kikapott orosz ellenfelétől. A két ezüst mellé a magyar fiatalok nyertek három bronzot – Váry Lili (48 kg), Nagy Kornélia Kitti (57 kg) és Szatmári Petra (81 kg) –, így a két válogatott végül öt érmet és kilenc 5. helyezést szerzett a kontinensviadalon. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke elmondta, nagyon elégedett a lányok teljesítményével, akik felülmúlták az előzetes várakozást. Mindeközben sportdiplomáciai sikereket is arattak a magyarok: megkaptuk a 2013-as Európai Uniós Bajnokság megrendezését, valamint Faragó Beatrixot megválasztották az EUBC – a nemzetközi szövetség európai szervezete – Női Bizottságának alelnökévé.

A múlt szombaton kezdődött ifjúsági – 1994. január 1. és 1995. december 31. között születettek, azaz a 17-18 éves korcsoport –, valamint a junior – 1996. január 1. és 1997. december 31. között születettek, azaz a 15-16 éves korcsoport – Európa-bajnokságon mindkét korosztályos magyar válogatott bebizonyította, lehet rájuk építeni. Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő kontinensviadalnak ezúttal a lengyelországi Wladislawowo adott otthont, és a magyarok öt érmet nyertek az Európa-bajnokságon. Hárman - az ifjúsági Váry Lili (48 kg), Nagy Kornélia Kitti (57 kg) és Szatmári Petra (81 kg) –bronzérmesként zártak, és mindhárman remek győzelmeket arattak a dobogóig vezető úton.
A juniorkorú Hegedűs Diána (70 kg) a fináléban a lengyel Elzbyeta Wojcik lépett volna szorítóba. A feltételes mód sajnos helyt álló, ugyanis Diána a döntőt megelőző éjszaka lázas lett – 39 fok fölé ment a lázmérő higanyszála –, így az orvosok nem engedték ringbe lépni. A fiatal magyar bunyós már jobban van, lassan kigyógyul a megfázásból, de a lelke még sajog az elveszített lehetőség miatt.
Az ifjúsági Kalderás Erika (54 kg) viszont szorítóba léphetett a döntőben, ellenfele az aranycsatában az orosz Liudmila Shakhova volt. A két fiatal nagyon színvonalas csatát vívott az egész meccs alatt, végig egyenrangú ellenfele volt Erika az orosznak, ám a pontozók végül Shakhovát látták jobbnak 17-13 arányban, így a magyar ökölvívó ezüstérmesként zárta a kontinensviadalt.

Nagyon elégedett mindkét korosztályos válogatott az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményével – 2 ezüst-, 3 bronzérem, valamint összesen kilenc darab 5. hely – Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke.

„Egészen fantasztikus az a teljesítmény, amit ez a két csapat produkált az Európa-bajnokságon. A lányok a megszerzett öt éremmel minden várakozást felülmúltak, ugyanis három dobogós helyben reménykedtünk a kontinensviadal megkezdése előtt. Ez az öt érem és két döntős hely önmagáért beszél, a következő időszak fő feladata, hogy ezt a tehetséges csapatot egybetartsuk. Nagyon sajnálom Hegedűs Diánát, de tökéletesen megértettük az orvosok döntését, hogy ilyen magas lázzal nem engedték bokszolni. A Dobrádi-ügy óta többszörösen figyelünk az ilyen esetekre. Erika fantasztikusan bokszolt az orosz ellenfele ellen, úgy érzem, a pontozók akár a javára is dönthettek volna” – fogalmazott Csötönyi Sándor.

A MÖSZ elnöke ugyanakkor elmondta, több sportdiplomáciai sikert is arattak Lengyelországban. A nemzetközi szövetség ugyanis Magyarországnak adta a 2013-as Európa Unió Bajnokság megrendezését felnőtt és junior korosztályban, valamint a MÖSZ Női Bizottságának vezetőjét, a korábbi profi világbajnokot, Faragó Beatrixot az EUBC Női Bizottságának alelnökévé választották.

„Nagy örömömre szolgál, hogy jövőre már másodszor adhatunk otthont az Európai Unió Bajnokságnak, melynek időpontja – június vége – már megvan, a helyszínről viszont rövidesen döntés születik. A versenyen a tagállamok bokszolóin kívül reményeink szerint néhány meghívott állam is képviseltetni fogja magát” – tette hozzá Csötönyi Sándor.

A magyar válogatott érmesei és pontszerzői

Junior válogatott (1996. január 1. és 1997. december 31. között születettek, azaz a 15-16 éves korcsoport)
Ezüstérmes: 70 kg - Hegedűs Diána (Vecsés SE)
5. helyezett: 46 kg - Nádasdi Judit (Vecsés SE), 48 kg - Viski Ágnes (Debrecen), 54 kg - Varga Krisztina (Vecsés SE), 60 kg - Posta Daniella (Sopron), 75 kg - Kaszanyi Fanni (Debrecen)

Ifjúsági válogatott (1994. január 1. és 1995. december 31. között születettek, azaz a 17-18 éves korcsoport)
Ezüstérmes: 54 kg - Kalderás Erika (Szolnok)
Bronzérmes: 48 kg - Váry Lili (Vecsés SE), 57 kg - Nagy Kornélia Kitti (Nyíregyháza), 81 kg - Szatmári Petra (Baja)
5. helyezett: 51 kg - Wurst Nikolett (Kőszeg), 64 kg - Csősz Nikolett (Dombóvár), 69 kg - Lakatos Alexandra (Eger), 75 kg - Korcsmáros Mercédesz (Debrecen)


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-11-08

MÖSZ hírek: IV. Női Ifjúsági és Junior Ökölvívó Európa-bajnokság - elődöntő

Ketten az aranyért bokszolnak, míg Váry Lili (48 kg), Nagy Kitti (57 kg) és Szatmári Petra (81 kg) bronzérmesként zárta a lengyelországi Wladislawowo-ban a női ifjúsági és junior ökölvívó Európa-bajnokságot

Hegedűs Diána és Kalderás Erika döntős!

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a női ifjúsági és junior ökölvívó Európa-bajnokság, és a lengyelországi Wladislawowo-ban az eddigi legsikeresebb magyar szereplésnek örülhetünk. Lányaink közül a junioroknál a 70 kilós Hegedűs Diána, míg az ifik között Kalderás Erika (54 kg) fantasztikus bokszot bemutatva bejutott a döntőbe, míg Váry Lili (48 kg), Nagy Kornélia Kitti (57 kg) és Szatmári Petra (81 kg) bronzérmesként zárt. Kovács László, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya elmondta, az öt érem önmagáért beszél, és erre a korosztályra lehet majd építeni, akár már a riói olimpián.

A női ökölvívás három súlycsoporttal mutatkozott be Londonban, és ez a szakemberek szerint is sikeres debütálás várhatóan meghozza a világ legtöbb országában, így hazánkban is a női szakág létszámbeli duzzadását, hiszen az olimpiára való kijutás lehetősége minden sportoló álma. A múlt szombaton kezdődött ifjúsági – 1994. január 1. és 1995. december 31. között születettek, azaz a 17-18 éves korcsoport –, valamint a junior – 1996. január 1. és 1997. december 31. között születettek, azaz a 15-16 éves korcsoport – Európa-bajnokságon aztán mindkét korosztályos magyar válogatott bebizonyította, lehet rájuk építeni.
Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő kontinensviadalnak ezúttal a lengyelországi Wladislawowo ad otthont, és a magyarok öt érmet nyertek az Európa-bajnokságon. Hárman sajnos vereséget szenvedtek az elődöntőben - az ifjúsági Váry Lili (48 kg), Nagy Kornélia Kitti (57 kg) és Szatmári Petra (81 kg) –, így bronzérmesként zártak. Mindhárman remek győzelmeket arattak a dobogóig vezető úton, és ha az eddig jellemző szorgalom lesz rájuk jellemző a továbbiakban, akkor sok szép eredményt érhetnek el a különböző világversenyeken.
A juniorkorú Hegedűs Diána (70 kg) a sorsolás kedvezményezettjeként csak az elődöntőben lépett először ringbe, ám ekkor bebizonyította, nem érdemtelenül mosolygott rá Fortuna. Az ír Sally Carrig ellen Diána nagy lendülettel vetette bele magát a küzdelembe, és folyamatos támadással esélyt sem adott az ír lánynak, hogy megmutassa tehetségét. Már az első menettől kezdve Diána átvette az irányítást, amit a mérkőzés végéig a kezében tartott. A pontozók is hasonlóan vélekedtek, és a magyar lány 17-10 arányú pontozásos győzelmet aratott, és a fináléban a lengyel Elzbyeta Wojcik lép szorítóba.
Az ifjúsági Kalderás Erika (54 kg) sem akart Diána mögött elmaradni, és roppant szellemes ökölvívást bemutatva ő is bejutott a döntőbe. Pedig ellenfele, a brit Sarah Rostron ifjúsági Eb-ezüstérmes volt 2011-ben, junior Európa-bajnok 2010-ben, ám ezúttal 13-7-re kikapott Erikától, akinek ellenfele az aranycsatában az orosz Liudmila Shakhova lesz az ellenfele.

Nagyon elégedett mindkét korosztályos válogatott eddigi teljesítménnyel Kovács László, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya.
„Egészen fantasztikus az a teljesítmény, amit ez a két csapat produkált az Európa-bajnokságon. A lányok a megszerzett öt éremmel minden várakozást felülmúltak. Ez az öt érem, amelynek összetétele még bármilyen lehet, önmagáért beszél, és erre a korosztályra lehet majd építeni, akár már a riói olimpián. Persze most nem lehet hátradőlni, hanem a már meglévő, rendkívül jó alapokra kell építkezni az elkövetkező időszakban” – fogalmazott Kovács László.

A magyar vonatkozású elődöntők eredményei
Junior
70 kg Hegedűs Diána- Sally Carrig Írország 17:10
Ifjúsági
48 kg Váry Lili- Svetlana Dmitrieva Oroszország 10:19
54 kg Kalderás Erika- Sarah Rostron Anglia 13:7
57 kg Nagy Kitti- Paulina Jakubczyk Lengyelország 8:12
81 kg Szatmári Petra- Dinara Shukeeva Oroszország 13:23

A ma esti programban az ifjúsági, a pénteki napon a junior korosztály döntői kerülnek megrendezésre.

A döntők párosítása:
Ifjúsági (ma este)
54 kg Kalderás Erika- Liudmila Shakhova Oroszország
Junior (péntek este)
70 kg Hegedűs Diána- Elzbyeta Wojcik Lengyelország

A mérkőzéseket a www.bokser.org oldalon élőben is lehet követni.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-11-04

Mester Sándor ajánlja:


The Greatest Art of All Time!




2012-10-28

Mester Sándor ajánlja:


Komárno SHARKS vs SPARTAK Subotica
Subotica, 27.10.2012

Eredmények:
Spartak - Komarno 5 : 12

56 kg Csonka Mario - Galos Viktor 0 : 2 ( 0 : 4 )
56 kg Nagy Kristian - Bačić Vanja – JOKER 3 : 0 ( 4 : 0 )
60 kg Varga Miklos - Domonkoš Danijel 2 : 0 ( AB/2 )
64 kg Kiraly Viktor - Hajnal Ferenc 2 : 0 ( 4 : 0 )
69 kg Klass Arpad - Memetović Denis 1 : 1 ( 2 : 2 )
75 kg Harcsa Zoltan – JOKER Mitrović Zoran 4 : 0 ( Rsc/1 )
91 kg Gabor Marek - Despotović Goran 0 : 2 ( 0 : 4 )

Forrás: facebook
Fényképek: a facebookon

Készítette:
Mester Sándor


2012-10-28

Mester Sándor ajánlja:


Szenzáció: a WBC világbajnoka Szebelédi Renáta!

A Boksz Világtanács (WBC) légsúlyú „interim” világbajnoka lett Szebelédi Renáta, miután a 19 esztendős budapesti hölgy szombat este az olaszországi Venetóban kiütötte Simona Galassit. A betöltetlen címért folyó küzdelem a 3-ik menetben, TKO-val fejeződött be.

Már az előjelek is kedvezőek voltak, már ha lehet ilyet mondani, mivel az olasz partner – szokásuktól eltérően – kellő időt biztosított a magyar félnek a felkészülésre, ugyanis kifejezetten Szebelédit, s csakis Szebelédit akarták ellenfélnek. Ennek oka az volt, hogy a két bokszolónő idén áprilisi első mérkőzése kiemelkedő színvonalú és végletekig kiélezett összecsapás volt, amely visszavágóért kiáltott. Az olasz tévé által is közvetített első mérkőzésen mindkét versenyző közel állt az idő előtti győzelemhez, de végül Simona Galassi nagyon szoros egyhangú pontozással (96-94, 96-94, 96-94 arányban) diadalmaskodott, mellyel megvédte az IBF nagylégsúlyú vb-övét. Bár a Szebelédi-csapat soha nem kiáltott csalást, tudni kell, hogy az ítélet lehetett volna fordított is.

Az olasz partner által biztosított felkészülési idő ráadásul több héttel kitolódott, ugyanis a visszavágó mérkőzés időpontját nem is egyszer módosították. Ám ez nem zavarta meg a magyar ökölvívót, mivel saját bevallása szerint így több idő maradt az első mérkőzésen észlelt hibák kijavítására, ráadásul miután a második mérkőzést egy súllyal lejjebb, légsúlyban (50,8 kg) rendezték, a fogyasztás után lett elég ideje a szervezetének erőben is utolérnie magát. És szombaton ez az erő döntött!

A WBC (Boksz Világtanács) betöltetlen „interim” légsúlyú vb-övéért kiírt szombat esti mérkőzésen Szebelédi Renáta már az első körben egy szenzációs balhoroggal padlóztatta olasz ellenfelét, aki csak nagy nehézségek árán tudta folytatni a találkozót. A második körben Galassi a túlélésre törekedett, sokat fogott, dulakodott, de a következő menetben Szebelédi megbüntette. A magyar lány kiszabadulva a tarján öleléséből egyre többször, és egyre tisztában talált. Galassi – boksznyelven szólva – fejen és testen is „megvolt”, számolatlanul nyelte az ütéseket, amikor a mérkőzést vezető bíró TKO-val félbeszakította az egyenlőtlenné vált küzdelmet. Szenzációs győzelem!

Ezzel a sikerrel a magyar lány történelmet írt, s a sikerszériája még tovább folytatódhat, akár rövid időn belül is.

A WBC-nek ugyanis jelenleg nincs „rendes” világbajnoka”, ám a korábbi címvédő, a mexikói Mariana Juarez (35-6-3) december 22-én ismét célba veszi a zöld övet. Ellenfele még nincs, de mivel Szebelédi „interim” bajnokként hivatalos kihívó lett, csak az idő rövidsége akadályozhatja meg az év végi Juarez – Szebeledi mérkőzést. Ebben az esetben egy tavaszi dátum elérhetőnek tűnik, főleg, ha Juarez ismét megszerzi a címet, mivel a mexikói lány átlag 3 hónaponként bokszolni szokott.

Forrás: monokli.com


2012-11-07

MÖSZ hírek: Ifjúsági és Junior Női Európa-bajnokság - 2. beszámoló - negyeddöntők

Az eddigi legjobb szerepléssel zárják fiataljaink a lengyelországi Wladislawowo-ban a női ifjúsági és junior ökölvívó Európa-bajnokságot – Ma öten lépnek szorítóba a döntőbe jutásért

Magyar éremeső Lengyelországban

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a női ifjúsági és junior ökölvívó Európa-bajnokság, és a lengyelországi Wladislawowo-ban az eddigi legsikeresebb magyar szereplésnek örülhetünk. Lányaink nem kevesebb, mint öt érmet nyertek – a junioroknál a 70 kilós Hegedűs Diána, míg az ifik között Váry Lili (48 kg), Kalderás Erika (54 kg), Nagy Kornélia Kitti (57 kg) és Szatmári Petra (81 kg) –, és a ma esti programban kiderül, közülük hányan bokszolhatnak majd a fináléban. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke kijelentette, nagyon büszke a két korosztályos válogatott valamennyi tagjára, valamint a minden várakozást felülmúló szereplésre.

A női ökölvívás három súlycsoporttal mutatkozott be Londonban, és ez a szakemberek szerint is sikeres debütálás várhatóan meghozza a világ legtöbb országában, így hazánkban is a női szakág létszámbeli duzzadását, hiszen az olimpiára való kijutás lehetősége minden sportoló álma. A múlt szombaton kezdődött ifjúsági – 1994. január 1. és 1995. december 31. között születettek, azaz a 17-18 éves korcsoport –, valamint a junior – 1996. január 1. és 1997. december 31. között születettek, azaz a 15-16 éves korcsoport – Európa-bajnokságon aztán mindkét korosztályos magyar válogatott bebizonyította, lehet rájuk építeni.
Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő kontinensviadalnak ezúttal a lengyelországi Wladislawowo ad otthont, és a juniorkorú Hegedűs Diána (70 kg), az ifjúsági Nagy Kornélia Kitti (57 kg) és Szatmári Petra (81 kg) a szintén ifjúsági Váry Lili (48 kg) és Kalderás Erika (54 kg) is bejutott a legjobb négy közé. Ez pedig azt jelentette, hogy az Európa-bajnokságról öt éremmel távozik majd a magyar küldöttség, ami a női utánpótlás eddigi eredményit nézve messze a legjobb szereplés.
Az ifjúságiak között a 48 kg-ban már az elutazás előtt éremesélyesként emlegették Váry Lilit, aki pazar ökölvívást bemutatva – 23-13-ra verte pontozással Milena Zginioieckát (lengyel) – jutott be az elődöntőbe, ahol a címvédővel csap össze a fináléért. Ha képes lesz megismételni a negyeddöntőben mutatott formáját, akkor nem esélytelen a győzelemre. Az 54 kilós Kalderás Erika – ha lehet ilyet mondani – szabályos bokszsulit mutatott be a német Justine Mörl ellen, és a végén a 23-11-es pontarány még az ellenfélre volt hízelgő. Neki sem lesz sétagalopp a ma esti elődöntő, ugyanis a tavalyi ezüstérmes brit Rostron ellen lép szorítóba.

„Egészen fantasztikus teljesítményt nyújtanak a lányok, hiszen ennyi érmet még sosem szereztünk kontinensviadalon. Érett, látványos boksszal jutott elődöntőbe valamennyi érdekelt versenyzőnk, és az eddigi formájuk alapján van esélyünk arra, hogy a finálékban is érdekeltek legyünk” – fogalmazott Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke.

A lengyelországi Wladislawowo-ban rendezett IV. EUBC Női ifjúsági és Junior Európa Bajnokság ma esti magyar érdekeltségű meccsei:

Junior
70 kg Hegedűs Diána - Sally Carrig (ír) - 16 éves kora ellenére egy korosztállyal feljebb, ifjúsági bajnoki címet szerzett egy hónapja. Klubja Ennis BC, Észak-Írországban.

Ifjúsági
48 kg Váry Lili - Szvetlana Dmitrijeva (orosz) - A verseny címvédője, junior Európa-bajnok, ifjúsági Vb-ezüstérmes, többszörös nemzeti bajnok, 2011 májusa óta nem szenvedett vereséget.
54 kg Kalderás Erika - Sarah Rostron (brit) - Ifjúsági Eb-ezüstérmes volt 2011-ben, junior Európa-bajnok 2010-ben. A tavalyi ifjúsági világbajnokságon a későbbi aranyérmes kínaitól szenvedett vereséget egy szoros meccsen. 2010-ben a legjobb angol utánpótláskorú női versenyzőnek választották. 2007 óta versenyez, klubja Knowsley Vale.
57 kg Nagy Kornélia Kitti - Paulina Jakubczyk (lengyel) - Az idei lengyel ifjúsági nemzeti bajnokságon csupán ezüstérmet szerzett. A tavalyi junior világbajnokságon negyeddöntős volt, junior Eb-bronzérmes 2010-ben. Négy éve versenyez.
81 kg Szatmári Petra - Dinara Sukejeva - Idén orosz ifjúsági bajnok, tavaly junior világbajnok, valamint orosz junior bajnok volt. Moszkva mellett Ogyincovo városában edz.
A mérkőzéseket a www.bokser.org oldalon élőben is lehet követni.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-11-06

MÖSZ hírek: IV. Női ifjúsági és Junior Európa-bajnokság - negyeddöntők 1.

Várakozáson felül szerepelnek a magyarok a lengyelországi Wladislawowo-ban a női ifjúsági és junior ökölvívó Európa-bajnokságon – Ma négyen lépnek szorítóba a legjobb négy közé jutásért

Már három érmet szereztek fiataljaink

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a női ifjúsági és junior ökölvívó Európa-bajnokság. Mindkét korosztály kontinensviadalán az előzetes várakozások alapján 2-3 magyar éremben reménykedtek a csapatvezetők, és ezt máris valóra váltották a lányok. A lengyelországi Wladislawowo-ban a junioroknál a 70 kilós Hegedűs Diána, míg az ifik között a két meccset nyerő Nagy Kitti (57 kg) és egy vb-ezüstérmest legyőző Szatmári Petra (81 kg) már biztos érmes, ugyanakkor a ma esti programban további négy magyar követheti őket a legjobb négy közé. A női válogatott menedzsere, a korábbi hatszoros profi világbajnok Belinszky Krisztina úgy véli, ebben a két korosztályban még ennél is több lehetőség rejlik.

A női ökölvívás három súlycsoporttal mutatkozott be Londonban, és ez a szakemberek szerint is sikeres debütálás várhatóan meghozza a világ legtöbb országában, így hazánkban is a női szakág létszámbeli duzzadását, hiszen az olimpiára való kijutás lehetősége minden sportoló álma. A múlt szombaton kezdődött ifjúsági – 1994. január 1. és 1995. december 31. között születettek, azaz a 17-18 éves korcsoport –, valamint a junior – 1996. január 1. és 1997. december 31. között születettek, azaz a 15-16 éves korcsoport – Európa-bajnokság már ennek tükrében zajlik, és már az előcsatározások alatt is rengeteg színvonalas csatát láthattak a szakemberek. Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő kontinensviadalnak ezúttal a lengyelországi Wladislawowo ad otthont, és már most elmondható, hogy a magyar lányok eredményesen szerepelnek, ugyanis már három érmet mindenképpen szereztek, és a ma esti programban további négy bokszolónk juthat be a legjobb négy közé.
A sor elejére mindenképpen az ifjúsági Nagy Kornélia Kitti (57 kg) eddigi teljesítménye kívánkozik. A nyíregyházi bunyós az első körben az orosz Daria Gavrikovát simán, míg a negyeddöntőben a finn Julia Ussikot hatalmas csatában, egy ponttal verte pontozással, így bejutott a legjobb négy közé, azaz a világbajnokság után az Európa-bajnokságon is érmet szerzett. A bajai Szatmári Petra is minden dicséretet megérdemel, ugyanis fantasztikus győzelmet aratott a korosztályában világbajnoki ezüstéremmel rendelkező török Topalaoglu Remziye ellen. Gálos Tamás tanítványa egyáltalán nem ijedt meg a rárontó török bunyóstól, hanem ráérzett arra, hogy verhető az ellenfél, és tiszta, erős egyenesekkel menetről menetre rombolta le ellenfelét. Annyira megviselte Remziye-t a verés, hogy a magyar lány 16:7-es vezetésénél a török sérülésre hivatkozva ki sem jött a harmadik menetre. Petra ezzel szintén ott van a legjobb négy között.

Akárcsak a juniorkorú Hegedűs Diána (70 kg), aki a szerencsés sorsolásnak köszönhetően a legjobb négy között vívja majd első meccsét az Európa-bajnokságon. A remélt három érem már megvan, ám a ma esti programban további négy versenyzőnk – a junior Varga Krisztina (54 kg), valamint az ifjúsági Váry Lili (48 kg), Wurst Nikolett (51 kg) és Kalderás Erika (54 kg) – is azért küzd majd a ringben, hogy bejusson az elődöntőbe, azaz mindenképpen érmet nyerjen.

„Összességében az eddigi három érem jó eredménynek mondható, főleg annak tükrében, hogy az esti programban még akár négyen is csatlakozhatnak a már dobogósokhoz a magyar fiatalok közül. A lányok nagyszerűen küzdöttek, különösen elégedett vagyok Nagy Kittivel és Szatmári Petrával, akik nagyszerűen oldották meg a feladatukat, és győzelmeikhez kétség sem férhetett. Valamennyi magyar versenyzőnek tökéletes az erőnléte, és úgy vélem, a jövőben még sok lehetőség van mindegyik versenyzőben. Azt érzékeltem, hogy kevés a lányok meccsrutinja, így egyelőre még csak a tehetségüket,és az akaraterejüket lehet elsősorban értékelni. Azonban rengeteg munkával és sok versenyeztetéssel ez a korosztály nagyon szép eredményeket érhet el” – vélekedett a női válogatott menedzsere, a korábbi hatszoros profi világbajnokunk, Belinszky Krisztina.

A lengyelországi Wladislawowo-ban rendezett IV. EUBC Női ifjúsági és Junior Európa Bajnokság ma esti magyar érdekeltségű meccsei:

Junior
54 kg Varga Krisztina - Mandy Berg (német)

Ifjúsági
48 kg Váry Lili - Milena Zginioiecka (lengyel)
51 kg Wurst Nikolett - Szvetlana Szolujanova (orosz)
54 kg Kalderás Erika - Justine Mörl (német)

A mérkőzéseket a www.bokser.org oldalon élőben is lehet követni.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-11-03

MÖSZ hírek: Ifjúsági és junior női ökölvívó Európa-bajnokság - előzetes

Ma kezdődik a lengyelországi Wladislawowo-ban a női ifjúsági és junior ökölvívó Európa-bajnokság

Érmekért küzdenek fiataljaink

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a női ifjúsági és junior ökölvívó Európa-bajnokság. Mindkét korosztály kontinensviadalán majdnem teljes magyar válogatott indul, és Faragó Beatrix, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Női Bizottságának elnöke szerint fiataljaink közül többen is éremesélyesként lépnek szorítóba a lengyelországi Wladislawowo-ban.

A női ökölvívás három súlycsoporttal mutatkozott be Londonban, és ez a szakemberek szerint is sikeres debütálás várhatóan meghozza a világ legtöbb országában, így hazánkban is a női szakág létszámbeli duzzadását, hiszen az olimpiára való kijutás lehetősége minden sportoló álma. A ma kezdődő ifjúsági – 1994. január 1. és 1995. december 31. között születettek, azaz a 17-18 éves korcsoport –, valamint a junior – 1996. január 1. és 1997. december 31. között születettek, azaz a 15-16 éves korcsoport – Európa-bajnokság rengeteg színvonalas csatát ígér. Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő kontinensviadalnak ezúttal a lengyelországi Wladislawowo ad otthont, és a mindkét korosztály küzdelmeiben majdnem teljes csapattal részt vevő magyar válogatott éremesélyekkel utazott el a helyszínre.

„Az utánpótlás korcsoport kiemelten fontos terület a női ökölvívásban, hiszen jelenleg a meghatározó felnőtt és utánpótláskorú női versenyzőink között nagy szakadék mutatkozik, mert jelenleg nagyon fiatal az a réteg, akikre később számíthatunk a felnőtt versenyeken. A csapatban már több olyan ökölvívó indul a mostani kontinensviadalon, akiknek már komoly nemzetközi eredményeik vannak, sőt, közülük többen – Nagy Kornélia Kitti, Csősz Nikolett és Szatmári Petra – tapasztalatszerzés céljából részt vett idén májusban a Kínában rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Kitti és Nikolett Váry Lilivel kiegészülve az I. Ifjúsági és Junior Világbajnokságon bronzérmet szerzett, és mindhárman, kiegészülve a nemzetközi tapasztalattal szintén rendelkező Kalderás Erikával most is esélyes az éremszerzésre” – vélekedett korábbi profi világbajnokunk, Faragó Beatrix, a MÖSZ Női Bizottságának vezetője, aki versenyellenőrként vesz részt az Európa-bajnokságon.

Szintén jelen lesz vezetőedzőként a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Kovács László is, aki a felkészülést végigkísérve úgy véli, van esély a magyar éremre Lengyelországban.


„Sportolóink szakmai fejlődésének pozitív tendenciáját látva úgy vélem, amennyiben a sorsolásnál egy kis szerencséjük lesz, és képesek lesznek kihozni magukból a bennük lévő tudást, akkor éremmel térhetünk haza a női utánpótlás legfontosabb 2012-es versenyéről” – fogalmazott Kovács László.


A lengyelországi Wladislawowo-ban megrendezendő IV. EUBC Női ifjúsági és Junior Európa Bajnokságon (2012. november 03-10.) részt vevő magyar küldöttség

Csapatvezető: Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke
Vezetőedző: Kovács László, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya
Edző: Seres Attila, az utánpótlás korcsoport edzője
Versenyellenőr, supervisor: Faragó Beatrix, a MÖSZ Női Bizottságának vezetője

Junior válogatott (1996. január 1. és 1997. december 31. között születettek, azaz a 15-16 éves korcsoport):
46 kg - Nádasdi Judit (Vecsés SE)
48 kg - Viski Ágnes (Debrecen)
54 kg - Varga Krisztina (Vecsés SE)
57 kg - Kocsis Alexandra Ildikó (Harangi SE)
60 kg - Posta Daniella (Sopron Gyevát SE)
70 kg - Hegedűs Diána (Vecsés SE)
75 kg - Kaszanyi Fanni (Debrecen)

Ifjúsági válogatott (1994. január 1. és 1995. december 31. között születettek, azaz a 17-18 éves korcsoport):
48 kg - Váry Lili (Vecsés SE)
51 kg - Wurst Nikolett (Kőszeg)
54 kg - Kalderás Erika (Szolnok)
57 kg - Nagy Kornélia Kitti (Nyíregyháza)
60 kg - Benke Sára (Hranek SE Budapest)
64 kg - Csősz Nikolett (Dombóvár)
69 kg - Lakatos Alexandra (Eger)
75 kg - Korcsmáros Mercédesz (Debrecen)
81 kg - Szatmári Petra (Szeged)


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-10-24

MÖSZ hírek: A magyar ifjúsági válogatott nem utazik a jereváni vb-re

A Külügyminisztérium ajánlására döntött a világbajnokságtól való távolmaradás mellett a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöksége – Az örmény rendezők nem tudták garantálni sportolóink különleges biztonsági védelmét

Nem utazik a Jerevánba a magyar ifjúsági ökölvívó-válogatott

Noha az idei esztendő legfontosabb ifjúsági világversenyét rendezik meg november 25. és december 8-a között az örmény fővárosban, a magyar válogatott még sem vesz részt a Jerevánban tartandó világbajnokságon. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke elmondta, az ismert események miatt – a baltás gyilkos néven elhíresült Ramil Safarov kiadása az azerieknek – különleges biztonsági intézkedéseket kért az örmény szervezőktől, akik ezt nem tudták garantálni. Ráadásul a Külügyminisztérium sem javasolta a magyar fiatalok Örményországba való utaztatását.


Azt eddig is tudtuk, hogy a baltás gyilkos néven elhíresült Ramil Safarov kiadatása Azerbajdzsánnak – egy alvó örmény katonatársát gyilkolta meg orvul – rengeteg gondot okozott a diplomáciai életben Magyarországnak, ám mostanra kiderült, a hazai sportélet is megszenvedi ezt. Ugyanis Bangkok visszalépését követően – a thaiföldi szövetség augusztus 20-án mondta le a vb-t – az AIBA az örmény fővárosnak, Jerevánnak ítélte oda a 2012-es ifjúsági ökölvívó világbajnokság megrendezését. Miután Örményország a Safarov-ügy miatt a diplomáciai kapcsolatokat is megszakította hazánkkal, és számos városban magyar zászlókat égettek, így meglehetősen veszélyes lett volna fiatal bokszolóinkat kiutaztatni Jerevánba.

„Az ismert okok miatt azzal a kéréssel fordultunk az örmény szervezőkhöz, hogy válogatottunk tagjai különleges biztonsági elbánásban részesüljenek a világbajnokság ideje alatt. Az ottani rendezők mindezt nem tudták számunkra garantálni, és a kialakult helyzetben mindezt jeleztük a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségnek is. Ráadásul a Magyar Külügyminisztérium sem ajánlotta az utazást, így az ez ügyben összehívott elnökségi ülés végül úgy döntött, nem utazik el válogatottunk Örményországba” – fogalmazott Csötönyi Sándor.

A MÖSZ elnöke hozzátette, nagyon sajnálja a fiatal ökölvívókat, akik egyrészt egész évben erre a megmérettetésre készültek, másrészt éremesélyesek lettek volna a világbajnokságon, de nem vállalhatták a felelősségét annak, hogy az esetleges kiutazásukat követően bármilyen bántódásuk essen Jerevánban.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-10-03

MÖSZ hírek: Országos Serdülő Magyar bajnokság - Vecsés

Színvonalas csatákban dőltek el a bajnoki címek a serdülők Vecsésen rendezett hétvégi országos bajnokságán

Kovács László: „Vannak tehetségeink, akik a jövő bajnokai lehetnek”

Az elmúlt héten rendezték meg Vecsésen a serdülők országos ökölvívó bajnokságát. A szeptember 27-30 közötti eseményen 43 (!) egyesület 148 bokszolója indult, és a kilátogató szakemberek, nézők igencsak színvonalas meccseket láthattak a Grassalkovich Antal Általános Iskola tornatermében felállított szorítóban. Kovács László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint nagyon sok már most jól felkészült fiatalt látott, akiket jó lenne megtartani a sportág számára.

Nagy volt a szakemberek várakozása a múlt héten, Vecsésen megrendezett serdülő ökölvívó magyar bajnoksággal kapcsolatban, hiszen a Magyar Ökölvívó Szakszövetség egyik kiemelt stratégiai feladata az utánpótlás minél szélesebb körű kinevelése. Nos, aki ott volt a Grassalkovich Antal Általános Iskola tornatermében, az láthatta, van jövője a sportágnak Magyarországon. A 18 súlycsoportban 43 egyesület 148 bokszolója lépett ringbe, azaz régen látott nagy létszámban küzdöttek a fiatal bokszpalánták.

„Az előző évekhez képest emelkedett a bajnokságon részt vett fiatal ökölvívók száma, ami örvendetes, és a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek az a törekvése, hogy az elkövetkezendő időszakban ez a létszám elérje a kétszázat. Külön öröm volt a számomra, hogy a négy nap alatt rengeteg jól felkészült ökölvívót és színvonalas csatákat láttam. Ha azt akarjuk, hogy ezek a tehetségeink ne kallódjanak el, akkor már most érdemes foglalkozni velük, hisz a sportág jövője a minél eredményesebb utánpótlás kinevelésén is múlik” – fogalmazott Kovács László, a felnőtt amatőr ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya.

A versenyzők közül különdíjat kapott a teljesítményéért a 41,5 kg bajnoka, Virbán Martin (Szőlőskert Nagyréde S. C., edző: Fehér Gyula), valamint a csapatok között kiírt pontversenyt a KSI nyerte (edzők: Törteli Ferenc és Füzesi Zoltán) egy arany, valamint két ezüstéremmel.


A 2012-es serdülő magyar bajnokok

37 kg: H. Tóth Krisztián (Törökszentmiklós Ökölvívó Club),
38,5 kg: Ajtai József (Kiskunfélegyházi HTK),
40 kg: Vígh Roland (Varkocs György BC),
41,5 kg: Virbán Martin (Szőlőskert Nagyréde S. C.),
43 kg: Dencsi Armand (Gyöngyösi Atlétikai Club),
44,5 kg: Kanalas Szilveszter (Paksi S.E.),
46 kg: Horváth Albert (Honvéd Sashegy),
48 kg: Lőczi Gergő (Vecsés S.E.),
50 kg: Berki Krisztofer (KSI),
52 kg: Szaka István (Tápiómente Ökölvívó Egyesület),
54 kg: Balogh Elemér (Egri Sportiskola S.E.),
56 kg: Molnár Tamás (MTK),
59 kg: Vörös Márton (Tatabányai S.E.),
62 kg: Kozák László (Edőcs István Ökölvívó Egyesület),
65 kg: Tóth Márk (Szőlőskert Nagyréde S.C.),
68 kg: Újhelyi Márk (PVSK-Szentlőrinc),
72 kg: Erdélyi Tibor (Gyevát Sportegyesület Sopron),
+72 kg: Dancs Róbert (Kőbánya S.C.)


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-10-01

MÖSZ hírek: gyászhír



Gyászol a magyar ökölvívás

A magyar ökölvívás rövid időn belül két legendás bokszolóját is elveszítette: elhunyt az 1963-as moszkvai Európa-bajnokságon váltósúlyban bronzérmet szerző Kálmán János, valamint az 1964-es tokiói olimpián nagyváltósúlyban szereplő Sebők László.


B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-09-21

MÖSZ hírek: Harcsa Zoltán és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség állami elismerése

Nemcsak a londoni olimpián ötödik helyen végzett 19 éves tehetség teljesítményét, hanem a Magyar Ökölvívó Szakszövetség munkáját is elismerte Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere – Szülei álmát valósítja meg a nyári játékokon elért eredményéért kapott tízmilliós jutalomból

Harcsa Zoltán: „Ez eddigi pályafutásom csúcsa”

A Szépművészeti Múzeumban rendezett ünnepségen állami kitüntetéseket – így Magyar Érdemrend Tisztikeresztet (polgári tagozat) –, valamint miniszteri elismerő okleveleket vehettek át a londoni olimpián és paralimpián nem érmes, de pontszerző helyezést elért versenyzők, köztük az 5. helyen végző Harcsa Zoltán ökölvívó Balog Zoltántól, illetve Czene Attilától, a tárca sportpolitikáért felelős államtitkárától, valamint Szekeres Pál helyettes államtitkártól. Az eseményen a Magyar Ökölvívó Szakszövetség munkáját is elismerték.

Immár a londoni olimpia és paralimpia nem érmes, de pontszerző helyein végzett sportolók teljesítményéről is megemlékeztek, illetve a nyári játékokon negyedik, ötödik és hatodik pozícióban végzők teljesítményét állami kitüntetésekkel, illetve oklevelekkel ismerték el. A Szépművészeti Múzeumban rendezett ünnepségen a magyar amatőr ökölvívás olimpiai pontszerzője, az 5. helyen végzett Harcsa Zoltán a Magyar Érdemrend Ezüstkeresztjét vehette át, míg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség munkáját oklevéllel ismerték el. Az ünnepségen megjelent valamennyi londoni pontszerző, akiknek a kitüntetéseket Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Czene Attila, a tárca sportpolitikáért felelős államtitkára, valamint Szekeres Pál helyettes államtitkár adta át.

„Életem egyik legemlékezetesebb napján vagyok túl, jó volt együtt látni valamennyi olimpiai és paralimpiai pontszerzőt. Jó érzés volt ismét újra együtt lenni a sporttársaimmal. Ez a kitüntetés hatalmas elismerés a számomra, és egyértelműen eddigi pályafutásom csúcsát jelenti. Nagyon hálás vagyok az edzőmnek, Szántó Imrének, akivel ezt az eredményt együtt értük el, valamint a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek, hogy mindent megtett azért, hogy életem legfontosabb versenyére zökkenőmentesen tudjak felkészülni. Őszintén remélem, hogy négy év múlva, Rióból már érmesként térek majd haza” – jelentette ki a 19 éves Harcsa Zoltán, aki a 75 kilós kategóriában, élete első felnőtt olimpiáján lett ötödik.

A londoni eredményéért járó 10 millió forintot egyébként már megkapta, sőt, már azt is eldöntötte, mire fogja elkölteni.

„A családdal együtt leültünk, és megbeszéltük, mibe fektessük a pénzt. Végül abban egyeztünk meg, hogy beteszem a családi kasszába, és ezzel járulok hozzá a régóta dédelgetett tervük megvalósításához, egy családi ház megvételéhez. Még nem döntöttük el, hogy melyik ingatlan mellett tesszük le a voksunkat, hiszen többet is megnézünk, még mielőtt választunk. Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, akik végig támogattak és mellettem álltak, így a lehető legtermészetesebb, hogy most én is segítek álmaik megvalósításában” – árulta el Harcsa Zoltán.

A MÖSZ vezetői és munkatársai is örültek az elismerésnek, és valamennyien abban bíznak, hogy a 2016-os riói olimpia után már újra magyar érmest is ünnepelhet az ország az ökölvívók között.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-09-12

MÖSZ hírek: elnökségi ülés

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöksége elfogadta a szakvezetés olimpiai beszámolóját, valamint a sportág rövid-, közép-, és hosszútávú fejlesztési stratégiáját

Csapatmenedzserek segítik a korosztályos válogatottakat

Tegnap tartotta a londoni olimpiát követően az első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A négyórás megbeszélésen a vezetőség elfogadta Kovács László szövetségi kapitány beszámolóját, valamint a sportág fejlesztési programját, amelynek keretén belül valamennyi korosztályos válogatott mellé csapatmenedzsereket neveztek ki: Bolla Richárd a felnőtt, Petrányi Zoltán az utánpótlás, míg Belinszky Kriszta valamennyi női csapat mellett dolgozik. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke elmondta, a szövetségi kapitány is kibővíti a stábját, és a változások legfőbb célja, hogy a magyar amatőr ökölvívás újra meghatározó legyen a sportág nemzetközi életében.

Megtartotta a londoni olimpiát követően az első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A majd négyórásra nyúlt megbeszélésen komoly vitákat követően a plénum elfogadta a nyári játékokon való szereplést elemző kapitányi beszámolót.
„Kovács László szövetségi kapitány mindenre kiterjedő elemzését végül elfogadta az elnökség azzal a kitétellel, hogy az elmaradt érem miatt az eredménnyel nem, de a Londonban és az azt megelőző négy évben nyújtott teljesítménnyel, a három megszerzett olimpiai kvótával, valamint a világversenyeken megszerzett megannyi éremmel elégedettek vagyunk” – árulta el Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke.

Az ülésen megvitatták, majd szintén elfogadták a sportág fejlesztési stratégiáját, amely rövid, közép és hosszú távon adhat megoldás az amatőr ökölvívás problémáira, valamint segítséget, kapaszkodót nyújthat a még eredményesebb szerepléshez. Ennek keretén belül személyi kinevezésekre is sor került, miután valamennyi korosztályos válogatott mellé csapatmenedzserek kerültek.
„A felnőtt kerethez Bolla Richárd, az utánpótlás mellé Petrányi Zoltán, míg valamennyi női válogatotthoz a nemrég visszavonult Belinszky Krisztina került, hogy a sportágban szerzett tapasztalataikkal és kapcsolataikkal is segítsék bokszolóink minél jobb felkészülését” – fogalmazott a szakszövetség első embere, aki hozzátette, csapatvezetőként, technikai vezetőként is számít a frissen kinevezettek munkájára az adott válogatott mellett.

A szövetségi kapitány, Kovács László stábja is változni fog, ugyanis rövidesen kibővítik azt a szakmai csapatot, akik a válogatott felkészítésében részt vesznek.
„A tárgyalások már zajlanak a kiszemelt edzőkkel, és ha mindenkivel sikerül megegyeznünk a közös munkáról, akkor nyilvánosságra hozzuk majd a kibővített szakmai stáb teljes névsorát” – tette hozzá Csötönyi Sándor.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-09-11

MÖSZ hírek: Ahmet Cömert Emlékverseny - ifjúsági magyar válogatott

Ragyogóan szerepelt a magyar ifjúsági ökölvívó-válogatott az Isztambulban rendezett Ahmet Cömert Emlékversenyen

Két bronzzal jöttek haza a lehetséges Káté-utódok

Az év végén rendezendő világbajnokságra készülő ifjúsági magyar ökölvívó-válogatott Horváth Richárd és Hámori Ádám jóvoltából két bronzérmet nyert Isztambulban, a hagyományos Ahmet Cömert Emlékversenyen. Kovács László, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, a csapat jó úton jár, de a világversenyeken való eredményes szerepléshez még rengeteg munka vár a fiatalokra.

Az immár hagyományos Ahmet Cömert Emlékversenyen rendkívül erős mezőny gyűlt össze: 118 ifjúsági korú ökölvívó mérlegelt tizenhat nemzet – Algéria, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Görögország, Irak, Kazahsztán, Macedónia, Magyarország, Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Törökország, Tunézia, Üzbegisztán és Wales – képviseletében. A magyar csapat tíz fővel indult az év végi világbajnokságra való felkészülés egyik legfontosabb állomásán. A mieink – megismételve a tavalyi szereplést – két bronzéremmel térhettek haza.

A kiskunfélegyházi Horváth Richárd (56 kg) az idei európai olimpiai kvalifikációs tornán is részt vett szerb felnőtt válogatott Vanja Bacsicsot is legyőzve végül a harmadik helyen végzett úgy, hogy az elődöntőben az ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes orosz Gabil Mamedov tudta megállítani.
„A verseny kellemes meglepetése volt Horváth Ricsi, akinek ugyan sokat kellett fogyasztania az isztambuli tornára, de remek erényekről tett tanúbizonyságot. Az első komoly nemzetközi tornáján szereplő ökölvívónk rutinosabb szerb és walesi bokszolókat győzött le, és orosz riválisával szemben is kiegyenlített, éles meccset vívott” – értékelte versenyzője teljesítményét Kovács László, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya.

Junior Európa-bajnokunk, a kőszegi 17 éves Hámori Ádám (81 kg) hosszú kihagyás után – kéztörését követően – is képes volt dobogóra állni, és többek között legyőzte 13:9-re az egy évvel idősebb üzbég Dadadzson Turszunkulovot, ám az elődöntőben már nem bírt az ifjúsági Európa-bajnok azeri Rauf Rahimovval, de bronzérme így is szép fegyvertény.
„Ádám eredményével elégedett vagyok, ám a teljesítményén látszódott a kéztörése miatti hosszú kihagyás. Biztos vagyok abban, ha a felkészülést teljes egészében végigcsinálja, a kesztyűs edzéseken tökéletes munkát tud végezni, akkor még Rahimovval szemben sem lenne esélytelen. Mindenesetre erre a két bronzéremre lehet alapozni. Sajátos helyzetben vagyunk, ugyanis az októberre kiírt, bangkoki ifjúsági világbajnokságot későbbre halasztották, ráadásul a helyszín sem dőlt még el, így elég nehéz megterveznünk a felkészülést az év legfontosabb versenyére. Isztambulban feketén-fehéren kiderült, hol tartunk, és ennek a nagyon fiatal csapatnak még sok munkára van szüksége ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen egy világversenyen” – fogalmazott a szövetségi kapitány, aki azt mindenképpen bíztatónak nevezte, hogy több reménykeltő meccset is produkáltak a magyarok.

A magyar delegáció további tagjai – Czifrik János (49 kg), Szőrös Márk (52 kg), Szirtes Zoltán (60 kg), Sinkó Krisztián (64 kg), Szilvai László (69 kg), Nagy Bence (75 kg), Sarkadi Lajos (91 kg) és Sávoly Gergő (+91 kg) – helyezetlenül végeztek.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-08-22

MÖSZ hírek: MÖSZ - olimpiai ciklus értékelése - Csötönyi Sándor

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke szerint az elmúlt négy esztendő eredményei bebizonyították, tehetségekben továbbra sincs hiány Magyarországon

Csötönyi Sándor: „Egyik sportág sem bírná el, ha legjobbjait ennyiszer elvinnék”

Már eltelt egy kis idő London óta, így eljött az ideje annak, hogy kiderüljön, az elmúlt négy év eredményei mennyit is érnek Harcsa Zoltán (75 kg) olimpiai pontszerzése fényében. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke úgy véli a mögöttünk hagyott ciklus eredményeire igenis büszkék lehetünk, noha sokan a múlt és a magyar ökölvívás tradíciói alapján ítélik meg a válogatott jelenlegi teljesítményét. Mint elmondta, a bírálóknak azt is figyelembe kell venniük, hogy egyetlenegy sportág sem veszítette el annyiszor a legjobbjait az elmúlt két évtizedben, mint éppen az amatőr ökölvívás, és ezeket a kész bokszolókat nem lehet egyik pillanatról a másikra pótolni. Be kell látnia mindenkinek, az elmúlt négy esztendőben igenis erőn felül teljesített a sportág. Bizonyos változások ugyan lesznek a válogatott körül, de Csötönyi továbbra is bizalmat szavaz a jelenlegi stábnak.

- Elnök Úr! Amikor az utolsó magyarként Harcsa Zoltán ötödikként végzett a londoni olimpián, azt mondta, kell egy kis idő, hogy objektívan lássa a magunk mögött hagyott négy esztendős ciklust. Eljött már az értékelés ideje?
Csötönyi Sándor: - Noha még túl közeliek az élmények, azért az elmúlt napokban már kiértékeltem magamban a nemrég véget ért olimpiai ciklust. Az elmúlt négy esztendő eredményeivel igenis elégedett vagyok, ugyanis 12 év után újra lett a sportágnak Európa-bajnoka Bacskai Balázs személyében, érmeket szereztünk a világversenyeken felnőtt és junior, vagy ifi szinten is, valamint a 2011-es bakui világbajnokságon három sportolónk is kivívta az olimpiai indulás jogát. Igaz, több kvótát nem sikerült szereznünk, de végül a 19 éves Harcsa Zoltán ötödik helyével pontszerzőként zárt a válogatottunk Londonban.

- A sportban, főleg nálunk Magyarországon sokan mindent az olimpiában, azon belül is az elnyert érmekben tudják csak elsősorban értékelni…
Csötönyi Sándor: - Ez nem jó szemlélet, ráadásul az ökölvívásban a kvalifikációs szisztéma sem jó, hiszen ennek köszönhetően nagyon sok olyan ökölvívó nem jutott el Londonba, akinek a tudása alapján nemhogy a ringben, hanem egyenesen a dobogón lett volna a helye. Csak egy példa, hogy megértse. Ha ez a rendszer lett volna érvényben, mondjuk a 2000-es, Sydney-ben rendezett nyári játékok előtt, akkor sem Erdei Zsolt – későbbi bronzérmes –, sem pedig Balzsay Károly nem jutott volna ki az olimpiára.

- Két alkalma így is volt a bunyósainknak kiharcolni a kvótát, még sem éltek vele a már említett trión, Varga Miklóson, Káté Gyulán és Harcsa Zoltánon kívül. Ennek mi volt az oka?
Csötönyi Sándor: - Két dolgot említenék. Az egyik, hogy egyetlen más sportágból sem távozott el a szinte a teljes élgárda az elmúlt majd két évtizedben, mint az amatőr ökölvívásunkból. De nézzük meg nyugodtan, hiszen nem uborkákról beszélünk, hiszen Kovács Kokó István, Erdei Zsolt, Kovács Attila, Kótai Mihály, Nagy János, Balzsay Károly, Hidvégi György, vagy éppen a két Bedák, Zsolt és Pál, profiként is fantasztikus karriert csinált, és ezt magyar ökölvívóként érték el. Egy ideje szinte reménytelen megtartani a legjobbjainkat, hisz a mai amatőr ökölvívásban nincs olyan anyagi háttér, ami nálunk tartaná őket. A másik dolog, hogy a jelenlegi, igenis sokra hivatott válogatottat olyan balszerencse hullám érte utol, hogy arra szavak is alig vannak. Dobrádi Zsolt agyhártyagyulladása, Nagy Krisztián betegsége, Káté Gyula három műtétje csak az idén és az emiatti meccshiány, Bacskai Balázs a legfontosabb versenyeken, majd kézműtétje, Szellő Imre kéz-, és Darmos József több orrműtétje, vagy éppen Bernáth Pista kilenc hónapos kihagyása trombózisa miatt – ezt még hallgatni, felsorolni is borzalmas. Nos, akik bírálnak minket a „csak” ötödik hely miatt, azok ezeket mind vegyék számításba. Kérdezem én, melyik másik sportág bírta, bírná mindezt el? Ráadásul a lányoknál a nagy generációból egyedül Kovács Mária maradt aktív, akinek nagyon sok volt a 11 kilós fogyasztás, és így nem tudott a valós tudásának megfelelően teljesíteni, és kijutni Londonba Kizárólag a múltunk és a tradícióink miatt lehetnék elégedetlen a londoni pontszerzéssel.

- És erre jön, hogy az elmúlt évtized legeredményesebb bokszolója, Káté Gyula visszavonul…
Csötönyi Sándor: - Gyula kiváló versenyző, aki ráadásul az egyik kedvencem. Nagyon sajnálom, hogy így döntött, és mindenképpen biztosítani fogjuk számára a lehetőséget arra, hogy a sportág berkein belül maradhasson.

- Az, hogy egy ország sikeres legyen egy adott sportágban, azaz egy olimpián érmet, érmeket tudjon szerezni, ahhoz az kell, hogy a háttér nyugodt és anyagilag megalapozott legyen. Lehet, hogy éppen ez hiányzott?
Csötönyi Sándor: - Az egyesületek nagyon nehéz helyzetben vannak, ugyanis megszűntek azok a bázisszervek, amelyek biztonságot nyújtottak a bokszolóknak, és így csak és kizárólag a sportra tudtak figyelni. Jelenleg azonban csak az tud hasonló módon készülni, aki érmet szerez valamelyik felnőtt világversenyen. Ennek ellenére az elmúlt négy év is bebizonyította, tehetségekben nincs hiány.

- A szakszövetségnek nem az lenne feladata, hogy ezt a nyugodt hátteret megteremtse?
Csötönyi Sándor: - Az első és legfontosabb, hogy mivel az egyesületek önálló jogi személyek, így a szövetség ezen a téren nem tehet semmit. De azért senki se higgye azt, hogy a szövetség és annak vezetői csak ölbe tett kézzel ücsörögtek az elmúlt négy esztendőben. Biztosítottuk az összes korosztályban, hogy teljes csapattal indulhassanak a világversenyeken. Az utánpótlás tehetségeinek biztosítottuk a versenyeken, edzőtáborokban a fejlődés lehetőségét. Az edzőképzésben is a maximumra törekedtünk, és ennek köszönhetően az elmúlt három év alatt 75 új edzői diplomát adtunk ki. Több mint száz új bíró tett szakvizsgát, valamint erőn felül működtettük itthon a versenyrendszerünket. A klubokat is megpróbáltuk a lehetőségeknek megfelelően segíteni, például részt veszünk mindhárom állami programban, amelynek következtében 29 klubnak tudtunk különböző mértékű anyagi támogatást nyújtani, valamint 12 millió forint műhelytámogatást adtunk tíz egyesületnek a saját költségvetésünk rovására. Ezen felül 850 pár kesztyűt, 350 fejvédőt és különböző felszereléseket juttatunk el az egyesületeknek az elmúlt négy évben. Higgye el mindenki, a válság a mi sportágunkat sem kímélte.

- A szavaiból azt veszem ki, mennek tovább az úton, változtatásokra nincs szükségük, ha valami csoda folytán sok pénz ömlene a sportágba, megint a régi szép idők jöhetnének el…
Csötönyi Sándor: - Ha csak erre várnánk, akkor bizony nagy hibát követnénk el. Nem mondom, hogy nem jönne jól az említett csoda, de addig is mindent megteszünk azért, hogy bokszolóink eredményesen szerepeljenek. Noha a válogatottat felkészítő stábban nem tervezek változásokat, legfeljebb kibővítjük a legjobbakkal dolgozó edzők számát, a klubedzőknek is megadjuk a lehetőséget, hogy a keret mellett dolgozhassanak. A sportághoz kötődő, korábban bizonyító menedzsereket nevezünk ki valamennyi korosztály mellé, és a külföldi tanulmányutak támogatásával még hatékonyabbá szeretnénk tenni a továbbképzéseket. Szoros és jó kapcsolatra törekszünk a médiával, és szeretnék új szerződést kötni valamelyik televízióval a versenyeink közvetítéséről. És ami a legfontosabb, mindent megteszünk azért, hogy a kellő feltételeket biztosítsuk a bokszolóink versenyeztetéséhez. Megköszönöm mindenkinek az áldozatos munkáját, és abban bízom, hogy a bírálatok és nemtelen támadások helyett közösen teszünk ezért a sportágért. Remélem, hogy aki beszáll az amatőr ökölvívás hajójába, az teljes erőből, és a többiekkel azonos irányba akarja húzni az evezőjét.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-08-17

MÖSZ hírek: Olimpia visszatekintő - Harcsa Zoltán

A világbajnokságon mindenképpen vissza szeretne vágni brazil legyőzőjének a londoni olimpián pontszerzőként zárt 19 éves kispesti ökölvívó

Harcsa Zoltán: „Már tudok örülni ennek az 5. helynek”

Egy ország zárta a szívébe a 19 éves Harcsa Zoltánt, amikor a londoni olimpia negyeddöntőjében az utolsó gongszót követően elsírta magát a ring sarkában. A magyar válogatott 75 kilós reménysége ugyanis kőkemény csatában, 14:10-es pontozásos vereséget szenvedett a 4. kiemelt brazil Falcao Florentino ellen, aki később ezüstérmesként zárta a nyári játékokat. Harcsa sokáig úgy érezte, a dél-amerikai ellen nyújtott teljesítményével és ötödik helyével szégyent hozott önmagára és hazájára, ám azóta már tudja, élete első olimpiáján nemcsak helyt állt, hanem a magyar válogatott legeredményesebb tagja lett. Már tud örülni a londoni eredményének, és megfogadta magában, hogy 2016-ban, a riói olimpián mindenképpen eljut a fináléig.

- Élete első felnőtt olimpiáján azonnal a pontszerző ötödik helyen végzett. Sikerült már feldolgoznia mit ért el 19 évesen?
Harcsa Zoltán: - Noha az elveszített negyeddöntőt követően azt hittem, eljött a világ vége, és otthon majd bujkálnom kell a londoni teljesítményem miatt, mára azért már néha-néha büszke is vagyok erre a helyezésre. Már kezdem értékelni, mit értem el, sőt egyszer már azon kaptam magam, örülök neki.

- Azért ez nagy előre lépés ahhoz képest, ahogy zokogott a brazil Falcao Florentino ellen elveszített, négy közé jutásért vívott meccset követően.
Harcsa Zoltán: - Akkor úgy éreztem, mindenkire szégyent hoztam a vereségemmel. Már akkor is mondta Szántó Imre edzőm, hogy nagyon szépen teljesítettem, életem első felnőtt olimpiáján nem rossz egy ötödik hely. De én érmet szerettem volna nyerni, és igazán akkor nyugodtam meg, amikor Kovács László szövetségi kapitány és Kovács Kokó István is ugyanezt mondta nekem. Ráadásul a brazil meg sem állt a fináléig, ahol igencsak szoros meccsen kapott ki egy ponttal a japán ellenfelétől.

- Még mielőtt kielemeznénk a brazil elleni negyeddöntőjét, azért arról se feledkezzünk meg, hogy előtte két meccset nyert meg igencsak jó teljesítménnyel. Melyik sikere volt a szebb?
Harcsa Zoltán: - Mindenképpen a második, ugyanis az első találkozón, a venezuelai Jose Alexander Espinosa Mena ellen csak az első menet végén esett le a tantusz, hogy olimpián vagyok, egyszerűen nem kaphatok ki. A második találkozón, a namíbiai Mujandjae Kasuto ellen már majdnem az igazi Harcsa volt a ringben. Bevallom, élveztem a bunyót, és ekkor azt hittem, ez elég lesz egy éremhez. Sajnos tévedtem…

- Mi hiányzott a brazil vb-bronzérmes ellenfele ellen?
Harcsa Zoltán: - A komplett első menet. Ugyanis úgy léptem szorítóba ellene, hogy a nyitó három percben majd kiismerem, rájövök, mi a taktikája. Sajnos hamar rádöbbentett, hogy ő nem ismerkedni, hanem bokszolni akart az első pillanattól kezdve. Betalált tisztán párszor, ezzel teljesen megzavart, felborult minden, amit addig magamban felépítettem. Az első szünetben aztán edzőim megnyugtattak, majd új taktikát dolgoztak ki a számomra, és innentől kezdve már jól éreztem magam a ringben, mert tudtam, mit kell csinálnom ahhoz, hogy én találjak többet. Ám csinálhattam bármit, az első három perc alatt összeszedett négy pontos hátrányomat nem tudtam behozni.

- Sokan már a londoni olimpia előtt azt mondták Önről, hogy itt a tapasztalatszerzés lehet a célja, az igazi az majd Rióban jön el…
Harcsa Zoltán: - Ez így nem igaz, hisz, tessék, egy lépés választott el most is az éremtől. De természetesen ez az ötödik hely erőt ad a folytatáshoz, és Rióban mindenképpen döntőt szeretnék vívni.

- Netán Florentino ellen?
Harcsa Zoltán: - Akár ellene is, de őt már a jövő évi világbajnokságon szeretném legyőzni. Most már tudom, miként kell csinálnom.

- Mivel telnek az olimpia utáni napjai?
Harcsa Zoltán: - Szívesen kisérem el a húgomat, Rebekát edzésre, aki a Fradiban kézilabdázik, és azt tervezi, hogy a 2016-os olimpiára velem együtt utazik majd ki, mint válogatott. Szeretném kipihenni magam, hiszen elképesztő hónapok vannak mögöttem. Behozom a lemaradásomat a barátaimnál, és nyaralni is elmennék a Balatonhoz egy kis időre. Amikor a héten Öcsi bácsi felhívott, hogy menjek le az edzőterembe, azt hittem, hogy viccel. Ám kitartott mellette, de nem bántam meg, mert egészen megható volt, ahogy a kispesti bunyósok fogadtak. Élménybeszámolót tartottam nekik, és azonnal azt éreztem, nagyon jó újra otthon lenni.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-08-07

MÖSZ hírek: Harcsa Zoltán negyeddöntő

Nagy küzdelemben veszített, és sírva hagyta el a ringet a 19 éves magyar ökölvívó, aki az 5. helyen végzett élete első olimpiáján

Harcsa Zoltán: „Rióban talán az érem is meglesz!”

A negyeddöntőben már nem tudta folytatni a menetelését a londoni olimpián a magyar ökölvívó válogatott 75 kilós reménysége, Harcsa Zoltán. A 19 éves bokszoló kőkemény csatában, 14:10-es pontozásos vereséget szenvedett a 4. kiemelt brazil Falcao Florentino ellen. Harcsa elsírta magát a mérkőzést követően, pedig szégyenkezésre semmi oka: pontszerzőként, az 5. helyen zárt Londonban. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó szakszövetség elnöke szerint örömteli a jövőre nézve a fiatal bokszoló elért eredménye.

Élete első felnőtt olimpiáján szereplő Harcsa Zoltán (75 kg) az első két meccsén – a venezuelai Jose Alexander Espinosa Mena és a namíbiai Mujandjae Kasuto ellen – bebizonyította, igencsak jó formában érkezett meg Londonba. Két sima pontozásos győzelmét követően már a legjobb négy közé jutásért léphetett szorítóba a torna 4. kiemeltje, a vb-bronzérmes brazil Falcao Florentino ellen. Harcsa bátran kezdett, de a dél-amerikai bokszoló meglepte őt, többet és pontosabban talált, ezzel négypontos előnyt szerzett az első menet végére. A második etapra már más taktikával jött vissza a sarokból a 19 éves magyar a találkozó végéig teljesen egyenlő ellenfele volt Florentinonak. A pontozók is így látták, ám végül a brazil 14-10 arányú – 6:2, 5:4, 3:4 – pontozásos győzelmet aratott Harcsa felett, aki a vereségét követően elsírta magát. Pedig igazán nem volt oka a szégyenkezésre: élete első felnőtt olimpiáján a háromfős magyar csapatból egyedüliként 5. helyen végzett, azaz pontszerzőként zárt.
"Nagyon szerettem volna érmet nyerni, de egyszerűen nem jött össze semmi a ringben. Ráadásul az edzőim elképzeléseit sem tudtam valóra váltani. Nem éreztem az ütőtávot, képtelen voltam közel férkőzni a brazilhoz. A végére már belemelegedtem, így legalább a harmadik menetet megnyertem, de ezzel nem megyek már semmire. El kell ismernem, a világbajnoki bronzérmes ellenfelem most jobb volt nálam. Talán majd pár nap múlva vigaszt nyújt, hogy pontszerzőként az ötödik helyen zártam, a legjobb magyarként. Talán Rióban az érem is összejön" – jelentette ki Harcsa Zoltán.
Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke úgy vélte, ha Harcsa tapasztaltabb bokszoló lenne, akkor le tudta volna győzni brazil ellenfelét.
„Az első menetben meglepte Zolit a dél-amerikai, ráadásul nem is feküdt neki a balkezes ellenfél. Ha tapasztaltabb bunyós lenne, megverhette volna. Ám 19 évesen az ötödik helyen végzett, ezzel négy olimpiai pontot szerzett a magyar amatőr ökölvívásnak, ami örömteli eredmény. Hogy ez sok, vagy netán kevés, most még ne beszéljünk róla, az elemzéseknek is eljön rövidesen az ideje. Egy viszont biztos, nem vagyok elégedett, hisz bíztam egy érem megszerzésében, és nagyon közel voltunk hozzá. Három meccset nyertek a fiúk, és az már egyértelműen kiderült, hogy az első pillantásra könnyűnek tűnő sorsolásunk még sem volt olyan könnyű” – jelentette ki Csötönyi Sándor.

Harcsa Zoltán 5. helye mellett olimpiai részvételt kivívó Káté Gyula (64 kg) a nyolcaddöntőben, míg Varga Miklós (60 kg) az első fordulóban szenvedett vereséget.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-08-04

MÖSZ hírek: Olimpia London - Káté Gyula nyolcaddöntő

Kovács László szerint jogos volt az olasz győzelme a londoni ötkarikás játékok nyolcaddöntőjében, így kiesett a magyar válogatott 64 kilós többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmese

Káté Gyula: „Többet nem indulok olimpián!”

Élete egyik legnehezebb meccsét vívta a londoni olimpián a nyolcaddöntőben ringbe lépő Káté Gyula (64 kg). A többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmesünk a verseny 3. kiemeltje, az olasz Vincenzo Mangiacapre ellen bokszolt, és a pontozók döntése alapján 20:14-es vereséget szenvedett, így nem jutott be a legjobb nyolc közé. Az egyetlen, még állva maradt ökölvívónk, Harcsa Zoltán (75 kg) már az éremért küzd majd a brazil Falcao Florentino ellen augusztus 6-án, hétfőn az esti programban.

Élete harmadik olimpiáján az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed legyőzését követően a kis magyar küldöttség legrutinosabb tagja, Káté Gyula (64 kg) már a legjobb nyolc közé jutásért lépett ringbe. A többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmesünk ellenfele a Londonban a 3. kiemelt olasz Vincenzo Mangiacapre volt, akivel korábban kétszer találkozott, és kettejük összecsapása 1:1-re állt.
Az első menetben sajnos az olasz vb-bronzérmes volt az aktívabb, és egy balegyenese után rá is számoltak Kátéra, aki így 6:3-ra elveszítette az első három percet. Noha a magyar bokszoló ettől kezdve mindent megpróbált Mangiacapre ellen, fokozatosan javult a teljesítménye, ám hiába talált tisztán egyre többet, sajnos a villámkezű olasz sem fogta vissza magát. A harmadik menetben egyértelmű volt, hogy egyre jobban fáradt az olasz, ám a hátrányban lévő Káté nagy rohamai közben azért be-be talált, így a végén a pontozók szerint mindhárom menetet megnyerve – 3:6, 5:6, 6:8 – összesítésben 20:14-es győzelmet aratott Mangiacapre, aki ezzel bejutott a negyeddöntőbe, míg a 30 éves kispesti bunyós búcsúzott a további küzdelmektől.
„Klubedzőm, Szántó Imre szerint pontosabban és magabiztosabban bokszolt az ellenfelem. Elmondhatatlanul csalódott vagyok, ugyanis szerettem volna dobogóra állni Londonban, hiszen már csak az olimpiai medál hiányzik az éremgyűjteményemből. De most már hiányozni is fog, mert eldöntöttem, soha többé nem indulok olimpián” – árulta el a nagyon elkeseredett többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmesünk, akinek a londoni volt a harmadik ötkarikás részvétele.

Kovács László szövetségi kapitány szerint az első két menetben nagyon elhúzott az olasz bokszoló, és a harmadikban hiába hajrázott nagyot a magyar ökölvívó, már nem tudta megfordítani a pontozás arányát.

„Az ankarai meccsükhöz képest, amikor Mangiacapre győzött, most verhetőbbnek tűnt az olasz, ám Gyula rengeteg olyan sorozatot ütött, ami találat nélkül zárult, és ez döntőnek bizonyult. Az első két menetben nagyon elment az ellenfél, sajnos jogosan, míg a harmadik három percben szerintem a fordított pontozás lett volna az igazságos. Ettől függetlenül jogosan nyert Mangiacapre, mert Gyula fantasztikus hajrája egyszerűen nem volt elég a fordításhoz” – értékelte versenyzője teljesítményét Kovács László.

Így már csak a 19 éves ifjúsági olimpiai bronzérmes Harcsa Zoltán (75 kg) van versenyben a háromfős magyar csapatból. A kispesti öklöző bejutott a legjobb 8 közé – ezzel biztos pontszerző –, és legközelebb, már éremért, augusztus 6-án, hétfőn, az esti programban – 21.45-körül – lép szorítóba a brazil Falcao Florentino ellen.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-08-02

MÖSZ hírek: Olimpia London - Harcsa Zoltán nyolcaddöntő

Mindhárom menetet simán nyert és már csak egy győzelemre van a londoni olimpián a 19 éves magyar ökölvívó

Harcsa Zoltán: „Megérdemeltem a sikert, rendesen megjött az étvágyam”

Egészen sima pontozásos győzelemmel folytatta menetelését a londoni olimpián a magyar ökölvívó válogatott 75 kilós reménysége, Harcsa Zoltán. A 19 éves bokszoló mindhárom menetet simán megnyerte a namíbiai Mujandjae Kasutóval szemben, és fölényes, 16:7 arányú pontozásos győzelmet aratott. Harcsa ezzel már negyeddöntős, és ez a sikere azt jelentette, hogy augusztus 6-án, hétfőn az esti programban már éremért csap össze a brazil Falcao Florentinoval. Szombaton, a délutáni programban – magyar idő szerint 16.45-kor – Káté Gyula a nyolcaddöntőben a verseny 3. kiemeltje, az olasz Vincenzo Mangiacapre ellen bokszol.

Élete első felnőtt olimpiáján szereplő Harcsa Zoltán (75 kg) már az első meccsén – a venezuelai Jose Alexander Espinosa Mena ellen – bebizonyította, igencsak jó formában érkezett meg Londonba. Nos, ifjúsági olimpiai bronzérmesünk fiatal kora ellenére rendkívül érett bunyót bemutatva jutott be a legjobb 16 közé, ahol a negyeddöntőért a Mujandjae Kasuto (Namíbia) ellen lépett szorítóba. Harcsa végig fölényben bokszolt, a pontozóknál megnyerte mindhárom menetet – 4:2, 4:1, 8:4 –, és rendkívül okosan és taktikusan, és ami a leglényegesebb, eredményesen bunyózott, és a végén senkit sem lepett meg a sima, 16:7 arányú pontozásos győzelme.
„Kifejezetten élveztem a bokszot, úgy érzem, végig uraltam a három menetet. A harmadikban viszont tudatosan átadtam a kezdeményezést, és az utolsó percben újabb találatokkal biztosítottam be a szerintem megérdemelt győzelmemet. Rendesen megjött az étvágyam, és nem elégszem meg azzal, hogy már pontszerző vagyok. Florentinoval még sosem bunyóztam, de abszolút nem tartok tőle. Egészséges önbizalommal várom a hétfő esti összecsapásunkat, és titokban reménykedem abban, hogy valóra válthatom az érmes álmaimat” – jelentette ki Harcsa Zoltán a meccset követően. A kispesti öklöző ezzel már bejutott a legjobb 8 közé, és legközelebb, már éremért, augusztus 6-án, hétfőn, az esti programban lép szorítóba egy újabb dél-amerikai, a brazil Falcao Florentino ellen, aki az azeri Szultan Migitinov ellen nyert 24:11-es pontozással.

Legközelebb szombaton, a délutáni programban lép kötelek közé magyar ökölvívó: Káté Gyula (64 kg) a verseny 3. kiemeltje, az olasz Vincenzo Mangiacapre ellen bokszol a legjobb nyolc közé jutásért.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-07-31

MÖSZ hírek: Olimpia London - Káté Gyula és Csötönyi Sándor

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke szerint az eddig jó teljesítményt nyújtó és állva maradt két bokszolónk akár a negyeddöntőbe is bejuthat

Káté Gyula megszerezte élete első olimpiai győzelmét

Ahogy azt nagyon várta mindenki, a londoni olimpián a magyar csapatból utoljára ringbe lépő Káté Gyula (64 kg) sima, 16:10-es pontozással legyőzte az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamedet. A többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmesünk a nyolcaddöntőben a verseny 3. kiemeltje, az olasz Vincenzo Mangiacapre ellen bokszol szombaton délután, míg legközelebb, immár a nyolc közé jutásért Harcsa Zoltán (75 kg) lép szorítóba a csütörtök délutáni program keretein belül a namíbiai Mujandjae Kasuto ellen. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke úgy véli, ha mindkét még versenyben lévő bokszoló képes lesz legalább megismételni az első meccseik második felében látott bunyóját, akkor akár mindketten továbbjuthatnak a harmadik körbe.

Élete harmadik olimpiáján pályafutása első ötkarikás győzelmére készült az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed ellen a kis magyar küldöttség legrutinosabb tagja, Káté Gyula (64 kg). Nos, a többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmesünk az első menetben amolyan felmérő boksszal kiismerte egyiptomi ellenfelét, aki ekkor 3:2 arányban még a menetet is képes volt megnyerni. A szünetben aztán Kovács László szövetségi kapitány és Szántó Imre, a kispesti öklöző klubedzője megfelelő taktikai utasításokkal látta el Kátét, aki innentől kezdve egészen simán verte ellenfelét. Végig fölényben bunyózott, rendre megelőzte Mohamedet, és látványos találatokat ért el, így nem is lehetett más a meccs végeredménye, mint sima pontozásos, 16:10-es – 2:3, 7:4, 7:3 – Káté-siker. Megvan tehát az első olimpiai siker, és ha Káté a második és harmadik menetben nyújtott remek teljesítményét képes lesz megismételni, akkor akár az általa a moszkvai Európa-bajnokságon legyőzött – egyszer ellenfele nyert, így döntetlenre állnak –, az olimpián a 3. kiemelt olasz Vincenzo Mangiacapre ellen is van esélye a továbbjutásra, mégpedig szombat délután.
„Az afrikai kvalifikációs tornán szerzett bronzérmével jutott ki Londonba első ellenfelem, aki a várakozásnak megfelelően keményen harcolt ellenem. A találkozó elején kicsit feszültebb voltam, hisz bevillant az előző két olimpia, és ezúttal semmiképpen sem akartam az első fordulóban kiesni. A második menettől kezdve már felengedtem, ráéreztem a bunyóra, és képes voltam megcsinálni azt, ami a győzelemhez kellett. Jó formában érzem magam, és bízom abban, hogy a moszkvai kontinensviadalhoz hasonlóan, most is képes leszek Mangiacapre ellen nyerni” – árulta el a többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmesünk, aki mindenképpen érmet szeretne nyerni Londonban.

Az első kör lezártát követően elégedett az eddigiekkel Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, aki Káté és Harcsa első körös teljesítményét látva azt sem tartja kizártnak, hogy mindkét magyar bejut a negyeddöntőbe.
„Eddig elégedett vagyok a fiúk teljesítményével, ugyanis egy olimpián mindig nagyon nehéz az első meccset hozni. Három meccsből azt a kettőt hoztuk, ahol papíron mi számítottunk esélyesnek. Káté Gyula ellen a második menet közepéig bírta a nyomást az egyiptomi ellenfél, aztán egyértelmű volt a magyar győzelem, mégpedig Gyuszi nagyszerű teljesítményével. Ha az olasz ellen képes lesz a meccs második felében nyújtott bunyóját megismételni, akkor esélye lesz a továbbjutásra. Örömmel láttam, hogy Harcsa Zolikán egyáltalán nem látszott, hogy olimpiai újonc, és egy nehéz ellenfelet simán legyőzött kiváló taktikai és technikai megoldásokkal. Noha a namíbiai ökölvívó nem éppen álomellenfél, ha képes lesz megismételni, netán felülmúlni az első meccsen látottakat, nem esélytelen a negyeddöntőre. Sajnos Varga Miki tompa volt a nagyon jó képességű litván ellen, rosszul reagálta le taktikailag a ringben történteket, és a végén már úgy kapta az ütéseket, hogy rohant az eredmény után. Ilyen a sport, ki lehet kapni, Miki fiatal még, nagyon sok szép eredményt érhet el, én maradéktalanul bízom benne” – értékelte a három magyar ökölvívó teljesítményét a MÖSZ elnöke.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-07-30

MÖSZ hírek: Olimpia London - Varga - nyilatkozatok

Sima pontozásos vereséget szenvedett litván ellenfelétől a londoni olimpia első körében, és kiesett a hajdúsámsoniak 60 kilós reménysége

Varga Miklós: „Éreztem, hogy kikaptam, nem éreztem a tempót”

Sajnos már a londoni olimpia második napján elbúcsúzott a további küzdelmektől a világbajnoki negyeddöntős Varga Miklós (60 kg). A hajdúsámsoni ökölvívót a litván Evaldas Petrauskas verte 20:12-es pontozással, így a 24 éves bunyós nem került be a nyolcaddöntőbe. A meccs meglehetősen egysíkú volt, és a második és harmadik menetben számolni kellett Vargára. A magyar bokszoló nagyon elkeseredett, úgy érzi, nem tudott kellően felpörögni, nem érezte a tempót a meccsen.

A szép győzelemmel bemutatkozó Harcsa Zoltán (75 kg) után kellő motiváltsággal lépett vasárnap este ringbe világbajnoki negyeddöntősünk Varga Miklós (60 kg). Noha a hajdúsámsoni bokszoló alaposan belehúzott a sorsolásnál, ugyanis az ellen a litván Evaldas Petrauskas ellen kellett bemutatkozó meccsét megvívnia, aki többek között megnyerte a tavaszi, Trabzonban rendezett kvalifikációs tornát, valamint az ifjúsági olimpiát. Sajnos a magyar bunyós nem tudta a saját bokszát nyújtani, és valamennyi menetet elveszítette az állandóan előre jövő, verekedő stílusú ellenfele ellen. A mérkőzés bírája a második és harmadik menetben számolt is Vargára, aki 20:12 arányban – 4:6, 4:6, 4:8 – kikapott Petrauskastól, így már az első fordulóban búcsúzni kényszerült.
„Sajnálom nagyon ezt a vereséget, de egy nappal később is csak azt tudom mondani, abban a pillanatban ennyire voltam képes. Nem tudom miért, de nem tudtam kellően felpörögni, nem éreztem a tempót, ráadásul az edzőim hiába kérték tőlem folyamatosan, hogy ne álljak le vele verekedni. Sosem foglalkozom a pontozással, de ahogy vége lett a mérkőzésnek, éreztem, hogy kikaptam. Az arány meg teljesen mindegy. Most igyekszem majd kipihenni magam, végre a családommal lehetek majd a hazatérésemet követően, aztán nekidurálom magam, és folytatom a munkát” – fogalmazott igencsak keserűen Varga Miklós.

Kovács László szövetségi kapitány szerint nincs mese, jobb volt a litván, mert rá tudta erőltetni az akaratát ellenfelére.
„Az ökölvívás olyan sport, hogy bemegy a ringbe két különböző stílusú bunyós, és azon múlik, ki nyeri a meccset, hogy melyikük tudja ráerőltetni az akaratát, küzdőmodorát a másikra. Most ez a litvánnak sikerült. Pedig még az első menetet követő szünetben is bíztam a fordításban, mert két percig Miki azt csinálta, amit megbeszéltünk, elmozgott, megpróbált a ring közepén maradni. Aztán fokozatosan visszaesett, és nem bírta el Petrauskas nyomását. Pedig rendesen felkészültünk belőle, tudtuk, miként küzd a szorítóban, ám minden taktika annyit ér, amit meg tudnak valósítani belőle. A sport ilyen, vannak vesztesek, és most a litván jobb volt” – elemezte a vereség okait a szövetségi kapitány.

Már csak egy magyar bemutatkozása van hátra: július 31-én, kedden 17 órától kezd Káté Gyula (64 kg), akinek ellenfele az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed lesz.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-07-29

MÖSZ hírek: Olimpia London - 2. nap Varga Miklós

Sima pontozásos vereséget szenvedett a londoni olimpia első körében, és kiesett a hajdúsámsoniak 60 kilós reménysége

Varga Miklós nem bírt litván ellenfelével

Sajnos már a londoni olimpia második napján elbúcsúzott a további küzdelmektől a világbajnoki negyeddöntős Varga Miklós (60 kg). A hajdúsámsoni ökölvívót a litván Evaldas Petrauskas verte 20:12-es pontozással, így a 24 éves bunyós nem került be a nyolcaddöntőbe. A meccs meglehetősen egysíkú volt, és a második és harmadik menetben számolni kellett Vargára. Legközelebb július 31-én, a kedd délutáni programban szoríthatunk magyar bokszolóért, amikor Káté Gyula lép majd ringbe az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed ellen.

A szép győzelemmel bemutatkozó Harcsa Zoltán (75 kg) után kellő motiváltsággal lépett vasárnap este ringbe világbajnoki negyeddöntősünk Varga Miklós (60 kg). Noha a hajdúsámsoni bokszoló alaposan belehúzott a sorsolásnál, ugyanis az ellen a litván Evaldas Petrauskas ellen kellett bemutatkozó meccsét megvívnia, aki többek között megnyerte a tavaszi, Trabzonban rendezett kvalifikációs tornát, valamint az ifjúsági olimpiát. Sajnos a magyar bunyós nem tudta a saját bokszát nyújtani, és valamennyi menetet elveszítette az állandóan előre jövő, verekedő stílusú ellenfele ellen. A mérkőzés bírája a második és harmadik menetben számolt is Vargára, aki 20:12 arányban – 4:6, 4:6, 4:8 – kikapott Petrauskastól, így már az első fordulóban búcsúzni kényszerült.

Már csak egy magyar bemutatkozása van hátra: július 31-én, kedden 17 órától kezd Káté Gyula (64 kg), akinek ellenfele az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed lesz.

Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-07-28

MÖSZ hírek: Olimpia 1. nap - Harcsa Zoltán

A harmadik menetben lefiniselte venezuelai ellenfelét a 19 éves magyar ökölvívó, Harcsa Zoltán és már nyolcaddöntős

Kovács László: „Zoli megérdemelten nyert!”

Győzelemmel, mégpedig sima pontozásos győzelemmel mutatkozott be a londoni olimpián a magyar ökölvívó válogatott 75 kilós reménysége, Harcsa Zoltán. A 19 éves bokszoló két szoros menetet követően a harmadikban lefiniselte a venezuelai Jose Alexander Espinosa Menát, és a 16:13-as pontozásos győzelme azt jelentette, hogy augusztus 2-án, csütörtökön a délutáni programban már a nyolc közé jutásért csap össze a namíbiai Mujandjae Kasutóval. Vasárnap, az esti programban – magyar idő szerint 21.45-kor – Varga Miklós (60 kg) lép ringbe a litván Evaldas Petrauskas ellen.

Pénteken este egy fantasztikus ünnepséggel kezdetét vette a londoni olimpia, és a kvótát szerzett három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) – közül előbbi kettő részt vett a felejthetetlen megnyitón, míg Harcsa már a bemutatkozó mérkőzésére készült.

Ifjúsági olimpiai bronzérmesünk fiatal kora ellenére elviselte azt a pszichikai terhet, hogy rögtön az első napon szorítóba kellett lépnie, és szép győzelemmel kezdte meg remélhetőleg minél hosszabb menetelését. A 19 éves bunyós a venezuelai Jose Alexander Espinosa Mena ellen lépett szorítóba, és a megnyert első, majd elveszített második menetet követően – 8:8 volt ekkor a pontozás állása – Harcsa egyszerűen lefiniselte dél-amerikai ellenfelét, és 16:13 arányban megérdemelten nyerte meg a meccset.
„Sosem láttam bokszolni korábban az ellenfelemet, és elárulhatom, sokkal könnyebb meccsre számítottam, mint ami a végén kisült belőle. Olimpián való bemutatkozásnak azt hiszem, ez nem volt olyan rossz, igaz időnként erőlködtem, egy kicsit megzavarodva bokszoltam, főleg a második menetben, ahol jobb is volt nálam a venezuelai. A harmadik már tisztán az enyém volt, és úgy érzem, megérdemelten nyertem, mert összességében én voltam a jobb” – jelentette ki Harcsa Zoltán a meccset követően. A kispesti öklöző ezzel már bejutott a legjobb 16 közé, és a negyeddöntőért a Mujandjae Kasuto (Namíbia) ellen lép majd szorítóba, mégpedig augusztus 2-án, a csütörtöki programban.

Kovács László szövetségi kapitány szerint Harcsa teljesítménye nyitó meccsnek pont megfelelő volt, és meggyőző sikert aratott bemutatkozó találkozóján.
„Zoli már az első menetben ráérzett a kellő ritmusra, végig ő irányított, így megérdemelten vezetett a menetet követően. Sajnos utána pontatlanná vált, ráadásul mindig egy, meghatározó nagy ütésre koncentrált, és ezzel akart pontot szerezni. Szerencsére a harmadikban aztán összeszedte magát, apró ütésekből, mellélépésekből bevitt találatokból növelte fokozatosan az előnyét, és a végén megérdemelten nyert” – értékelte a magyar öklöző teljesítményét a kapitány.

Kovács László megnézte a következő ellenfél, a namíbiai Mujandjae Kasuto meccsét, és úgy véli, a harmadik menetben látott Harcsa képes lehet az újabb győzelemre.
„Kasuto erős fizikumú, nagy ütő, de kissé pontatlan, ugyanakkor folyamatosan előre menő bunyós. Ha Zolika betartja majd ellene a megbeszélt taktikát, és a bemutatkozó meccsének első és harmadik menetében látott bokszát még összeszedettebben tudja végrehajtani, akkor van esélye arra, hogy élete első olimpiáján bejusson a negyeddöntőbe. Ráadásul rá mindig az a jellemző, hogy fokozatosan lendül bele, meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújt, reméljük, ezt Londonban is bizonyítja majd” – fogalmazott a kapitány.

A vasárnap este, 21.45-kor lép ringbe Varga Miklós (60 kg) a trabzoni kvalifikációs torna győztesével, az ifjúsági olimpiai bajnokkal és világbajnoki ezüstérmessel, a litván Evaldas Petrauskasszal, míg július 31-én, kedden 17 órától kezd Káté Gyula (64 kg), akinek ellenfele az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed lesz.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-07-27

MÖSZ hírek: Olimpia London - sorsolás - kiegészítés - ökölvívók nyilatkozata

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke és Kovács László szövetségi kapitány is elfogadhatónak tartja az olimpián induló Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) sorsolását

Verhető ellenfeleket kaptak az első fordulóban a magyar bokszolók

Ahogy azt nagyon szerették volna, Fortuna igencsak fogta a londoni olimpián induló három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) – kezét a ma délutáni sorsoláson. Valamennyien verhető ellenfelet kaptak az első fordulóban – bár Vargának igencsak kijutott a jóból –, így akár az is előfordulhat, hogy mindhárman érintettek lesznek a nyolcaddöntőben. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke és Kovács László szövetségi kapitány egyetért abban, hogyha álomszerűnek nem is, de rossznak semmiféleképpen sem nevezhető a sorsolás. Július 28-án, szombaton Harcsa a venezuelai Jose Alexander Espinosa Mena, egy nappal később Varga a litván Evaldas Petrauskas, míg jövő héten, kedden Káté az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed ellen kezdi meg a londoni szereplését.

Immár visszavonhatatlanul eljött az idő, és a londoni olimpiára kvótát szerzett három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) –holnap megkezdi menetelését. Mindhárom bunyós simán túljutott a mérlegelésen, valamennyien bőven hozták a súlyukat. Meg is lett a jutalmuk, hiszen a sorsoláson ezúttal mindhárman Fortuna kegyeltjei voltak.

A július 28-án, szombaton, magyar idő szerint 17 órakor kezdő Harcsa Zoltán (75 kg) a venezuelai Jose Alexander Espinosa Mena ellen lép szorítóba. Ha a 19 éves magyar ökölvívó nyer, akkor a nyolc közé jutásért a Mujandjae Kasuto (Namíbia) és a tadzsik Sobirdzhon Nazarov meccs győztesével találkozik.
„Még sosem láttam bokszolni a venezuelait, így egyelőre nem tudom, kivel hozott össze a sorsolás. Egy biztos, a dél-amerikai kvalifikációs tornán harmadik lett, ám ez sem változtat azon, hogy mindenképpen nyerni szeretnék ellene” – jelentette ki a 19 éves magyar ökölvívó.

A vasárnap este, 21.45-kor ringbe lépő Varga Miklós (60 kg) ugyan belehúzott a trabzoni kvalifikációs torna győztesével, az ifjúsági olimpiai bajnokkal és világbajnoki ezüstérmessel, a litván Evaldas Petrauskasszal, ám ha továbbjut, akkor a nyolcaddöntőben az Abdelkader Chadi (Algéria) és a török Fatih Keles találkozó győztesével csap össze.
„Alacsony, verekedős bunyós a litván, aki ráadásul Trabzonban első lett. Ezzel együtt verhető, fekszik nekem a stílusa. Amióta tudom, hogy vele bokszolok, már két meccsét meg is néztem videón. Egy biztos, nem félek tőle” – közölte a hajdúsámsoni bunyós.

Az augusztus 31-én, kedden 17 órától kezdő Káté Gyula (64 kg) ellenfele az egyiptomi Eslam Ahmed Ali Mohamed lesz, és továbbjutása esetén az általa a moszkvai Európa-bajnokságon legyőzött, az olimpián a 3. kiemelt olasz Vincenzo Mangiacapre ellen bokszolhat.
„Az afrikai kvalifikációs tornán szerzett bronzérmével jutott ki Londonba első ellenfelem. Az eredménysora alapján nem lehet rossz bunyós, a keddi meccsünkig néhány korábbi meccsét mindenképpen megnézünk videón, ám azt mondom, ha érmet akarok nyerni, akkor ezt az akadályt mindenképpen vennem kell” – árulta el a többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmesünk, aki úgy érzi, egyelőre Fortuna kegyeltje, ugyanis a sérülései is teljesen rendbe jöttek, és a sorsolásra sem lehet egy rossz szava sem.

„Nem álomszerű, de egyáltalán nem nehéz sorsolást kaptak mindhárman, így akár valamennyien bejuthatnak a második fordulóba. Erős, jó fizikumú mindegyik ellenfél, de a mieink képesek lehetnek megoldani a feladatot” – fogalmazott percekkel a sorsolást követően Kovács László szövetségi kapitány, aki hozzátette, most tényleg nem panaszkodhatunk a sorsolásra.
Ugyanez a véleménye az egyelőre még itthon tartózkodó Csötönyi Sándornak is, aki az első körös ellenfelek ismeretében optimistán beszélt a három magyar ökölvívó továbbjutási esélyeiről.
„A sorsolás abszolút olyan ellenfeleket vetett a fiúk útjába, hogy ezt az itthon látott formájuk alapján meg kell oldaniuk. Bevallom, az ellenfelek ismeretében optimista vagyok a továbblépéseket illetően. Én sosem foglalkozom a továbbiakkal, arra ráérünk akkor, ha kiderül, a három bokszolónkból hányan érdekeltek a második fordulóban” – árulta el a MÖSZ elnöke.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-07-25

MÖSZ hírek: Londoni előzetes 2. rész (Kovács László, Szántó Imre, Máté Attila és Kovács Kokó István)

Kovács László szövetségi kapitány és a klubedzők véleménye szerint az olimpián induló Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) trióban benne van az éremszerzés lehetősége

Kovács Kokó István: „Végre a ringben is megtörhet a magyar átok”

Elutazott a londoni olimpiára kvótát szerző három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) – a nyári játékok helyszínére. Mindhárman kőkeményen végigcsinálták a felkészülést, egészségügyileg, morálisan abszolút rendben vannak, alig várják már, hogy ringbe léphessenek. A felkészülésüket irányító edzők – Kovács László szövetségi kapitány, Szántó Imre és Máté Attila klubedzők – szerint mind a három bokszoló munkájával, hozzáállásával maximálisan elégedettek, és úgy vélik, ha a sorsolásnál melléjük áll a szerencse, akkor valamennyien éremközelbe érhetnek. Korábbi amatőr olimpiai, világ-, és Európa-bajnok, profi világbajnok Kovács Kokó István is alkalmasnak tartja a háromfős csapatot arra, hogy megtörje a magyar ökölvívást 2000 óta sújtó átkot, és végre legalább egy dobogós helyezéssel örvendeztesse meg az amatőr boksz szerelmeseit.

Immár visszavonhatatlanul eljött az idő, és a londoni olimpiára kvótát szerzett három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) –felkészülése befejeződött, és elutaztak Londonba. Mindhárom bunyós a tavalyi, Bakuban megrendezett világbajnokságon kvalifikálta magát a nyári játékokra, és a felkészülésüket irányító Kovács László szerint a kis csapatukban egy nagyon jó szereplés esélye is benne van.
„Mindhárman maximális erőbedobással elvégezték az előírt munkát, sőt, már a finomhangoláson is túl vagyunk. Magabiztosan várják, hogy bebizonyíthassák, érdemesek a szurkolók szeretetére. Reálisan nézve egy szerencsés sorsolás esetén mindhárman éremközelbe kerülhetnek. Ha képesek lesznek felborítani pozitív értelemben a papírformát, akkor teljesülhet a titkos álmunk, egy érem megszerzése” – fogalmazott a szövetségi kapitány, aki elmondta, biztonságban megérkeztek az Olimpiai Faluba, sőt, az utazási és az akkreditációs fáradalmakat kiheverve délelőtt egy átmozgató edzésen is átestek már Kátéék. Rengeteg régi ismerőssel találkoztak, majd részt vettek a magyar csapat zászló felvonásán, majd hatkor újra edzett a társaság.

A kispesti Káté Gyula és Harcsa Zoltán klubedzője, Szántó Imre ritkán szokta dicsérni tanítványait, ám ezúttal elismerte, mindkét bokszolója tisztességesen végigdolgozta az elmúlt időszakot, és harcra kész állapotban érkeztek meg.
„Tökéletes körülmények között dolgozhattunk, és kijelenthetem, a felkészülésük jó alap lesz a megfelelő szerepléshez. A bokszolók fizikai és mentális mutatói bizakodásra adnak okot, de sorsdöntő lesz, vajon milyen ellenfeleket sorsolnak ki a számukra. Elárulom, elégedett akkor leszek, ha képesek lesznek meglepetést is okozni” – árulta el a legendás tréner.

A hajdúsámsoni Varga Miklós klubedzője, Máté Attila szerint a 60 kiló az egyik legkeményebb súlycsoport, ám ha tanítványa azt nyújtja, amire képes, akkor bármeddig eljuthat. Hozzátette, most derül majd ki igazán, hogy a WSB-ben eltöltött időszak előnyös volt-e Varga teljesítményére.
„Reális elvárás Mikivel szemben, hogy minimum pontszerző helyen végezzen. Neki különösen fontos lenne, ha Fortuna a kegyeibe fogadná a sorsolásnál, ugyanis ő olyan bunyós, aki folyamatosan lendül bele, egyre jobb lesz meccsről meccsre. A WSB-ben mindenképpen előnyére vált, hogy megfelelő minőségű kesztyűpartnerekkel tudott edzeni, ám hogy valóban segített a félprofi világ neki, az majd a ringben dől el, mindenestre taktikailag kell majd átállnia az öt menetről háromra. Egy biztos, állóképességi problémái biztos, hogy nem lesznek Mikinek” – közölte Máté Attila.

Korábbi amatőr olimpiai, világ-, és Európa-bajnok, profi világbajnok Kovács Kokó István is alkalmasnak tartja a háromfős csapatot arra, hogy megtörje a magyar ökölvívást 2000 óta sújtó átkot, és végre legalább egy dobogós helyezéssel örvendeztesse meg az amatőr boksz szerelmeseit. Ugyanakkor azt sem hallgatta el, hogy vannak gondok a rendezés körül.
„Nagy szerelmem az amatőr ökölvívás, de most egyre jobban elkezdtem félteni. Finoman fogalmazva sincsenek a feladatuk magaslatán a tornáért felelős vezetők, ugyanis például nem teremtettek egyenlő feltételeket a bokszolóknak, hisz lesznek erőnyerők, akiknek kevesebb meccs is elég lesz az esetleges érem-, vagy pontszerzéshez. De itt van a kiemelés! Az utolsó pillanatban mégis úgy döntöttek, hogy lesz kiemelés, a férfiaknál súlycsoportonként négy, ám ha van WSB-ben szereplő köztük, akkor ez a szám hatra emelkedik ” – jelentette ki Kokó. – „A csapatra rátérve, ez a kis gárda alkalmas arra, hogy végre megtörje a ringben is a magyarokat sújtó átkot, és Erdei Zsolt Sydney-ben szerzett bronzérme után újra dobogós hellyel örvendeztesse meg a szurkolókat. Mindhármójuknak megvannak az erősségeik és gyengéik is, és egy kedvező sorsolással valamennyien elérhetnek a végküzdelmekig.”

A sokat emlegetett sorsolást július 27-én, a megnyitó napján rendezik, majd másnap azonnal elkezdődnek a küzdelmek. A magyar csapatból először, július 28-án, szombaton, Harcsa Zoltán (75 kg) lép ringbe, míg Varga Miklós (60 kg) július 29-én, vasárnap, a harmadik olimpiáján induló Káté Gyula (64 kg) pedig július 31-én, kedden kezdi meg a remélhetőleg hosszan tartó menetelését.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-07-24

MÖSZ hírek: Londoni előzetes (Csötönyi Sándor, Varga Miklós, Káté Gyula és Harcsa Zoltán)

Csötönyi Sándor, a magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke szerint kedvező sorsolás esetén egy érem benne van a londoni olimpiára indulási jogot szerzett három magyar bokszolóban

Káté Gyula: „Végre bokszolnom kell majd, nem pedig futni”

Ma este hétkor elutazik a londoni olimpiára kvótát szerző három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) – a nyári játékok helyszínére. Mindhárman kőkeményen végigcsinálták a felkészülést, egészségügyileg, morálisan abszolút rendben vannak, alig várják már, hogy ringbe léphessenek. Hármójuk közül Harcsa Zoltán kezd majd szombaton, míg vasárnap Varga Miklós lép ringbe, és a harmadik olimpiáján részt vevő Káté Gyula kedden kezdi meg a küzdelmeket. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke úgy véli, szerencsés sorsolás esetén egy érem mindenképpen benne van ebben a háromfős csapatban, és bízik abban, hogy a gyengébb képességű ökölvívók legyőzésén kívül egy-két bravúrra is képesek lesznek a magyarok.

Immár visszavonhatatlanul eljött az idő, és a londoni olimpiára kvótát szerzett három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) –felkészülése befejeződött, és ma este hétkor elutaznak Londonba. Mindhárom bunyós a tavalyi, Bakuban megrendezett világbajnokságon kvalifikálta magát a nyári játékokra, és mindhárman őszintén bíznak abban, hogy ezúttal Fortuna is gondol rájuk a sorsolás időpontjában.
„Nagyon sok múlik a sorsoláson, de őszintén megmondva egyáltalán nem foglalkoztat az, hogy kivel kezdek majd. A februári Bocskai István Emlékversenyen a világbajnok Atojevvel sorsoltak össze, őt kellett megoldanom, és sikerült. Jelen pillanatban olyan érzésem van, hogy ide nekem az oroszlánt is, és csak egy számít, akárki áll a ring másik sarkában, amikor eljön a végső gong ideje, elmondhassam majd magamról, jól bokszoltam” – fogalmazott Harcsa Zoltán, aki azt elárulta, pénteken megnézi majd az ágát, ám csak és kizárólag az első ellenfelével foglalkozik majd. Kifejezetten örül annak, hogy ő kezdhet a csapatból – július 28-án, szombaton délután lép szorítóba -, mert így nem lesz sok ideje rágódni az ellenfelein.

A WSB-ben edződött Varga Miklóst nagyon feltöltötte, hogy az elutazás előtti napokat a családja körében tölthette. Úgy érzi, mentálisan és fizikálisan is olyan szinten várja az olimpia rajtját, hogy ebből bármi kisülhet.
„Minden adott volt ahhoz az elmúlt időszakban, hogy a lehető legjobban felkészüljek Londonra, és úgy érzem, meg is tettem mindent ennek érdekében. Ennél többet edzeni, készülni az ellenfelekre nem lehet, innentől már csak a pillanatnyi forma dönt majd a ringben. Fortuna nevét imába foglalom, ha egy kicsit is szerencsésebb sorsolással ajándékoz meg” – árulta el a 60 kilós bunyós.

Varga – aki július 29-én, vasárnap délután kezd – hozzátette, ahhoz, hogy pontszerző legyen, legalább két meccset kell nyernie. A hajdúsámsoni ökölvívó ezt tűzte ki célul, ám úgy látja, ha minden széljárás kedvezne neki, akkor egy érem közelébe is eljuthatna.

A csapat legrutinosabb tagja, a harmadik olimpiájára készülő Káté Gyula a felkészülés alatt kisebb sérülésekkel küzdött, ám amire kellett, addigra tökéletesen rendbejött a bal keze és a műtött válla is. Elmondta, egyhamar nem fogja elfelejteni a tatai hónapokat, heteket, napokat.
„Most már minden szép és jó, végre bokszolni fogok, nem pedig állandóan egy tó körül futkorászni. Komolyra fordítva a szót, abszolút rendben vagyok, nagyon bízom abban, hogy képes leszek a tőlem elvárt eredményt hozni. Noha nem árt a jó sorsolás, azt vallom, aki egy olimpián érmet akar szerezni, annak bárki ellen nyernie kell. Kifejezetten örülök annak, hogy én bokszolok hármunk közül a legkésőbb, mert így már annyira fel leszek pörögve a szorítóba lépéskor, hogy szét fogom ütni az ellenfelem” – közölte a többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmes 64 kilós ökölvívó, aki július 31-én, kedd délután mutatkozik be súlycsoportjában.

Csötönyi Sándor is nagyon bízik abban, hogy a kis magyar csapat képes lesz megtörni az elmúlt két olimpia átkát, és kellemes meglepetést fog okozni a szurkolóknak.
„Megfelelő állapotban mennek ki Londonba, éppen ezért bízom abban, hogy ezúttal nemcsak azokat győzik majd le, akiknél a valóságban is jobbak, hanem borítva a papírformát, akár egy érmet képesek lesznek megszerezni. Ám ehhez sokat segíthet bokszolóink felkészültsége mellett egy kedvező sorsolás, ami mondjuk nem volt jellemző az elmúlt két olimpián, Athénben és Pekingben” – jelentette ki a MÖSZ elnöke.

MAGYAR ÖKÖLVÍVÓK AZ OLIMPIA TÜKRÉBEN 1948-TÓL

1948 London – Papp László (középsúly), Csík Ferenc (harmatsúly) aranyérem
1952 Helsinki – Papp László (nagyváltósúly) aranyérem
1956 Melbourne – Papp László (nagyváltósúly) aranyérem
1960 Róma – Török Gyula (légsúly) aranyérem
1964 Tokió – nem volt magyar érem
1968 Mexikóváros – nem volt magyar érem
1972 München – Gedó György (kislégsúly) aranyérem, Orbán László (könnyűsúly), Kajdi János (váltósúly) ezüstérem, Botos András (pehelysúly) bronzérem
1976 Montreal – nem volt magyar érmes
1980 Moszkva – Váradi János (légsúly), Lévai István (nehézsúly) bronzérem
1984 Los Angeles – nem vettek részt a magyar sportolók
1988 Szöul – Isaszegi Róbert (kislégsúly) bronzérem
1992 Barcelona – Kovács István (légsúly), Mizsei György (nagyváltósúly), Béres Zoltán (félnehézsúly) bronzérem
1996 Atlanta – Kovács István (harmatsúly) aranyérem
2000 Sydney – Erdei Zsolt (középsúly) bronzérem
2004 Athén – nem volt magyar érem
2008 Peking – nem volt magyar érem


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-07-18

MÖSZ hírek: Csötönyi Sándor Csepel díszpolgára lett

A XXI. kerület polgármestere, Németh Szilárd ezzel az elismeréssel köszönte meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökének, amit a 300 éves Csepelért tett.

Díszpolgára lett Csötönyi Sándor

Csepel újjáépítésének 300. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat alkalmából a XXI. kerület képviselőtestületének döntése értelmében díszpolgári címet adományozott Csötönyi Sándornak. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke korábban a helyi egyesület sportolójaként és később edzőjeként rengeteget tett a városrész sportéletéért, ráadásul 1976 óta a kerület lakója. Rajta kívül egykori sportolóként hazánk egyetlen szabadfogású birkózó világbajnoka, Kovács István részesült hasonló kitüntetésben.

Kétnapos ünnepségsorozat vette kezdetét Budapest XXI. kerületében, miután éppen most ünneplik Csepel újjáépítésének 300. évfordulóját. A szobor-, és országzászló-avatás mellett a városrész polgármestere, Németh Szilárd díszpolgári címeket is adományozott, és a kitüntetettek között volt Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke is. Az eseményen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
„Annak idején itt bokszoltam, majd edzőként is segítettem a csepeli klubot. Nagyon meghatódtam, hogy a mostani vezetés nem feledkezett meg erről, nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a kerület díszpolgárává választott. Lassan 36 éve lakom itt, és nekem már Csepel jelenti az otthont. Egyik része hasonlít a szülőfalumra, míg a modernebb városrészben egyre több a fiatal, akik Csepel jövőjét jelentik” – fogalmazott Csötönyi Sándor.
A MÖSZ elnöke elárulta, a csepeli polgármester, Németh Szilárd szívén viseli a kerület sorsát, sportéletét. Az ökölvívás iránt is élénk érdeklődést mutat, nem véletlen, hogy amiben lehetősége van, segíti a sportágat. Ugyanakkor úgy érzi, ezzel az elismeréssel, mint csepeli embert ismerték el.
„Noha az ökölvívásban elért eredményeim miatt kaptam már más, magas szintű állami kitüntetést, mégis úgy érzem, hogy ez a mostani szól személyesen nekem, csepeli polgárnak, az ökölvívásért élő embernek” – állította a MÖSZ elnöke.
Az ünnepélyen Csötönyi Sándoron kívül az egyetlen magyar szabadfogású birkózó világbajnok, Kovács István is megkapta korábbi sportolóként a Csepel díszpolgára címet.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-07-17

MÖSZ hírek: AIBA Végrehajtó Bizottság döntései - Csötönyi Sándor interjú

A londoni olimpia után az AIBA döntése értelmében a nemzetközi szövetség profi szervezete, az APB is megkezdi a működését

Csötönyi Sándor: „Jövőre vélhetően eltűnik a fejvédő!”

Az elmúlt héten tartotta három napos tanácskozását Bangkokban a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségének, az AIBA-nak a Végrehajtó Bizottsága. A szövetség legfelsőbb döntéshozó testülete többek között elfogadta az AIBA égisze alatt megalakuló profi szervezet, az APB technikai és versenyszabályzatát, kijelölte a következő évek világversenyeinek helyszínét, valamint javasolta a szövetség kongresszusának, hogy vegye fel tagjai közé Koszovót. A végrehajtó bizottság magyar tagja, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke a fentiek mellett azt is elárulta, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint 2013-tól már nem fejvédőben bokszolnak az amatőr ökölvívók.

- Elnök Úr! Az amatőr ökölvívás jövőjére nézve akár sorsdöntőnek is nevezhetnénk a bangkoki tárgyalásokat. Kezdjük talán a legfontosabbal: sikerül-e megtartani a legjobb ökölvívókat, vagy továbbra is elszívja őket a profik világa?
Csötönyi Sándor: - Egyrészt erre már korábban is tett az AIBA lépéseket, amikor a WSB megalakult, és az abban résztvevő ökölvívók félprofiként sportoltak, ám az olimpián, feltéve, ha kiharcolták a részvételi jogot, elindulhatnak, mint Londonban. Most viszont végleges döntés született a nemzetközi szövetség profi szervezetének, az APB-nek a megalakulásáról, aminek az a lényege, hogy a szerződtetett bokszolók profiként bunyóznak a következő négy évben a különböző országokban megrendezendő gálákon, és a ciklust lezáró olimpián ők is indulhatnak, természetesen, ha kvótát szereznek. Ám az azt következőn már nem, azaz legalább egy ciklus idejére sikerül megtartani őket.

- Gondolom, elsősorban a profiként való sportolás azt jelenti majd, hogy jelentős összegeket kereshetnek a legjobbak…
Csötönyi Sándor: - Selejtezőket rendeznek a világ szinte minden pontján, és ez alapján ranglistákat állítanak fel. Egyelőre úgy tűnik, hogy igazán jól azok járnak, akik a legjobb tízben lesznek folyamatosan, de a középmezőny eleje sem fog majd panaszkodni.

- Egyénileg küzdenek majd a leendő APB bunyósok, vagy a WSB-hez hasonlóan csapatként?
Csötönyi Sándor: - Csapatként vesznek részt, de egyénileg értékelik a teljesítményeiket a bokszolóknak, és valamennyi súlycsoportban csatlakozhatnak a szervezethez. A győztesek mindig a vesztesek közül kapnak ellenfelet, így lesz biztosítva, hogy reális erősorrendet mutat a ranglista. Arról nincs egyedül döntés, hogy egy mérkőzés hány menetes legyen, ám az eddigi megbeszélésekből talán az derült ki, hogy a hatmenetes találkozó lesz a befutó. A szervezet első gáláira egyébként 2013-ban kerül majd sor.

- Egységes volt a bizottság ebben a kérdésben?
Csötönyi Sándor: - Ebben igen, ám például a fejvédők további használatában már nem. Az európai tagság mindenképpen a fejvédők levétele, míg az ázsiai országok képviselői, lévén, az ottani cégek érdekeltek a gyártásában, viszont a megtartása mellett kardoskodtak. Végül az európai irányvonal lett a győztes, igaz, ehhez az kellett, hogy a dél-amerikai és az afrikai tagok mellénk álljanak. Ha semmi nem jön közbe, akkor jövőre már fejvédő nélkül bokszolhatnak az amatőrök. De nem titok, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Orvosi bizottsága a sérülések számának esetleges növekedése miatt nem ért vele egyet, ám ettől függetlenül fenntartjuk döntésünk jogosságát. Ugyanis azt szeretnénk elérni, hogy ne arc nélküli emberek küzdjenek a szorítóban, és közeledjünk a profiknál már bevált módszeréhez.

- Miről esett még szó a tárgyalásokon?
Csötönyi Sándor: - Bejelentették, hogy 2013 szeptemberében nyílik meg a kazah Almatiban az AIBA Bokszakadémiája, míg a második ütemben az olasz Assisiben terveznek hasonlót megnyitni. Új tagot javaslunk a kongresszusnak felvételre, mégpedig Koszovó személyében, amely ezzel ideiglenes tagja lett az AIBA-nak. Döntés született arról is, hogy jövőre Kijev ad otthont a junior világbajnokságnak, míg 2014-ben Szófia lesz a házigazdája az ifjúsági, míg Kanada a női amatőr világbajnokságnak. Személyi változások is történtek: egyelőre szavazati jog nélkül a végrehajtó bizottság tagja lett az új ukrán és thaiföldi szövetségi elnök.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-07-13

MÖSZ hírek: olimpikonok felkészülése (Kovács László szövetségi kapitány értékelése)

Komoly étkezési szakemberek segítik a tatai táborban a londoni olimpiára indulási jogot szerzett három magyar bokszoló, Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) felkészülését

Eddig ötször ellenőrizték a doppingellenőrök ökölvívóinkat

A végéhez közeledik a londoni olimpiára kvótát szerző három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) – felkészülése a tatai edzőtáborban. Az edzéseket irányító Kovács László, a magyar ökölvívó válogatott szövetségi kapitánya szerint a három sportoló az igazi csúcsforma előtti állapotban van, és ha szükséges lenne, már be is tudnának mérni a súlyukba. Utóbbihoz nagy segítséget nyújtanak azok az étkezési szakemberek, akik Tatán segítik az ökölvívók minél eredményesebb felkészülését. Mindhárman már öt-öt alkalommal adtak mintát a doppingellenőröknek, és ahogy a kapitány elárulta, még a táplálék-kiegészítőket is bevizsgáltatták, nehogy valami gond legyen London előtt vagy éppen az olimpia alatt.

Noha még majdnem két hét van az indulásig, a londoni olimpiára kvótát szerzett három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) –felkészülése lassan a végéhez közeledik. Az eddig elvégzett munkával elégedett Kovács László, a magyar ökölvívó válogatott szövetségi kapitánya is.
„Éppen ott tartunk a felkészülésben, ahol az eredeti tervek szerint tartani szerettünk volna, és örömmel mondhatom, hogy a fiúk apró sérülései is teljesen meggyógyultak, és valamennyien maximálisan terhelhetőek. Káté Gyula bal keze is rendben van, már teljes erőből tud ütni vele. Nagyon örülök annak, hogy a magyar ökölvívók közül sokan maguknak érezték a három fiú minél jobb felkészítését, és éppen ennek köszönhetően nap, mint nap remek kesztyűpartnerekkel készülhettek Londonra” – fogalmazott a kapitány.
Kovács László elmondta, a munkájukat ezúttal számos kiegészítő ág – például a Sportkórház Teljesítmény-diagnosztikai csoportja – is segítette, sőt a bokszolók étrendjének összeállításában jelentős szerepet játszottak a tatai táborban tartózkodó étkezési szakértők.
„Egy biztos, ennek köszönhetően szinte mindhárman már súlyban vannak, így fogyasztási gondokra egyikük sem hivatkozhat. A felméréseink szerint az igazi csúcsforma előtti állapotnál járnak a fiúk, bármikor élesíthetőek a küzdelemre” – folytatta a kapitány.
Természetesen maximálisan odafigyelnek arra, hogy tiltó listára került szer véletlenül se kerülhessen Varga, Káté vagy Harcsa szervezetébe.
„Még a sportolók táplálék-kiegészítőit is bevizsgáltattuk, semmit sem bíztunk a véletlenre. Mindhármukat eddig öt-öt alkalommal vizsgálták meg a doppingellenőrök, és mindannyiszor negatív lett az eredmény” – árulta el Kovács László.

Noha éppen lett volna alkalom élesben is kipróbálni kemény ellenfelek ellen, hol is tart a három olimpikon, az edzők az esetleges sérülésveszélyekre tekintettel egyiküket sem vitték ki Moszkvába, ahol a magyar válogatott az oroszokkal csapott össze.
„Nagyon kellemes csalódást okozott a csapat, és a londoni különítmény, valamint Bacskai Balázs nélkül nagyon jól helyt álltak az orosz válogatottal szemben. A találkozót ugyan 17-15 arányban elveszítettük, de rengeteg bíztató jelet láttam a magyar bokszolók teljesítményében” – értékelte a moszkvai csapattalálkozót Kovács László.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-07-03

MÖSZ hírek: Verdanapok 2012 - beszámoló

Verdanapok 2012: nagy sikert aratott a Hungaroring totójátéka, a gyerekek körében a biztonsági öv szimulátora, míg a felnőtteknél az olimpiára készülő két ökölvívó volt a legnépszerűbb

Káté Gyula: „Mentálisan sokat segít a szurkolók szeretete”

Immár hagyomány, hogy a nyár beköszöntével megrendezésre kerül az egyre népszerűbb Verdanapok. Az idei rendezvényen – június 30-án a budapesti Bókai Kertben – a megszokott nívós programokon túl, a fellépő művészek mellett számos olyan sportember látogatott el a Verdanapokra, akik eddigi teljesítményükkel rengeteg helyen öregbítették már sikereik révén Magyarország hírnevét. A gyermekek számára a kiállított autókon és a vidámparkon túl a nagy kedvenc a Hungaroring területén működő Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum által kiállított biztonsági öv szimulátor volt. Két, olimpiára készülő ökölvívó, Káté Gyula és Harcsa Zoltán a tatai edzőtáborból érkezett a rendezvényre, ahol a londoni felkészülés titkaiba avatták be a hallgatóságot.

Noha az időjárás mindent megtett azért – negyven fok árnyékban, a levegő meg sem moccant –, hogy az idei Verdanapok ne legyen olyan sikeres, mint a tavalyi volt, összességében nem panaszkodhattak a szervezők. Vidámpark, autó-, és motorcsodák, drift taxizás, valamint neves művészek fellépése tette színessé a programot június 30-án, a főváros XVIII. kerületében található Bókai Kertben.

Nagy sikert aratott valamennyi korosztálynál 2011 Férfi hangja, a Megasztár 5 ezüstérmese, Kökény Attila, aki az eddig megjelent cd-inek anyagából állított össze színvonalas műsort. A gyerekek hangulatát jelentősen javította Muki Bohóc – K. Nagy László –, és a fiatalabb korosztály csillogó szemmel nézte a Dömötör Fanni által összeállított divatbemutató nyári ruhadarabjait a gyönyörű modelleken.

Idén neves sportolók is elfogadták a szervezők meghívását, így a rendezvény történetében először állt sportoló a közönség elé: a Dakaron bizonyító Opel Dakar Team kamionversenyzője, Darázsi Zsolt, hazánk egyik legnagyobb motoros ígérete, Kis Viktória (MetalCom-Adrenalin H-Moto Team), valamint a londoni olimpiára készülő négyszeres Európa-bajnoki és kétszeres világbajnoki érmes Káté Gyula, illetve a 19 évesen idén már kétszeres világbajnokot verő Harcsa Zoltán.
„Mindig szívesen találkozom azokkal, akik kedvelik a motorsportot, és hozzám hasonlóan megfertőződtek a benzingőztől. Jó volt beszélgetni a szurkolókkal, és annak is örültem, hogy a gyerekek közül sokan kezdtek el barátkozni a motorommal. Egy dolog volt szinte elviselhetetlen, az pedig a meleg” – árulta el Kis Viktória, aki a két olimpikonnal együtt válaszolt a színpadon a felmerült kérdésekre.
„Nagy örömmel vettünk részt a Verdanapok immár hagyománnyá vált rendezvényén. Az olimpiára való felkészülésünk a vége felé közeledik, most is a tatai edzőtáborból érkeztünk Zolival ide. Reggel még futnunk kellett egy kört a tó körül, lassan már úgy érezzük mindketten, hogy nem is bokszolóként, hanem atlétaként megyünk Londonba. Jó érzés az, hogy érezzük a szurkolók szeretetét, nagyon feldob lelkileg egy-egy ilyen találkozó” – fogalmazott Káté Gyula, aki bevallotta, nagy álma, hogy éremmel térjen haza az olimpiáról.

Nagyon népszerű volt a Hungaroring Sport Zrt. és a mogyoródi pályán üzemelő Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum standja. A legtöbben a biztonsági öv szimulátorra voltak kíváncsiak, a legbátrabbak ki is próbálhatták, miért is fontos mindig bekapcsolt övvel közlekedni. Sokan töltötték ki és adták le a Hungaroring által összeállított totót, melynek főnyereménye egy páros belépő volt a július 29-i Magyar Nagydíjra. A szerencsés kiválasztott végül Pákozdi Csaba lett, aki a sorsolást követően még percekig nem akarta elhinni, ezúttal rá mosolygott Fortuna.
„Mindig is szerettem volna kijutni a Magyar Nagydíjra, mert imádom a Forma 1-et. Fantasztikus lesz élőben látni, ahogy Alonso vagy éppen Hamilton elszáguld majd a célegyenesben” – jelentette ki a boldog nyertes, aki elárulta, a feleségét, Csörögi Andreát viszi ki a július végi futamra, noha az asszonyka inkább a tanpályára szóló vezetéstechnikai kurzust nyerte volna inkább meg.
„A fiam fél éve szerezte meg a jogosítványát, és ahhoz, hogy a közutakon rá leselkedő váratlan helyzeteket kezelni tudja friss sofőrként, jó lett volna, ha részt vehet egy ilyen kurzuson” – vélekedett Andrea, de a szeme csillogása elárulta, azért a belépőknek is örül.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője


2012-06-30

MÖSZ hírek: junior Európa-bajnokság, Szófia - 6. nap

Egy bronzéremmel és három pontszerző helyezéssel tér haza a magyar ökölvívó válogatott a szófiai junior ökölvívó Európa-bajnokságról

Kovács Zsolt harmadik lett a kontinensviadalon

A szófiai junior Európa-bajnokság hatodik versenynapján már csak egy magyar ökölvívó volt érdekelt az elődöntőkben. A debreceni Kovács Zsolt végül pontozásos vereséget szenvedett az idei esztendőben még veretlen ír ellenfele ellen, így már bronzérmesként tér haza. A magyar válogatott egy éremmel és három pontszerző hellyel zárta a szófiai kontinensviadalt.

Mindenki féltette egy kicsit Kovács Zsoltot (75 kg), ugyanis a fináléért az írek nagy ütője, Brian Wall ellen lépett szorítóba, aki ráadásul még veretlen idén. A debreceni bunyós, aki három súlycsoportot lépett felfelé a tavalyi junior magyar bajnokság óta, végig derekasan helyt állt az ír ökölvívó ellen, ám ez ezúttal csak a tisztes, 13:7 arányú pontozásos vereséghez volt elég. Ezzel Kovács bronzérmesként zárt az Európa-bajnokságon, és minden dicséretet megérdemel, ugyanis a dobogó legalsó fokáig vezető úton három szép győzelmet aratott.
Wall ellenfele a döntőben az oroszok klasszisa, a címvédő Magomed Magomedov lesz. A magyar delegáció ezzel egy bronzéremmel, valamint három pontszerző helyezéssel zárta az Európa-bajnokságot, ráadásul ez a fiatal csapat értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-28

MÖSZ hírek: junior Európa-bajnokság, Szófia - 5. nap

Egy éremmel tér haza a magyar ökölvívó válogatott a szófiai junior ökölvívó Európa-bajnokságról

Kovács Zsolt elődöntős!

A szófiai junior Európa-bajnokság ötödik versenynapján négy magyar ökölvívó volt érdekelt a negyeddöntőkben, melyek végén egy magyar legény maradt állva. A debreceni Kovács Zsolt biztos pontozásos győzelmet aratott a meccsig veretlen finn ellenfele ellen, így már biztos, hogy érmesként tér haza. Csak az a kérdés, a dobogó melyik fokára állhat fel. A magyar válogatott egy éremmel térhet haza a kontinensviadalról.

Mindenki féltette egy kicsit Kovács Zsoltot (75 kg), ugyanis a biztos éremért a finnek 2012-ben még veretlen versenyzőjével, Kalle Kallioinennel bokszolt. A hajdúsági versenyző azonban az első pillanattól kezdve magabiztosan öklözött, egy pillanatnyi esélyt sem adott északi ellenfelének, és a végén 13-8-as pontozással nyert, és bejutott az elődöntőbe. Kovács a döntőért vívott meccsén az írek nagy ütője, Brian Wall ellen lép szorítóba, aki – akárcsak az előző ellenfél – még veretlen idén…
A kiskunfélegyházi Bányai Arnold (50 kg) sajnos nem tudta felborítani a papírformát, és simán kikapott a bolgár Katin Aszenovtól. A hazai versenyző győzelméhez kétség nem fért, noha a 13-4-es pontozáson azért lehetett volna vitatkozni. A válogatott rutinos csapatkapitánya, a junior Eb-bronzérmes Bársony Bernárd (63 kg) hatalmas csatát vívott az ukrán Dmitro Kutyenko elleni negyeddöntőben, melyet végül 18-16 arányban az ukrán nyert meg. A debreceni Tóth Ádám (70 kg) mindent megtett, ám mindez csak egy szoros, 13-8-as pontozásos vereséghez volt elég a grúz Rati Tlasadze ellen. A magyar válogatott egy éremmel (Kovács Zsolt) és három pontszerző hellyel (Bányai Arnold, Bársony Bernárd és Tóth Ádám) zárja a kontinensbajnokságot.
Pénteki magyar érdekeltségű elődöntő párosítása:
75 kg: Kovács Zsolt - Brian Wall (ír) a döntőbe jutásért


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-27

MÖSZ hírek: Verdanapok 2012 - Káté Gyula és Harcsa Zoltán

Verdanapok 2012: Káté Gyula szerint a szurkolók szeretete mentálisan feltöltheti őket a londoni ötkarikás játékok előtt

Harcsa Zoltán: „Megvan az érettségim, most jöhet az olimpia, majd a jogosítvány”

Immár hagyomány, hogy a nyár beköszöntével megrendezésre kerül az egyre népszerűbb Verdanapok. Az idei rendezvényen – június 30-án a budapesti Bókai Kertben (XVIII. kerület Szélmalom utca 33.) – a megszokott nívós programokon túl, ezúttal két olyan sportoló is ott lesz a rendezvényen, akik gőzerővel készülnek a londoni olimpiára. Ökölvívó reménységeink, a többszörös Európa-, és világbajnoki érmes Káté Gyula és az ifjúsági olimpián már dobogós Harcsa Zoltán egyaránt rajong a jó autókért, és úgy vélik, a közönséggel való találkozás mentálisan feltölti őket London előtt. Ám nemcsak miattuk érdemes kilátogatni a Verdanapokra, ugyanis ha jól kitölti valaki a Hungaroring Sport Zrt. és a területén működő Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum által összeállított kérdéssort, akkor akár megnyerhet egy páros belépőt a július 29-i F1-es Magyar Nagydíjra.

A tavalyi, Budaörsi Reptéren sikeresen megrendezett Verdanapok idén is megrendezésre kerül. Igaz, némi változás a 2011-es rendezvényhez képest, hogy most egy napon keresztül csodálhatják az érdeklődők a kiállított autó-, és motorcsodákat, próbálhatják ki, milyen beülni egy driftversenyző mellé, vagy találkozhatnak ismert sportolókkal vagy művészekkel. Ráadásul a helyszín is megváltozott, a június 30-i rendezvény helyszíne ezúttal a főváros XVIII. kerületében található Bókai Kert lesz, ami tömegközlekedési eszközökkel, illetve autóval is könnyen megközelíthető.
Idén először áll olimpiára készülő sportoló a Verdanapok történetében a közönség elé: a hazánk jelenleg aktív bokszolói közül a legeredményesebb Káté Gyula, illetve a 19 évesen idén már kétszeres világbajnokot verő Harcsa Zoltán. Mindketten világ életükben autópártiak voltak, ám utóbbinak még nincs jogosítványa, de elhatározta, hogy az olimpia után azonnal megszerzi azt
„Nagy örömmel veszek részt a Verdanapok immár hagyománnyá vált rendezvényén. Az olimpiára való felkészülésem a vége felé közeledik, és bizony ilyenkor elkél még egy bunyósnak is, hogy érezze a szurkolók szeretetét. Nagyon feltölt, ha személyesen találkozhatok az emberekkel, és erre most nagy szükségen van, hiszen pár nappal ezelőtt sikeresen leérettségiztem, így kell egy kis kikapcsolódás. A vizsgáim a vártnál jobban sikerültek, és mostantól kezdve kizárólag a minél jobb londoni szereplés lebeg a szemem előtt. Mondhatnám, megvannak az elkövetkezendő hónapok feladatai: megvan az érettségi, jöhet az olimpia, majd a jogosítvány” – fogalmazott Harcsa Zoltán.
A 75 kilós ökölvívó elárulta, mestere, Szántó Imre nagyon örült tanulmányi sikereinek, illetve annak, hogy mostantól a fiatal tehetség kizárólag az olimpiai felkészülésre koncentrál. Harcsa elmondta, imádja az F1-t, ha csak teheti, megnézi a futamokat, ám nem pályázik a július 29-i Magyar Nagydíjra nyerhető páros belépőre, mert akkor már Londonban akad dolga.

Káté Gyula is úgy véli, hogy az immár hónapok óta tartó edzőtáborozás monotóniáját kifejezetten jó megtörni egy ilyen rendezvénnyel, ahol közvetlenül találkozhatnak a szurkolókkal.
„Biztos vagyok abban, hogy mentálisan nagyon feldob minket az emberek szeretete, ami ilyenkor árad felénk. Számomra nagyon fontos a szurkolók véleménye, bíztatása, ugyanis már csak az olimpiai érem hiányzik a gyűjteményemből, és Londonban, a harmadik nekifutásra szeretném teljessé tenni a világversenyeken nyert medálokat” – árulta el a négyszeres Eb-, és kétszeres világbajnoki dobogós.
A 64 kilóban versenyző ökölvívó már 13 éve aktívan közlekedik a közutakon, és akárhányszor ül a volán mögé, mindig a szabályoknak megfelelően vezet.
„Mondhatni, rajongok a szép, elképesztően gyors és erős autókért, és nagy álmom, hogy egyszer egy Bugatti Veyront kipróbálhassak” – árulta el Káté Gyula.

Azonban nemcsak a két olimpikonnal találkozhatnak azok, akik június 30-án kilátogatnak a Bókai Kertbe. 2011 Férfi hangja, a Megasztár 5 ezüstérmese, Kökény Attila szórakoztatja majd a kilátogatókat a Verdanapok 2012 rendezvényen, aztán remélhetőleg szépszámú gyermeksereg jókat nevethet Muki Bohóc – K. Nagy László – és az Aranyszamár Bábszínház előadásán, valamint bárki kiválaszthatja magának és családjának a nyári ruháit a Dömötör Fanni által összeállított divatbemutató kellékeiből, vagy együtt rophatja kedvesével, barátjával kifulladásig a Star Light Dance csoporttal.

És természetesen továbbra sem feledkezhetünk meg a tombola mellett a rendezvény egyik fő attrakciójáról, a Verdanapok történetében először jelen lévő Hungaroring Sport Zrt. és a mogyoródi pályán üzemelő Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum közös nyereményjátékáról, amelyet három honlapról - a www.hungaroring.hu, www.tanpalya.hu és a www.verdanapok.hu – bárki letölthet. Akik a mogyoródi pályával, a Magyar Nagydíjjal és a vezetéstechnikai centrummal kapcsolatos totót a helyszínen helyesen kitöltve leadják 17.30-ig a Hungaroring standján, azok között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A fődíj egy kétszemélyes belépő lesz a július 29-i F1-es Magyar Nagydíjra, míg mellette egy-egy tanpályás, illetve off-road vezetési kurzust is nyerhetnek a helyesen válaszolók.
A nyeremények kisorsolására aznap este 18 órakor kerül sor a nagyszínpadon, a tombola ideje alatt.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-27

MÖSZ hírek: junior Európa-bajnokság, Szófia 4. nap

Egyre több fiatal bokszolónk áll egy lépésre az éremtől a szófiai junior ökölvívó Európa-bajnokságon

Ismét három volt a magyar igazság

A szófiai junior Európa-bajnokság negyedik napján négy honfitársunk volt érdekelt, és az eddigi legpozitívabb mérleget zárták versenyzőink: három ökölvívónk bejutott a legjobb nyolc közé, és csatlakozott a már negyeddöntős Bányai Arnoldhoz, így már csak egy lépés választja el őket az éremtől.

Tegnap a magyar válogatott csapatkapitánya, a korábbi junior Eb-bronzérmes Bársony Bernárd (63 kg) lépett először ringbe a magyar fiatalok közül. A meccsét végig kézben tartotta a horvátok egyik tehetsége, a kétszeres nemzeti bajnok Luka Plantics ellen, és végül remek állóképességének is köszönheti 17-15-ös pontozásos sikerét. A negyeddöntőben, már éremért, az ukrán Dmitro Kutenko vár rá. A 70 kilósok mezőnyében a debreceni Tóth Ádám a litvánok újonca, Rolandas Megelinskas ellen mutatkozott be a szófiai Európa-bajnokságon. Tóth remekül bokszolt, betartotta az edzői utasításokat, és 21-9-re verte litván ellenfelét. A magyar fiú az éremért a grúz Rati Tlasadze ellen száll harcba. A szintén debreceni Kovács Zsolt (70 kg) ezúttal nem bunyózta végig a három menetet, ugyanis a másodikban sérülés miatt leléptették ellene a lett Denis Savdonst. Az elődöntőben a finn Kalle Kallioinen ellen lép ringbe, aki 2012-ben még nem hagyta el vesztesen a szorítót.
A sárospataki Ruszó András (66 kg) sajnos nem tudott meglepetést okozni, és 20-8-as pontozásos vereséget szenvedett a horvátok legjobbja, és junior Eb-bronzérmese, Luka Prtenjaca ellen.
Szerdai párosítások:
50 kg: Bányai Arnold - Katin Aszenov (bolgár) a 4 közé jutásért
63 kg: Bársony Bernárd - Dmitro Kutenko (ukrán) a 4 közé jutásért
70 kg: Tóth Ádám - Rati Tlasadze (grúz) a 4 közé jutásért
75 kg: Kovács Zsolt - Kalle Kallioinen (finn) a 4 közé jutásért


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-26

MÖSZ hírek: junior Európa-bajnokság, Szófia 3. nap

Egyre színvonalasabb csaták a szófiai junior ökölvívó Európa-bajnokságon

Bányai Arnold már a nyolc között

A szófiai junior Európa-bajnokság harmadik versenynapján, ahol a tét a legjobb nyolc közé jutás volt, négy magyar ökölvívó lépett ringbe. Sajnos közülük csak az 50 kilós reménység, Bányai Arnold jutott be a legjobb nyolc közé, míg hárman elbúcsúztak a további küzdelmektől.

Tegnap négy magyar fiatal lépett szorítóba, hogy a sikerrel megvívott mérkőzést követően már csak egy lépésre legyenek az éremtől. Az Utánpótlás Olimpián aranyérmes kiskunfélegyházi Bányai Arnold (50 kg) fiatal kora ellenére érett ökölvívással rukkolt elő a román Alexandru Giurgea ellen, és a magyar tábor örömére 14-9 arányú pontozásos győzelmet aratott. Arnold ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, és a negyeddöntőben a serdülő Eb-bronzérmes bolgár Katin Aszenov ellen bokszol.
A másik három magyar ökölvívó sajnos nem követte Bányait a nyolc közé. A paksi Horváth Patrik (46 kg) abszolút újonc a nemzetközi mezőnyben, így a sajnos papírforma volt a 22-9-es veresége a kétszeres serdülő Eb-bronzérmes bolgár Daniel Aszenov ellen. A salgótarjáni Karvaly Zsolt (48 kg) az írek kétszeres junior nemzeti bajnoka Jason McKay ellen lépett ringbe, aki érvényesítette nagyobb ütőerejét, és a második menetben döntő fölénnyel nyert Karvaly ellen. Az egri Könnyű Richárd (57 kg) számára is végállomást jelentett a nyolcaddöntő, miután a németek junior Vb-negyeddöntőse, Wladyslaw Baryshnik ellen 22-16 arányú vereséget szenvedett.

Keddi párosítások:
63 kg: Bársony Bernárd - Luka Plantics (horvát) a 8 közé jutásért
66 kg: Ruszó András - Luka Prtenjaca (horvát) a 8 közé jutásért
70 kg: Tóth Ádám - Rolandas Megelinskas (litván) a 8 közé jutásért
75 kg: Kovács Zsolt - Denis Savdons (lett) a 8 közé jutásért


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-25

MÖSZ hírek: junior Európa-bajnokság, Szófia - 2. nap

Már a nyolcaddöntők jönnek a szófiai junior ökölvívó Európa-bajnokságon

Könnyű Richárd remek bemutatkozása

A junior Európa-bajnokság második versenynapján három magyar versenyzőnek volt jelenése, és közülük ketten vereséget szenvedtek, míg az egri Könnyű Richárd sikerrel abszolválta a bemutatkozását a bolgár fővárosban.

Nagy reményekkel vágott neki a szófiai junior ökölvívó Európa-bajnokságnak a magyar válogatott egyik legtehetségesebb tagja, Könnyű Richárd. Az egriek 57 kilós reménysége azonnal komoly feladatot kapott a nyolcaddöntőbe jutásért, ugyanis a rendező ország aktuális bajnoka Alekszandar Alekszandrov ellen kellett ringbe lépnie. Könnyű végig irányította a mérkőzést, és végül 15:8 arányú pontozással jutott a legjobb tizenhat közé élete harmadik nagy világversenyén. Fontos megjegyeznünk, abszolút nem lehetett észlelni a pontozóknál, hogy a magyar fiú a hazaiak egyik legjobbja ellen bokszolt. Richárd legközelebb a németek tavalyi junior vb-negyeddöntőse, Wladyslaw Baryshnik ellen bokszol, reméljük, hasonló sikerrel.
Sajnos a másik két szorítóba lépett magyar fiú – a debreceni junior Eb-bronzérmes Komor László (+80 kg) és Grósz Zoltán (80 kg) – egyaránt vereséget szenvedett. Komort a német Domenik Thiemke verte 13-11-es pontozással, míg Grószt a harmadik menetben sérülés miatt leléptették a bolgár Blagoj Najdenov ellen.

A harmadik versenynap magyar érdekeltségű párosításai
46 kg: Horváth Patrik - Daniel Aszenov (bolgár) a 8 közé jutásért
48 kg: Karvaly Zsolt - Jason McKay (ír) a 8 közé jutásért
50 kg: Bányai Arnold - Alexandru Giurgea (román) a 8 közé jutásért
57 kg: Könnyű Richárd - Wladyslaw Baryshnik (német) a 8 közé jutásért


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-24

MÖSZ hírek: junior Európa-bajnokság, Szófia - 1. nap

Elkezdődött Szófiában a juniorok ökölvívó Európa-bajnoksága, a magyarok két győzelemmel és három vereséggel zártak az első nap

Bársony Bernárd és Kovács Zsolt remekelt a ringben

Két remek győzelemmel kezdett a magyar válogatott a szófiai Junior Európa-bajnokság első versenynapján, amelyen végül 35 nemzet 245 ökölvívója mérlegelt, így több versenyzőnknek már a legjobb tizenhat közé jutásért is ringbe kellett lépnie.

A junior válogatott csapatkapitánya, Bársony Bernárd (63 kg) a tavalyi junior Eb-n bronzérmet szerzett, és azzal a nem titkolt céllal utazott el Szófiába, hogy ennél fényesebbel térjen haza a bolgár fővárosból. Bernárd az ír Darryl Byrne ellen kezdett, és hatalmas csatában 12-10 arányú pontozásos győzelmet aratott. A 63 kilós reménység legjobb nyolc közé jutásért a horvát Luka Plantics ellen folytatja, aki meglepetésre legyőzte az azeriek klasszisát, Sziradzs Szulejmanovot.
Szintén bejutott a nyolcaddöntőbe a debreceni Kovács Zsolt (75 kg), aki a politikában igencsak jól csengő nevű észt Vjacseszlav Gorbacsovot verte 12-6-ra, és a következő fordulóban, már a nyolc közé kerülésért egy újabb baltikumi versenyző, Denis Savdons ellen húz kesztyűt.
Az első nap még három magyar öklöző lépett szorítóba, és valamennyien – a papírformának megfelelően – vereséget szenvedtek. A vecsési Váry Attila (52 kg) az aranyesélyes Maszud Juszifzada ellen a harmadik menetben, az azeri bunyós döntő fölénye miatt szenvedett vereséget, a 15 éves Kovács Richárd (54 kg) az aktuális serdülő Európa-bajnok ír John Joyce-tól kapott ki 15-7-re, míg a kaposvári Tóth Richárd (60 kg) a német Jonathan Zumbe ellen kapott ki 15-10-es pontozással.

A mai magyar érdekeltségű mérkőzések
57 kg: Könnyű Richárd - Alekszandar Alekszandrov (bolgár) a 16 közé jutásért
80 kg: Grósz Zoltán - Blagoj Najdenov (bolgár) a 8 közé jutásért
+80 kg: Komor László - Domenik Thiemke (német) a 8 közé jutásért


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-23

MÖSZ hírek: junior Eb előzetes

Magyar éremesélyek Szófiában

A kvalifikációs tornák lezárultával, és még az olimpiai játékok előtt a tizenhatodik Junior Európa-bajnokság kerül megrendezésre Bulgária fővárosában, Szófiában, ahol a hagyományoknak megfelelően teljes magyar csapat vesz részt, tizenhárom versenyzővel.

A tavalyi évben hazánk adott otthont a versenynek, és a keszthelyi megmérettetést remekül zárták a magyar fiatalok. Herczeg Norbert és Hámori Ádám révén két aranyérmet szerzett a magyar csapat, valamint további három bronzérmet. Harmadik helyezettjeink közül Bársony Bernárd és Komor László ezúttal is kesztyűt húz az éremért, amely akár fényesebb is lehet.
A pekingi olimpia előtt szintén Bulgária adott otthont a juniorok kontinensviadalának, és az akkori magyar korosztály Harcsa Zoltán és Orsola Norbert vezérletével két ezüstérmet szerzett. A jelenlegi 1996-1997-es korcsoport is kiváló erőket vonultat fel, ugyanezt a teljesítményt akár megismételheti, vagy felül is múlhatja Szófiában.
Harmincöt nemzet 267 ökölvívója nevezett az eseményre, és teljes csapattal indul hazánk mellett a versenyen a házigazda Bulgária, Azerbajdzsán, Örményország, Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország, Írország, és Törökország is. Tizenkét bokszolót nevezett Moldova és Románia, tizenegyet Litvánia és Izrael, valamint tízfős kontingenssel szerepel a versenyen Grúzia és Horvátország.
A keszthelyi kontinensbajnokságot Németország az asztanai világbajnokság miatt kihagyta, ezúttal viszont ott lesznek a szófiai rajton. Kisebb meglepetés, hogy ebben a korosztályban ezúttal a korábbiakkal ellentétben Franciaország, amely csak ifjúsági kortól versenyez nemzetközi szinten, is megméretteti magát, míg a kisebb nemzetek közül Albánia, Ciprus, Szlovénia, és Portugália is küld versenyzőket Szófiába.
A magyar válogatott több nemzetközi felkészülési versenyen vett részt, bokszolóink Németországban, Szlovákiában, és a távoli Azerbajdzsánban a Hejdar Alijev emlékversenyen is megmérettették magukat. A mezőnyben megfelelő nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek versenyzőink ahhoz, hogy sikeresen szerepeljenek Szófiában, ahol természetesen ezúttal is a volt szovjet országok fölénye várható.
A junior korcsoport ezúttal kiemelt jelentőséggel bír, ugyanis ideális esetben két év múlva ők harcolhatják ki a 2014-es nankingi Ifjúsági Olimpiai Játékokon való részvételt is. Még előrébb tekintve, Harcsa Zoli példáját követve, akár a 2016-os riói ötkarikás játékokra is befuthat néhány tehetségünk.
A csapat külön érdekessége, hogy ezúttal egyetlen budapesti versenyző szerepel az utazók listáján, amely egyben komoly kritika a fővárosi kluboknak, ugyanakkor a vidéki szakmai munkát dicséri. A válogatott tagjai közül a csapatkapitány, a legrutinosabb Bársony Bernárd, az egri Könnyű Richárd, valamint a debreceni Komor László pályázik a legnagyobb eséllyel éremre, de szerencsés esetben még több versenyző képes lehet a dobogóra állni Szófiában.

A magyar csapat az alábbi összetételben utazott el a bolgár fővárosba:
46 kg: Horváth Patrik (Paks)
48 kg: Karvaly Zsolt (Salgótarján)
50 kg: Bányai Arnold (Kiskunfélegyháza)
52 kg: Vári Attila (Vecsés)
54 kg: Kovács Richárd (Nyíregyháza)
57 kg: Könnyű Richárd (Eger)
60 kg: Tóth Richárd (Kaposvár)
63 kg: Bársony Bernárd (KSI)
66 kg: Ruszó András (Sárospatak)
70 kg: Tóth Ádám (Debrecen)
75 kg: Kovács Zsolt (Debrecen)
80 kg: Grósz Zoltán (Jászalsószentgyörgy)
+80 kg: Komor László (Debrecen)


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-23

MÖSZ hírek: Varga Miklós olimpiai felkészülése

A magyarok 60 kilós reménysége a tatai edzőtáborban még a pihenők alatt is a leendő riválisait tanulmányozza a világhálón

Varga Miklós: „Most még a zsákot ütöm, az olimpián már az ellenfeleimet”

Lassan a feléhez ér a magyar ökölvívó válogatott három londoni résztvevőjének, Varga Miklósnak (60 kg), Káté Gyulának (64 kg) és Harcsa Zoltánnak (75 kg) a londoni játékokra való felkészülésének utolsó szakasza. A második olimpiájára készülő Varga Miklós a hétköznapok néha kőkemény óráiban sem feledkezik meg arról, hogy nemcsak fizikailag, hanem az ellenfelek ismeretében is a topon kell lennie, ha eredményesen akar szerepelni a nyári ötkarikás játékokon. Klubedzőjével, Máté Attilával minden alkalmat megragadnak, hogy elemezzék a súlycsoport londoni szereplőinek ökölvívását, sőt a hatvan kilós reménység a pihenői alatt is az internetet bújja, riválisai minél jobb kiismerése céljából. Mint mondta, most még a zsákot és a kesztyűpartnereket püföli, de senki ne aggódjon, marad még bőven az olimpiára is a pofonzsákban.

Immár utolsó szakaszába lépett a magyar ökölvívó válogatott három londoni kvótásának, Varga Miklósnak (60 kg), Káté Gyulának (64 kg) és Harcsa Zoltánnak (75 kg) az olimpiai felkészülése. Mindhárman Tatán edzenek, és ahogy közeledik számukra a nagy pillanat, a londoni ringbe lépés, úgy lesznek egyre érettebbek és felkészültebbek álmaik valóra váltására. Varga Miklós számára mindenképpen jól jött pszichikailag, hogy milánói klubjával – Szellő Imre csapattársaként – megnyerte a félprofi WSB világbajnokságot.
„Noha a fináléban nem bokszoltam, a bajnokság során négy meccset vívhattam, amiből kettőt komoly ellenfelek ellen sikerült megnyernem. Mivel itt nem három, hanem öt menetesek voltak a találkozók, így az állóképességemmel nem lesz, és nem is lehet majd gond az olimpián. Már most képes vagyok arra, hogy kőkemény végighajtsak három menetet megállás nélkül bárki ellen, és a tatai napok alatt éppen arra helyezzük a hangsúlyt, hogy taktikailag is ki tudjam használni, hogy Londonban öt helyett csak három menetet kell bunyóznom” – fogalmazott az olimpiai eskütételén túleső bokszoló.
Az érzés ismerős a számára, ugyanis 2008-ban, a pekingi ötkarikás játékokon már részt vehetett, igaz, túl sok kellemes emléke nem maradt a versenyről.
„Négy éve egy kazah bunyóstól rögtön az első meccsen kikaptam, így az a vágyam, hogy Londonban képes legyek akár jelentősen is megjavítani ezt a mérleget. Most a zsákot és a kesztyűpartnereimet ütöm, az olimpián már az ellenfeleimet fogom, remélhetőleg hasonló intenzitással” – jelentette ki a 60 kilós ökölvívó, aki jelenleg kétnapos hétvégi pihenőjét tölti családja és kedvese társaságában.

Egy biztos, Kovács László szövetségi kapitány és Máté Attila klubedző segítségével nem csak fizikálisan készül a nagy megmérettetésre. Szinte már valamennyi ellenfelének videóit unalomig elemezték, hogy Londonban bárkit sodor az útjába a sorsolás, a megfelelő taktikát csak elő kelljen venni.
„Lassan már mindenkiről mindent tudok, ugyanis az internet világában nem gond a tökéletes felkészülés. Elemezgetjük az ellenfeleket, és előfordult már olyan is, hogy a pihenő alatt bekapcsoltam a gépem, és egyedül is a riválisok meccseit nézegettem. Persze, a video nem elég, így a nap minden percében azért küzdök, hogy minél eredményesebben szerepeljek. Ha ehhez az kell, hogy egész nap a neten lógjak, azt teszem, ha az kell, akkor reggeltől estig keringek a tatai tó körül, ha pedig az kell, kiverem az utolsó homokszemet is a zsákokból” – ígérte meg Varga Miklós.
A válogatott bunyósnak a súlya nem lehet az ellenfele Londonban – bárki mást elé sodorhat a sorsolás –, ugyanis a táborban az edzők annyira meghajtják őket, hogy esténként szinte bemérhetne a 60 kilóba.
„A mérleggel szemben biztos, hogy valamennyi meccsemet hozni fogom, ugyanis tatán mindig súlyközelben voltam, míg a hétvégi lazítások alkalmával sem volt több rajtam másfél kilónál. Vigyázok az étrendemre, és arra, hogy a szervezetemet mindig megfelelően feltöltsem a szükséges tápanyagokkal. Noha több mint egy hónapunk van még az olimpiáig, én már kizárólag Londonra koncentrálok. Ezzel kelek, ezzel fekszem, ezért melózom. Más egyszerűen nem érdekel” – állította az ökölvívó.


Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-18

MÖSZ hírek: A magyar válogatott csapattalálkozója a horvátok ellen

A szövetségi kapitány szerint több ilyen csapattalálkozóra lenne szüksége a magyar ökölvívóknak, mint a horvátok ellen fölényesen megnyert mérkőzés

Kovács László: „Most mutatott teljesítményükre építhetnek az olimpikonjaink”

Újra nemzetközi szinten méretett meg a magyar amatőr ökölvívó válogatott, miután a hétvégén a horvát csapattal csapott össze. A találkozót fölényesen hozták Kovács László szövetségi kapitány tanítványai, akik közül a nehézsúlyú Darmos József lett a torna legjobb bokszolója. Az olimpikonok közül Varga Miklós (60 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) is ringbe lépett: előbbi lefiniselte ellenfelét, míg utóbbi egy jó hangulatú bemutatót bokszolt a 81 kilós magyar bajnok, Nagy Péter ellen. Mindkettőjük teljesítményét megfelelőnek minősítette a szövetségi kapitány, amire építhetnek majd Londonban.

A lehető legjobbkor érkezett a horvát szövetség meghívása, miszerint a válogatottjuk szívesen összecsapna a magyar csapattal. Kovács László két olimpikonnal – Varga Miklós (60 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) – megerősített gárdával vágott neki a horvátországi csapattalálkozónak. Eredetileg 9 súlycsoportban mérkőztek volna meg a felek egymással, ám a meccs előtt kiderült, a horvátok mindössze hat bokszolót tudtak ringbe állítani.
„Nagyon sajnáltam, mert az 56 kilós Berna Dávid és a 64 kilós Király Viktor így ellenfél nélkül maradt, míg Harcsa Zoli a 81 kilóban magyar bajnoki címet szerző Nagy Petivel vívott egy bemutató csatát. Zoli egy kiforrottabban bunyózik, a szorítóban egyre többször fedezhetőek fel azok az elemek, amiket az edzésen gyakorol. Másik olimpikonunk, Varga Miki az első két menetben nem érezte az ütőtávot, de a harmadikban már a tőle elvárt szinten teljesített, és simán egyhangú pontozással nyert. Mindketten jó úton haladnak az olimpia szempontjából, a hátralévő majd harminc edzésen építhetünk a mostani teljesítményükre. Ha továbbra is így dolgoznak, Londonban megfelelő formában lesznek” – vélekedett Kovács László.
A szövetségi kapitány szerint a többiek is remekül helyt álltak. Klasz Árpád (69 kg) például az egyik legjobb horvát ökölvívót, Borna Katalinicet verte egy nagyon izgalmas, látványos, pontozás szempontjából hullámzó mérkőzésen, míg Rüll Tamás (+91 kg) a padlóról felállva fordította a maga javára saját meccsét. Az egyetlen női találkozón, az ezúttal 75 kilóban bokszoló vb-bronzérmes Nagy Tímeán igencsak meglátszott a kínai világbajnokság utáni kihagyás, és pontozással a magyar csapat egyetlen vereségét szenvedte el.
„Nehézsúlyban Darmos József hozta a tőle megszokott csupaszív bokszot. Az első menetben még az ellenfél vezetett, de Józsi a másodikban előbb egálra hozta a pontozást, majd a harmadikban egyszerűen lefiniselte őt. Az első számolást még túlélte a horvát ellenfele valahogy, ám a második leütés után feladta a kilátástalan küzdelmet. Nem véletlen, hogy ő lett a torna legjobb magyar ökölvívója” – fogalmazott Kovács László.

A kapitány elmondta, több ilyen csapattalálkozóra lenne szüksége a magyar ökölvívóknak, ugyanis ilyenkor a fiatalok is beleszagolhatnak a nemzetközi mezőnybe, tapasztalatokat szerezhetnek azzal kapcsolatban, hogy más országok bunyósai hol tartanak.

A horvát-magyar csata magyar hőse, Darmos József úgy érzi, betartotta az edzői által előírt taktikát, és ennek köszönheti a kétségkívül látványosra sikeredett győzelmét.
„Az első menet a horvát srácé lett, de a végén észrevettem, hogy kezd fáradni. A második három percben sikerült kiegyenlítenem a pontállást, és ekkor már tudtam nagy baj nem lehet, ugyanis gyengültek az ütései, és lábon sem tudott már elmozogni előlem. A harmadikban sikerült megfognom egy jobb horoggal, amitől lement, és láthatóan benne is maradt az ütés. Laci bá azt kérte, hogy menjek rá, és üssek hármakat. A második megrendítés után befejeződött a csata, és ekkor már nagyon élveztem a bunyót. Örülök a különdíjamnak, úgy érzem, rászolgáltam a teljesítményemmel” – közölte Darmos József, aki elárulta, Kecskemétről Győrbe igazol, mert úgy véli, képes lesz megújulni, és az itteni egyesület, a Győri Gladiátor Boksz Klub segítségével kijuthat a riói olimpiára.

Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-15

MÖSZ hírek: Káté Gyula felkészülése

A harmadik ötkarikás játékára készülő 64 kilós bokszoló saját pékségében akar fagylaltot árulni London után

Káté Gyula: „Életem formájában akarok lenni az olimpián”

Vállműtéte már a múlté, gőzerővel készül Londonra az aktívak között legeredményesebb amatőr magyar bokszoló, Káté Gyula. A 64 kilós ökölvívónak már csak az olimpiai érem hiányzik az igencsak gazdag gyűjteményéből, és a mindig ezer fokon égő sportoló élete formájában akar ringbe lépni az ötkarikás játékokon. Káté elárulta, klubedzője, Szántó Imre úgy szívja a vérét minden tréningen, hogy azt maga Drakula gróf is megirigyelné, ám ezzel is csak keményebb munkára ösztönzi a nagyon motivált sportolót. Gyula azért a humorát sem vesztette el a felkészülés alatt, és bejelentette, rövidesen nyit egy pékséget, ahol a pékárukon kívül süteményeket és fagylaltot is árul majd. Mint mondta, az olimpián már ő lesz Bagaméri, aki a pofonját maga méri…

Immár a célegyenesbe fordult a magyar ökölvívó válogatott három kvótával rendelkező bokszolójának - Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) – londoni felkészülése. A harmadik olimpiájára készülő Káté Gyula a vállműtétjét követően már teljes értékű alapozó munkát végez, sőt, a felütések és az egyenesek már a régi önmagát idézik.
„A csapottakat még nem húzom meg annyira, de mire szükségem lesz rájuk, nem lesz gond velük. Eddig többnyire alapozó jellegű edzéseket végeztünk, futottunk, erősítettünk, valamint a vállam miatt nekem még külön erőltetett gyógytornában is részem volt. Edzőm, Szántó Imre vámpír módjára szívja a véremet, de ezzel is csak arra ösztönöz, hogy mindent beleadjak, hiszen azt akarom, hogy a legjobb állapotomban és életem legjobb formájában léphessek ringbe Londonban” – fogalmazott Káté, akinek az éremgyűjteményéből már csak az olimpiai medál hiányzik.
A 64 kilós bokszoló egyébként az elmúlt két hétben nem kesztyűzött, mert a Boxing One sorozat utolsó meccsén megsérült a bal kézfeje.
„Egyrészt nem volt nagy a baj, másrészt Öcsi bácsi szerint a legjobb gyógymód az ilyen sérülésekre, ha naponta többször körbefutom a tatai tavat, így örömmel jelentem, meggyógyultam, így hétfőtől már jöhetnek a szakmai tréningek, indulhat a boksz” – jelentette ki csibészes mosollyal az aktívak között legeredményesebb magyar amatőr bokszoló. Tény, akárhányszor tette meg a tó körüli, majd 7,5 kilométeres utat, a humorát nem veszítette el.
„Rövidesen nyitunk egy pékséget, ahol a szokásos pékárun kívül cukrászsüteményeket és fagylaltot is árulunk majd. A többiek már el is neveztek Bagamérinek, és én erre azt mondtam, igen, legyen Bagaméri, aki a londoni olimpián a pofonját maga méri” – mondta Káté Gyula.

Újabb ifjú tehetségnek ismerték el az eredményeit

A 2012-ben az ifik között a mostari nemzetközi verseny megnyerésével bemutatkozó Gálos Viktor (52 kg) kapta az idén a "Magyarország legjobb sportági sportiskolása" címet. Viktor 2011-es év eredményei alapján került a legjobbak közé: 48 kilóban megnyerte az Olimpiai Reménységek Versenyét és a Bornemissza Emlékversenyt, valamint 5. lett az Európa-bajnokságon. Az ifjú tehetségnek a Sportok Házában ünnepélyes keretek között a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt, és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Csötönyi Sándor adta át a kitüntető elismerést. A gálán díjat vehetett át edzője, egyben édesapja, Gálos Tamás is, valamint díjazták Viktor iskoláját, a Bereczki Máté Szakközépiskolát is.

Készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-08

MÖSZ hírek: MÖSZ - Harcsa Zoltán

A 19 éves tehetség apró egészségügyi gondjára edzői a lehető leghatásosabb gyógymódot találták ki: a tatai tó körüli futást

Harcsa Zoltán: „Remek programok várnak rám: szóbeli érettségi, eskütétel, majd a londoni olimpia”

A hétfő reggeli edzéssel elkezdődött a magyar ökölvívó válogatott három olimpiai résztvevőjének, Varga Miklósnak (60 kg), Káté Gyulának (64 kg) és Harcsa Zoltánnak (75 kg) a londoni játékokra való felkészülésének utolsó szakasza. Utóbbi sportolónak azonban nemcsak az edzésekre kell figyelnie, ugyanis rövidesen következik számára a szóbeli érettségi, így a pihenők alatt kizárólag a tanulással foglalkozik. Amint azt a 19 éves tehetség elmondta, az írásbelin jobban szerepelt a vártnál, és abban bízik, hogy június 25-26-án a bizottság előtt sem vall szégyent. Mindenesetre az erőnlétével nem lesz gond a testnevelés érettségin, ugyanis Kovács László szövetségi kapitány és Szántó Imre, Harcsa egyesületi edzője úgy gondolta, minimális egészségügyi gondjára a legjobb gyógymód a tatai tó körüli futás.

Immár utolsó szakaszába lépett a magyar ökölvívó válogatott három londoni kvótásának, Varga Miklósnak (60 kg), Káté Gyulának (64 kg) és Harcsa Zoltánnak (75 kg) az olimpiai felkészülése. Mindhárman Tatán edzenek hétfő óta, és ahogy Kovács László szövetségi kapitány megígérte számukra, az edzőtábor kapuját legfeljebb akkor lépik át, ha futni indulnak a festői szépségű tó körül. A csapat legifjabb tagja, Harcsa Zoltán szerint edzői, Kovács László és Szántó Imre a maratoni megmérettetésre készítik fel őket.
„Laci bácsi és Öcsi bá igencsak fantáziadús abból a szempontból, hogy az erőnlétünket miként vigye a száz százalék fölé. Most éppen azt találták ki, hogy Káté Gyulának és nekem meglévő minimális egészségügyi gondunkra a tó körüli futás a legjobb módszer. Vélhetően Emil Zatopek futhatott ennyit egy felkészülés alatt, és Gyulával épp arról beszélgettünk két kis kör közben, hogyha nem gyógyulunk meg rövidesen, akkor maratoni távon is teljesítjük az olimpiai kiküldetési szintet” – mesélte mosolyogva a 19 éves bokszoló.

Harcsa persze pontosan tudja, minderre szükségük van, és abban reménykedik, hogy Londonban meglesz az eredménye a sok elvégzett munkának.

„Jelenleg szinte mindenem fáj, lassan úgy mozgok, mint egy Terminátor, de azt vallom, Londonért és a reménybeli jó szereplésért ez a legkevesebb, amire hajlandó vagyok” – jelentette ki elszántan a februári Bocskai Emlékversenyen a kétszeres világbajnok üzbég Atojevet is legyőző fiatal magyar.

Ráadásul Zolinak nemcsak az edzésekre kell odafigyelnie, ugyanis most érettségizik, és a vártnál jobban sikerült írásbelik után – angolból például négyes érdemjegyet szerzett – rövidesen szóban is bemutatja a tudását.
„Június 21-én a testnevelés, majd 25-26-án a többi tantárgy következik. A kettő között, 22-én lesz az olimpiai eskütétel, és bevallom, utóbbi miatt legalább úgy izgulok, mint a vizsgák miatt. Nagyon rendesek velem itt a táborban, ha nincs edzés, kizárólag a tanulással kell foglalkoznom, így szépen haladok a tételek elsajátításában” – fogalmazott Harcsa.


A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-05

MÖSZ hírek:MÖSZ - Csötönyi Sándor-interjú

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség, az AIBA olyan országoknak biztosíthat szabadkártyát, melynek nem szerzett kvótát ökölvívója az olimpiára

Csötönyi Sándor: „Londonban a bokszolók maximális tudása mellé a szerencsés sorsolás is kell egy esetleges éremhez”

Elfogadta a szövetségi kapitány beszámolóját a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöksége, és a grénium egyúttal rábólintott az olimpiai felkészülés menetére, valamint a junior válogatott Európa-bajnoki keretére. Csötönyi Sándor, a MÖSZ-elnöke kijelentette, a londoni különítmény számára minden adott a jó szerepléshez a hathetes edzőtáborral, ám jól tudja, egyetlenegy éremhez az kell, hogy Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) kedvező sorsolása mellett a tudása legjavát adja. A még meglévő szabadkártyák sorsa júliusban, az AIBA Végrehajtó Bizottságának ülésén dől el véglegesen. A junior válogatott tagjai a három olimpikonnal közösen készül a szófiai kontinensviadalra, így a fiatalok két héten át tanulhatnak a legjobbaktól.

- A MÖSZ elnöksége nemrég ülésezett. Miről döntött a grénium?
Csötönyi Sándor: - Elsősorban meghallgattuk Kovács László szövetségi kapitány beszámolóját az elmúlt időszakról, az olimpiai kvalifikációs férfi tornáról, illetve a női világbajnokságról. Nem titkolom, a bakui világbajnokságon megszerzett három kvóta mellé én is reménykedtem még legalább egy kvalifikációs helyben, az időszakot reálisan értékeltük, és elfogadtuk a beszámolót. Ugyancsak elfogadtuk a kapitány előterjesztését az elkövetkezendő, hathetes olimpiai felkészülési időről, valamint a juniorok Európa-bajnokságra készülők névsorát.
- Mit vár attól a három ökölvívótól, aki kivívta az olimpiai szereplés jogát?
Csötönyi Sándor: - Reménykeltő mind a három bunyós formája, ugyanis Varga, Káté és Harcsa is sorra nyerte a meccseit a Boxing One sorozatban. Ám még mielőtt ez valakit megtévesztene, az olimpia teljesen más lesz. Sosem tippelgetek, de nagyon szeretném, ha valamelyikük nyerne egy érmet, ám ehhez a kedvező sorsolás mellett a tudásuk legjavát kell adniuk. A szövetség mindent biztosít ahhoz, hogy jól felkészüljenek Londonra, de a meccseket nekik kell megnyerniük a ringben.
- Három ökölvívóról beszélünk, miközben például Kalucza Norbert az elsőszámú európai tartalék, és a szabadkártyákat sem osztotta még ki az AIBA…
Csötönyi Sándor: - Maradjunk annyiban, a magyar válogatott három kvótát szerzett. A nemzetközi szövetség korábban már bejelentette, a szabadkártyákat olyan országok ökölvívóinak adja oda, amely államokból még nincsenek bokszolók ott az olimpián. A végleges döntés az AIBA Végrehajtó Bizottságának júliusi születik meg.

- Az elmúlt hétvégén rendezték Egerben a Bornemissza Emlékversenyt a juniorok számára. Kialakult már a fiatalok végleges csapata, akik indulnak a június 22-július 1-i, Szófiában rendezendő Európa-bajnokságon?
Csötönyi Sándor: - Egerben több súlycsoportban válogató volt a Bornemissza Emlékverseny, és ennek megfelelően a fiatalok mindent meg is tettek a ringben. Nagyon jó meccseket vívtak, biztatóan mozogtak. Azonban tudni kell, hogy a tavalyi csapatból többen felkerültek az ifik közé, így rengeteg újonccal vágunk neki a kontinensviadalnak. A srácok most két héten át az olimpikonokkal készülhetnek Tatán, így van kitől tanulniuk az Európa-bajnokság előtti időszakban. Azt látom, sikerre éhesek, így bármi előfordulhat Szófiában.

x x x x

Hétfő óta a három olimpikon mellett a június 22-e és július 1-je között, Szófiában rendezendő Európa-bajnokságra készülő junior válogatott is Tatán készül. A fiatalok nap, mint nap együtt edzenek Káté Gyuláékkal, akik szóban és gyakorlatban is megpróbálják pallérozni a leendő utódaik tudását.
„Az előre lefektetett válogatási elvek alapján, a Bornemissza Emlékversenyen végleg eldőlt, ki kap lehetőséget a kontinensviadalon. Nagyon erős csapatunk van, amelyből a nemzetközi eredményei alapján kiemelkedik Könnyű Richárd (57 kg), Bársony Bernárd (63 kg) és Komor László (+80 kg). Bízom abban, hogy mindhárman érmet szereznek Szófiában, és mellettük egy-két dobogós hely is összejöhet, ha mellénk áll a szerencse, és a fiúk kibokszolják magukból azt, amire képesek” – árulta el Farkas József, a junior-válogatott vezetőedzője.


A készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-06-01

MÖSZ hírek:MÖSZ - Kovács László-interjú

Hétfőn a tatai táborban kezdi meg a felkészülését a londoni olimpiára indulási jogot szerzett három magyar bokszoló, Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg), valamint az elsőszámú európai tartalék, Kalucza Norbert (52 kg)

Kovács László: „Csak a bravúrok hiányoztak”

Hétfőtől újult erővel kezdi meg a felkészülést a londoni olimpiára kvótát szerző három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) – a tatai edzőtáborban. A kis csapattal együtt készül az a Kalucza Norbert (54 kg) is, aki elsőszámú európai tartalék, így egy esetleges sérülés esetén ő is indulhat a nyári játékokon. Az edzéseket irányító Kovács László, a magyar ökölvívó válogatott szövetségi kapitánya szerint ebben a tehetséges gárdában akár négy-öt kvóta is benne volt, de a megszerzett hárommal sem elégedetlen. Valamennyi idei világversenyen – trabzoni olimpiai selejtező férfi torna, kínai kvalifikációs női világbajnokság – érmet, érmeket szereztek ökölvívóink, ám ez a közvélemény szemében ezúttal másodlagos, mivel egyik medálhoz sem jár olimpiai indulás. Londonból szerencsés sorsolás esetén egy érmet remél a szakvezető, míg legszebb álmaiban a dobogós hely mellé egy pontszerző hely is felkerül a bokszolók eredménylistájára.

- Immáron eltelt pár nap a kínai kvalifikációs női világbajnokság óta, azaz lezárult a londoni olimpiára történő kvótaszerzés időszaka. Az eredmény ismert: három magyar indul a nyári játékokon. Őszintén, a tavalyi bakui világbajnokság előtt erre számított?
Kovács László: - Noha volt már pár napom arra, hogy a mögöttünk álló kvótaszerzői időszakot végiggondoljam, a nyugodt és higgadt értékeléshez még el kell telnie egy kis időnek. Ugyanis a három kvóta és az egy elsőszámú tartalék státusza egyrészt nem rossz teljesítmény, ám magunkat csapnánk be, ha azt állítanánk, ebben a csapatban nem volt benne a négy vagy öt olimpiai kvóta lehetősége.
- Miért maradt már megint csak az a számunkra, hogy lehetőség? Mikor lehet ebből egyszer valóság?
Kovács László: - Ennek sok összetevője van, és a siker legalább három dologtól függ: a pillanatnyi formától, az adott ellenfél éppen akkor nyújtott teljesítményétől és persze a sorsolástól. Sajnos a most mögöttünk hagyott időszakra az volt a jellemző, hogy akiknél esélyesebbek voltunk, azokat le is győztük, ám amikor egy jobb bokszoló vagy az ellenfelet segítő körülmények miatt bravúrra lett volna szükség, a mieink általában veszítettek. Amikor a bravúr kellett volna, egyszerűen nem ment, de arra is volt példa, ha ment volna, akkor nem engedték, hogy menjen. Trabzonban erre láttunk jónéhány példát.

- Mindjárt rátérünk Trabzonra és az ottani szereplésre is, ám előtte árulja el: az eredmények ismeretében másként csinálná a versenyzők felkészítését, ha erre egy időgép segítségével lehetősége lenne?
Kovács László: - A felkészülés menetén semmit sem változtatnék, de a versenyszellemet mindenképpen megerősíteném azzal, hogy nem hagynám, hogy azt higgyék emberek, nekik bérletük van a válogatottsághoz. Ezen kívül a félprofi WSB-ben való szereplést is végiggondoltatnám a válogatottban szóba kerülő emberekkel, ugyanis a véleményem szerint a korábbi Eb-bronzérmes Szellő Imrének egyáltalán nem tett jót az ottani szerepvállalás, míg az olimpiára kijutott Varga Miklós esetében majd Londonban kapunk választ, pozitívan hatott-e rá a kinti felkészülés. Persze azt sem tagadhatom le, hogy például a nehézsúlyú Bernáth István esetében csak előnyt jelentett a félprofi világ, ennek köszönhetően ő éremmel jött haza Trabzonból, ahol két, igencsak közönségszórakoztató meccsen győzött, ám neki döntőbe kellett volna jutni Londonért.
- Tehát Trabzon. Most jó eredmény a két érem vagy sem?
Kovács László: - Mint tudjuk, minden éremnek két oldala van. Trabzonban erősebb mezőny gyűlt össze, mint egy Európa-bajnokságon, és két érmet szereztünk az olimpikonjaink nélkül. Ráadásul a válogatott ötven százalékosan teljesített a tornán – hét győzelem és hét vereség –, de mindez senkit nem érdekelt ebben az esetben, mert nem szereztünk olimpiai kvótát. És ezen például az sem változtat, hogy Bacskai Balázs – mint utólag kiderült – a legfontosabb meccsen sérült kézzel bokszolt, amit azóta már meg is műtöttek, de most sem hivatkozunk erre, nem ezért nem lesz ott Londonban. Akkor és olyan teljesítménnyel egy semleges ringben legyőzte volna török ellenfelét. A másik érmünket Kalucza Norbi szerezte, aki egészen fantasztikus teljesítményt nyújtott, és őt is egy török állította meg az elődöntőben, aki aztán a fináléban már kikapott, így nem vitte magával Norbit az olimpiára. Elképesztő dráma volt megélni a négy alsó súlycsoport eredményhirdetését, ugyanis az ottani tizenhat érmesből csak egy nem szerzett kvótát. Kalucza. Persze most ő is készül, hisz elsőszámú európai tartalék, így ha valaki lesérül a kontinensről, ő is indul. Volt már ilyenre példa, hisz 1996-ban az atlantai olimpiára így jutott el például Nagy József.
- Kínában sem sikerült a női világbajnokságon a három lehetőségből egyet sem kihasználni. Mi volt a baj?
Kovács László: - Bevallom, nagyon nagy csalódás Nagy Tímea bronzérme ellenére a női válogatott szereplése. Ancsin Katinak és Szabó Beának nem volt szerencséje a sorsolással, amíg nem futottak össze a náluk sokkal jobb ellenféllel, addig mindketten jó teljesítménnyel nyertek. Csak hát ugye a már emlegetett bravúrok hiánya… Kovács Marinak viszont ezzel a sorsolással és a valós tudásával, tapasztalatával a legjobb négyig minimum el kellett volna jutnia. A többiek? Nagyon fiatalok és tapasztalatlanok, de a riói olimpiára valamennyien beérhetnek. Ha mentálisan még javulnak, keményen dolgoznak, akkor ebben a gárdában benne van, hogy visszahozza az egy évtizeddel korábbi aranykorszakot a magyar női ökölvívásban.

- Maradtak tehát hárman, akik bizonyíthatnak Londonban. Tőlük mit vár?
Kovács László: - Hétfőtől kezdjük meg az olimpiai felkészülés záró szakaszát, és némi túlzással a tatai edzőtáborból megyünk Londonba. Sajnos a múlt hétvégén elmaradt a horvátok elleni válogatott mérkőzés, ráadásul a Papp László Emlékverseny is szeptemberre tolódott, így versenyszituációk között szinte nem is tudjuk majd lemérni, hol tartanak. Természetesen az eddig is mindent előteremtő szövetség azonnal lépett, így az edzőtáborban nagyon komoly kesztyűpartnerek ellen készülhet a kis magyar különítmény, természetesen Kaluczával kiegészülve. Káté Gyulának ugye ez lesz a harmadik olimpiája, és bízom abban, hogy az élet most visszaad számára valamit a korábbi évek igazságtalanságaiért cserébe, és egy jó sorsolással megszerezheti az éremgyűjteményéből eleddig hiányzó olimpiai medált. Varga Miki második olimpiáján akár kellemes meglepetést is okozhat, ha sikerül kimozdítanunk a híres-hírhedt nyugalmából, és vibrálva akár a dobogó közelébe is érhet. Harcsa Zoli első felnőtt olimpiáján szerezze meg azokat a tapasztalatokat, amit Rio de Janeiróban majd a maga javára fordíthat. Persze, ha úgy bunyózik, mint a bakui világbajnokságon, vagy éppenséggel az idei Bocskai Emlékversenyen, akkor 19 éves kora ellenére bármit elérhet.

A készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-05-17

MÖSZ hírek: kínai olimpiai kvalifikációs női ökölvívó világbajnokság 7. nap

A kínai Csinhuangtaoban rendezett női ökölvívó olimpiai kvalifikációs világbajnokságon egy bronzéremmel zárt a magyar válogatott

Nagy Tímea harmadik lett a vb-n

Igaz, hogy csak három súlycsoportban – 51, 60 és 75 kg –, de a női ökölvívás is megmutathatja magát a londoni olimpián. A kínai Csinhuangtaoban rendezett kvalifikációs világbajnokságon sajnos már korábban kiderült, hogy a magyarok egyetlenegy kvótát sem szereznek. A hetedik napon aztán az is eldőlt, hogy Nagy Tímea (81 kg) bronzérmesként zárt, ugyanis az elődöntőben 22:8-as pontozásos vereséget szenvedett amerikai ellenfelétől. A tízfős magyar csapat ezzel egy éremmel zárta a világbajnokságot.

A kínai Csinhuangtaoban folytatódott az olimpiai kvalifikációs női ökölvívó világbajnokság, ahol három súlycsoportban küzdenek (51kg, 60kg, 75kg) az olimpiai részvételi jogokért a hölgyek. Sajnos hamar kiderült, egyetlenegy magyar női ökölvívó sem lehet ott Londonban a sportág olimpiai debütálásán, ugyanis Ancsin Katalin, Szabó Beáta és Kovács Mária is idő előtt búcsúzott a küzdelmektől.
A világbajnokság hetedik napján aztán az is eldőlt, hogy az elődöntőkben egyedüli magyarként érdekelt Nagy Tímea (81 kg) végül bronzérmesként zárt, ugyanis 22:8 arányú pontozásos vereséget az amerikai Francon Crews ellen.
Az első menet nagyon szorosan alakult a korábbi világ-, és Európa-bajnoki bronzérmes, EU-bajnok, EU-bajnoki ezüstérmes Nagy és a 2005-ben világbajnoki címet szerző Crews között, ám a második menettől kezdve fokozatosan húzott el a pontosabban ütő amerikai – 3:2, 4:1, 6:2, 9:3 –, és a végén megérdemelten jutott a súlycsoport fináléjába. Tímea így újabb bronzéremmel bővítette éremgyűjteményét, és a sikerével a fiatal magyar válogatott szerzett egy medált az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-05-16

MÖSZ hírek: kínai olimpiai kvalifikációs női ökölvívó világbajnokság 6. nap

A kínai Csinhuangtaoban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokság hatodik napján Szatmári Petra (+81 kg) vereséget szenvedett orosz riválisától

Nagy Tímea érmet szerzett a vb-n

Igaz, hogy csak három súlycsoportban – 51, 60 és 75 kg –, de a női ökölvívás is megmutathatja magát a londoni olimpián. A kínai Csinhuangtaoban rendezett kvalifikációs világbajnokságon sajnos már korábban kiderült, hogy a magyarok egyetlenegy kvótát sem szereznek. A hatodik napon aztán a magyar válogatott megszerezte első, és egyetlen érmét, ugyanis Nagy Tímea (81 kg) 18:11-es pontozással legyőzte indiai ellenfelét, és ezzel elődöntős. Ugyanez a bravúr nem sikerült Szatmári Petrának (+81 kg), aki sima vereséget szenvedett orosz ellenfelétől.

A kínai Csinhuangtaoban folytatódott az olimpiai kvalifikációs női ökölvívó világbajnokság, ahol három súlycsoportban küzdenek (51kg, 60kg, 75kg) az olimpiai részvételi jogokért a hölgyek. Sajnos hamar kiderült, egyetlenegy magyar női ökölvívó sem lehet ott Londonban a sportág olimpiai debütálásán, ugyanis Ancsin Katalin, Szabó Beáta és Kovács Mária is idő előtt búcsúzott a küzdelmektől.
A világbajnokság hatodik napján két magyar lépett szorítóba. A korábbi világ-, és Európa-bajnoki bronzérmes, EU-bajnok, EU-bajnoki ezüstérmes Nagy Tímea (81 kg) az indiai Jenny Lalremliani ellen lépett szorítóba. Zöld Ferenc tanítványa végig fölényben bokszolt, valamennyi menetet megnyerte – 3:1, 5:4, 5:4, 5:2 –, így a végén fölényes, 18:11-es pontozásos győzelmet aratott. A 2. helyen kiemelt magyar ezzel a győzelmével már mindenképpen érmesként zárja a világbajnokságot, és az elődöntőjén is múlik, hogy milyen színű medál kerül a nyakába. A döntőért az amerikai Francon Crews ellen lép szorítóba a pénteki, helyi idő szerinti délutáni programban.
Sajnos a +81 kilóban induló Szatmári Petra nem tudta követni Tímeát a legjobb négy közé Irina Sinetskaja ellen. Noha a magyar ökölvívó mindent megtett, helytállt az orosz vetélytársa ellen, annak 10:3-as vezetésénél sérülés miatt leléptették Petrát, így kiesett a további küzdelmekből.

„Tímea ismét bebizonyította, hogy súlycsoportjában a legjobbak közé tartozik. Bízom abban, hogy az elődöntőt is sikerrel veszi, ugyanis az ő tudásával verhető ez az amerikai. Örülök annak, hogy ez a fiatal csapat éremmel jön haza a világbajnokságról, és hiszem, hogy a kellő tapasztalatok megszerzését követően még sok örömünk lehet majd bennük” – fogalmazott Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke.

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-05-15

MÖSZ hírek: kínai olimpiai kvalifikációs női ökölvívó világbajnokság 5. nap

A kínai Csinhuangtaoban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokság ötödik napján leléptetéssel szenvedett vereséget az 54 kilós Némedi-Varga Csilla, már csak Nagy Tímea (81 kg) és Szatmári Petra (+81 kg) sikeréért szoríthatunk

Éremért bokszol az állva maradt két magyar

Igaz, hogy csak három súlycsoportban – 51, 60 és 75 kg –, de a női ökölvívás is megmutathatja magát a londoni olimpián. A kínai Csinhuangtaoban rendezett kvalifikációs világbajnokságon sajnos már korábban kiderült, hogy a magyarok egyetlenegy kvótát sem szereznek. Az ötödik napon korábbi vb-bronzérmesünk, Némedi-Varga Csilla (54 kg) leléptetéssel szenvedett vereséget olasz riválisától, míg Nagy Tímea (81 kg) és Szatmári Petra (+81 kg) éremért küzd a szerdai programban.

A kínai Csinhuangtaoban folytatódott az olimpiai kvalifikációs női ökölvívó világbajnokság, ahol három súlycsoportban küzdenek (51kg, 60kg, 75kg) az olimpiai részvételi jogokért a hölgyek. Sajnos hamar kiderült, egyetlenegy magyar női ökölvívó sem lehet ott Londonban a sportág olimpiai debütálásán, ugyanis Ancsin Katalin, Szabó Beáta és Kovács Mária is idő előtt búcsúzott a küzdelmektől.
A világbajnokság ötödik napján egyetlen magyar lépett szorítóba. A korábbi vb-bronzérmes Némedi-Varga Csilla (54 kg) az olasz Terry Gordini ellen bokszolt, és a magyar lányt a harmadik menetben ellenfele 13:4-es vezetésénél leléptették, így kiesett, és nem jutott be a legjobb nyolc közé.
A tízfős magyar csapatból már csak ketten vannak versenyben, igaz, mindketten a szerdai programban kezdik meg a szereplésüket, méghozzá azonnal a legjobb négy közé jutásért mérkőznek. A 81 kilós Nagy Tímea, akit a második helyen emeltek ki a szervezők, az indiai Jenny Lalremliani ellen lép szorítóba, míg a +81 kilóban induló Szatmári Petra ellenfele az orosz Irina Sinetskaja lesz. Sikerük esetén már mindketten érmesek lennének.

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-05-14

MÖSZ hírek: kínai olimpiai kvalifikációs női ökölvívó világbajnokság 4. nap

A kínai Csinhuangtaoban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyedik napján eldőlt, egyetlenegy magyar női ökölvívó sem lesz ott Londonban, miután Szabó Beáta (60 kg) és Kovács Máris is búcsúzott a küzdelmektől

Kvóta nélkül maradt a női ökölvívó-válogatott

Igaz, hogy csak három súlycsoportban – 51, 60 és 75 kg –, de a női ökölvívás is megmutathatja magát a londoni olimpián. A kínai Csinhuangtaoban rendezett kvalifikációs világbajnokságon sajnos már a negyedik napon kiderült, hogy a magyarok egyetlenegy kvótát sem szereznek. Szabó Beáta (60 kg) a papírformának megfelelően sima pontozásos vereséget szenvedett a többszörös Eb-érmes, a 8. helyen kiemelt bolgár Denisa Elisevától, míg a korábbi kétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnok Kovács Mária (75 kg) segédpontokkal maradt alul a német Andrea Strohmaier ellen. Három bokszolónk van még versenyben: Némedi-Varga Csilla (54 kg), Nagy Tímea (81 kg) és Szatmári Petra (+81 kg). Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke annyit mondott: „nagyon csalódott vagyok”.

A kínai Csinhuangtaoban folytatódott az olimpiai kvalifikációs női ökölvívó világbajnokság, ahol három súlycsoportban küzdenek (51kg, 60kg, 75kg) az olimpiai részvételi jogokért a hölgyek. A mai mérkőzések után sajnos kiderült, egyetlenegy magyar női ökölvívó sem lehet ott Londonban a sportág olimpiai debütálásán.
Előbb Szabó Beáta (60 kg) lépett ringbe a 8. helyen kiemelt, többszörös Eb-érmes bolgár Denisa Eliseva ellen. Sajnos hamar kiderült, hogy a két bokszoló között nagy a tudásbeli különbség, és ezt a mérkőzés végi, 18:2-es pontozási arány is hűen tükrözte.
„Bea teljesítményére egy rossz szót sem mondhatok, ami benne volt, azt kihozta magából, de sajnos, csak ennyire volt elég. Összteljesítményét jóra értékelem, és bízom abban, hogy az elkövetkezendő időszakban képes lesz a további fejlődésre, hogy utolérje a nemzetközi középmezőnyt” – értékelte versenyzője teljesítményét Kovács László szövetségi kapitány.
A sorsolás ismeretében és a korábbi eredményei miatt – kétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnok - mindenki Kovács Máriában (75 kg) bízott, hogy képes lesz megszerezni a londoni induláshoz szükséges kvótát. Ugyan sokan féltették is, hogy a legjobb eredményeit 86 kilóban érte el, és a 11 kg-os fogyasztás majd visszaüt, ám a legutóbbi világbajnokságon már 75 kilósként lett bronzérmes a magyar ökölvívó. Mindenesetre arra senki sem számított, hogy Kovács a német Andrea Strohmaier ellen már a bemutatkozó meccsén veszíteni fog. Pedig ez történt, és az utolsó menetig a német jobb volt, nem véletlenül vezetett két ponttal. A magyar sportoló nagyot hajrázott, ki is egyenlített – 13:13 –, ám segédpontokkal végül a német győzött. Nagy kár a vereségért, ugyanis a Kovács ágán lévő kanadai világbajnok, Mary Spencer is kikapott egy svédtől, azaz siker esetén Mari akár az elődöntőig menetelhetett volna.

„Nem titkolom a csalódottságomat, és nemcsak amiatt, mert Mari kikapott, hanem amiatt is, ahogy ezt tette. Verhető ellenfelet kapott, aki az utolsó menetig egyszerűen jobb volt nála. Hiába a nagy hajrá, ezzel már nem tudta megfordítani a mérkőzést. Nem szeretnék most hirtelen értékelésekbe kezdeni, egyelőre a még versenyben lévő három lányra összpontosítok” – fogalmazott magát visszafogva Kovács László szövetségi kapitány.
Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke végig hitt abban, hogy Kovács megszerezheti az olimpiai részvételt biztosító kvótát.
„Nagyon csalódott vagyok, mert amellett hittem Mari jó szereplésében, hogy tudtam, 11 kilót lefogyasztani, majd ezt tartani nem olyan egyszerű dolog. Szörnyű kikapni segédpontokkal, főleg úgy, hogy emiatt elesel az olimpiától, de nincs mit tenni, el kell fogadnunk, hogy a hölgyeknél nem lesz magyar ökölvívó Londonban. Már a fiúknál is mondtam, pedig náluk két tornán lehetett kvótához jutni, míg a lányok csak a kínai világbajnokságon szerezhették meg az indulás jogát, hogy ez a kvalifikációs rendszer nem jó. Innentől kezdve a három magyar olimpiai résztvevő minél jobb felkészítésére kell helyeznünk a hangsúlyt, hogy eredményesen tudjanak szerepelni Londonban” – jelentette ki a MÖSZ elnöke.

A kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokság keddi magyar érdekeltségű mérkőzései (8 közé jutásért)

54 kg: Némedi Varga Csilla (edző: Egresits Tamás) – Terry Gordini (olasz)

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-05-13

MÖSZ hírek: kínai olimpiai kvalifikációs női világbajnokság 3. nap

A kínai Csinhuangtaoban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokság harmadik napján kikapott, így nem lehet ott Londonban Ancsin Katalin (51 kg) – Némedi-Varga Csilla (54 kg) győzött, Böde Anita (48 kg) és Csősz Nikolett (64 kg) kiesett

Még ketten küzdenek a londoni kvótáért

Igaz, hogy csak három súlycsoportban – 51, 60 és 75 kg –, de a női ökölvívás is megmutathatja magát a londoni olimpián. A kínai Csinhuangtaoban rendezett kvalifikációs világbajnokságon a harmadik nap is hozott ugyan magyar győzelmet – Némedi-Varga Csilla (54 kg) hatalmas csatában legyőzte svéd ellenfelét –, de Ancsin Katalin (51 kg) a papírformának megfelelően pontozással kikapott a kétszeres világbajnok, címvédő kínai Zsen Can-can ellen, és kiesett a londoni kvótáért vívott küzdelemből. Utóbbihoz hasonlóan kiesett Böde Anita (48 kg) és Csősz Nikolett (64 kg). Az olimpiai szereplésért még két bokszolónk van versenyben: Szabó Beáta (60 kg) és a 8. helyen kiemelt Kovács Mária (75 kg) hétfőn lép szorítóba a nyolcaddöntőbe jutásért. A három, Londonban debütáló súlycsoport első 8-8 versenyzője, illetve földrészenként csak a legjobb négy szerez kvótát az olimpiai játékokra.

A kínai Csinhuangtaoban folytatódott az olimpiai kvalifikációs női ökölvívó világbajnokság, ahol három súlycsoportban küzdenek (51kg, 60kg, 75kg) az olimpiai részvételi jogokért a hölgyek. A mai mérkőzések után már csak két magyarnak – Szabó Beáta (60 kg) és Kovács Mária (75 kg) – van esélye kijutnia a londoni játékokra, ugyanis Ancsin Katalin (51 kg) papírforma vereséget szenvedett a verseny első kiemeltjétől, a kínai Zsen Can-cantól. A kétszeres világbajnok, egyben címvédő bokszoló végig fölényben volt a hősiesen küzdő magyarral szemben, és jogosan nyerte meg kettejük csatáját 16:4-es pontozással.
Mindenesetre maradt még két esélyünk a kvótára, hiszen mind Szabó Beáta, mind pedig a kétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnok, 8. helyen kiemelt Kovács Mária ott van a legjobb 32 között, és hétfőn lépnek ringbe a nyolcaddöntőbe kerülésért. Szabó ellenfele a többszörös Eb-érmes bolgár, 8. kiemelt Denisa Eliseva ellen bokszol, míg Kovács a német Andrea Strohmaier ellen mutatkozik be a világbajnokságon.

Az 51 kilós Ancsin Katalinhoz hasonlóan szintén kikapott, és elbúcsúzott a világbajnokság további küzdelmeitől a koreai Kim Myong Sim-től 17:4 arányú pontozásos vereséget szenvedő Böde Anita (48 kg), valamint az indiai Meena Rani ellen 29:9 arányú pontozással alulmaradó Csősz Nikolett (64 kg). Hatalmas csatában győzött viszont Némedi-Varga Csilla (54 kg, 5. kiemelt), aki rendkívül nyílt küzdelem után 14:13-ra verte a svéd Juliana Söderströmöt, és bekerült a 16 közé, ahol kedden az olasz Terry Gordini ellen bokszol.

A kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokság hétfői magyar érdekeltségű mérkőzései (16 közé jutásért):

60 kg: Szabó Beáta (edző: Vona János) – Denisa Eliseva (bolgár)
75 kg: Kovács Mária (edző: Szuknai Zsuzsanna) - Andrea Strohmaier (német)

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-05-12

MÖSZ hírek: kínai olimpiai kvalifikációs női világbajnokság 2. nap

A kínai Qinhuangdao-ban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokság második napján a Londonban bemutatkozó három súlycsoport magyarjai – Ancsin Katalin (51 kg), Szabó Beáta (60 kg) pontozással győztek, míg Kovács Mária (75 kg) kiemeltként erőnyerő volt – még harcban állnak az olimpiai kvótákért

Csötönyi Sándor: „Most kell a bravúr!”

Igaz, hogy csak három súlycsoportban – 51, 60 és 75 kg –, de a női ökölvívás is megmutathatja magát a londoni olimpián. A kínai Qinhuangdao-ban rendezett kvalifikációs világbajnokságon a második nap végre magyar sikerekről is szólt, hisz a nyári játékokon bemutatkozó súlycsoportok közül kettőben sima pontozásos győzelmet aratott Ancsin Katalin (51 kg) és Szabó Beáta (60 kg), és ezzel csatlakoztak a 8. helyen kiemelt Kovács Máriához a legjobb 32 között. A három súlycsoport első 8-8 versenyzője, illetve földrészenként csak a legjobb négy szerez kvótát a londoni játékokra. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke úgy véli, dicséretes, hogy túljutottak az első körön, ám a neheze még hátra van, és bizony hatalmas bravúrra lenne szükség ahhoz, hogy olimpiai kvótához jussanak. Ancsin következő ellenfele a kínai világbajnoki címvédő Zsen Can-can, Szabóé a 8. kiemelt bolgár Denisa Eliseva, míg Kovács Mária hétfőn kezd majd a 16 közé jutásért, ellenfele még nem ismert.

A rohamosan fejlődő női ökölvívás újabb történelmi pillanathoz érkezett. A kínai Qinhuangdao-ban megrendezésre kerülő világbajnokságon első alkalommal küzdhetnek meg három súlycsoportban (51kg, 60kg, 75kg) az olimpiai részvételi jogokért a hölgyek. Egy biztos, nem lesz egyszerű kivívnia a londoni kvótát a három súlycsoport magyar versenyzőjének – Ancsin Katalin (51 kg), Szabó Beáta (60 kg) és Kovács Mária (75 kg) –, ugyanis Kínában rendezik az egyetlen kvalifikációs versenyt, ahol 24 kvóta fog gazdára találni, súlycsoportonként 8-8, ráadásul Európából kizárólag a legjobb négy lehet ott a londoni debütáláskor.
Mindenesetre a magyarok mindent megtesznek a jó szereplésért, hisz az olimpiai kvalifikációs helyekért hajtó mindhárom hölgy már tagja a legjobb 32 mezőnyének. A legkönnyebb dolga a 75 kilós Kovács Máriának volt, ugyanis kétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnokunkat a 8. helyen emelték ki, így csak hétfőn mutatkozik majd be a 16 közé jutásért, mégpedig a német Andrea Strohmaier és a marokkói Soukayna Rabih találkozó győztese ellen lép ringbe. A legeredményesebb magyar női ökölvívónk sorsolása nem olyan rossz, a negyeddöntőben találkozhat a háromszoros világbajnok, címvédő Mary Spencerrel, ám ha odáig eljut, és a legjobb nyolc között nem lesz, csak négy európai, akkor Kovács Mária olimpiai résztvevő.

Az 51 kilós Ancsin Katalin viszont bokszolt a 32 közé jutásért, és sima, 14:7-es pontozással legyőzte a nigériai Oluwatoyin Oladejit. Szükség is volt az önbizalomnövelő sikerre, ugyanis a magyar lány a nyolcaddöntőért a vasárnapi programban nem mással, mint az első kiemelt, hazai Zsen Can-can ellen bokszol majd, aki nem más, mint a súlycsoport világbajnoki címvédője.
A 60 kilósok mezőnyében Szabó Beáta az első menetben ránk ijesztett a nepáli Saraswati Rana ellen, ám utána nagyon taktikusan és jól bokszolva végül fordított, és meggyőző fölénnyel, 16:7-re nyert. Bea a következő körben szintén kemény ellenfelet kapott, ugyanis a 8. kiemelt bolgár Denisa Eliseva ellen kell hétfőn kivívnia a legjobb 16-ba jutást.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke elmondta, abban a három súlycsoportban, ahol az olimpiai szereplésért zajlanak a meccsek, rettenetesen kemény a magyarok sorsolása, de aki ki akar jutni Londonba, annak a legjobbakat is le kell tudnia győzni.

„Mindhárman az első kiemelt ágára kerültek, így tényleg nagyon nehéz a sorsolásuk. Kati és Bea tisztességesen hozta az első meccset, ahol mindkettőjüktől elvárható volt a győzelem. Ám most kell a bravúr, mert különben nem juthatnak kvótához. Mindig azt mondtam, egy olimpiára nehezebb kijutni, mint ott jól szerepelni, és ez a jelenlegi helyzetünkre is igaz” – fogalmazott a MÖSZ elnöke.

A válogatott szövetségi kapitánya szerint mindkét olimpiai kvótára hajtó magyar bokszoló jól teljesített, ám az újabb sikerhez nem száz, hanem százhúsz százalékra lesz szükségük.
„Amit a világbajnokság kezdetekor is elmondtam, azt várom mindenkitől, hogy a legyőzhető ellenfelek ellen hozzák a meccseket, azt most mind Kati, mind pedig Bea maximálisan teljesítette. A következő ellenfelek ismeretében azt mondom, hatalmas fegyvertény lenne, ha győznének, éppen ezért azt várom el tőlük, mint ahogy a többiektől is, hogy a ringbe belépve mindent tegyen meg a győzelemért, aztán majd meglátjuk, hogy mindez mire lesz elég. A sorsolás ismeretében továbbra is fenntartom, hogy hatalmas bravúrt jelentene a magyaroktól, ha sikerülne kvótát szerezniük” – jelentette ki Kovács László.

A kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokság vasárnapi magyar érdekeltségű mérkőzései:

48 kg: Böde Anita (edző: Buga Kálmán, Turu István) – Kim Myung (dél-koreai)
51 kg: Ancsin Katalin (edző: Balzsay Károly) – Zsen Can-can (kínai)
54 kg: Némedi Varga Csilla (edző: Egresits Tamás) – Julianna Söderström (svéd)
64 kg: Csősz Nikolett (edző: Forgács Sándor) – Meena Rani (indiai)

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-05-08

MÖSZ hírek: MÖSZ - olimpiai kvalifikációs női ökölvívó világbajnokság - előzetes

Elutazott női ökölvívó válogatottunk az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra Kínába, ahol a Londonban bemutatkozó három súlycsoport 8-8 kvótáját lehet megszerezni

Kovács Mária: „A tudásom alapján az olimpián a helyem”

Igaz, hogy csak három súlycsoportban – 51, 60 és 75 kg –, de a női ökölvívás is megmutathatja magát a londoni olimpián. Hogy kik lehetnek a premier főszereplői, arról a holnap kezdődő kínai kvalifikációs világbajnokság hivatott dönteni. A 3,5 millió lakosú, Pekingtől 300 kilométerre lévő Qinhuangdao-ban a három súlycsoport első 8-8 versenyzője szerez kvótát a londoni játékokra. Valamennyi, olimpián érintett súlycsoportban hatalmas mezőny indul – előzetesen 50-60 főről lehetett hallani –, ahol a magyar résztvevők, a világbajnoki 5. az EU-bajnokságon ezüst-, és bronzérmes Ancsin Katalin (51 kg), az Európa-bajnoki ötödik, hétszeres magyar bajnok Szabó Beáta (60 kg) és a kétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnok Kovács Mária (75 kg) szerezhet jogot az ötkarikás debütálásnak. Ehhez „csak” annyit kell tenniük, hogy Kínában bekerülnek súlycsoportjukban a legjobb négy európai ökölvívó közé. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke és Kovács László szövetségi kapitány egyaránt úgy véli, ha ez a fiatal, tapasztalatlan csapat egy kvótát szerezne a világbajnokságon, azzal nagyon elégedett lenne.

A rohamosan fejlődő női ökölvívás újabb történelmi pillanathoz érkezett. A május 9-20. között, a kínai Qinhuangdao-ban megrendezésre kerülő világbajnokságon első alkalommal küzdhetnek meg három súlycsoportban (51kg, 60kg, 75kg) az olimpiai részvételi jogokért a hölgyek. Egy biztos, nem lesz egyszerű kivívnia a londoni kvótát a három súlycsoport magyar versenyzőjének – Ancsin Katalin (51 kg), Szabó Beáta (60 kg) és Kovács Mária (75 kg) –, ugyanis Kínában rendezik az egyetlen kvalifikációs versenyt, ahol 24 kvóta fog gazdára találni, súlycsoportonként 8-8, ráadásul Európából kizárólag a legjobb négy lehet ott a londoni debütáláskor. Ez a döntés – miszerint csak három súlycsoport kap szereplési lehetőséget – arra kényszerítette a sportolókat, hogy azokból a súlyokból, melyek olimpiai kategóriák lettek, vagy befogyasszanak, vagy beleerősödjenek. Éppen ezért az előzetes nevezések alapján rekord számú résztvevőt várnak a szervezők mind a versenyzők, mind a résztvevő országok számát tekintve. Természetesen kiemelten magas az indulók aránya az olimpiai kategóriákban, ahol az sem elképzelhetetlen, hogy 50-60 bokszoló lép majd ringbe.
A magyar válogatott tíz sportolóval utazott el ma reggel Kínába, és a csapat átlagéletkora alapján a világbajnokság egyik legfiatalabb gárdája.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke elmondta, a csapat becsülettel dolgozott a felkészülési időszakban, éppen ezért tisztességes helytállást vár tőlük.
„Nagyon fiatal és tapasztalatlan ez a társaság, így csak akkor van esélyük valamilyen eredményt elérni, ha nagyon kedvező a sorsolásuk, például az elején nem találkoznak hazai versenyzővel. Túlzott elvárásaink nem lehetnek velük szemben, az olimpiai szereplésre, vagy egy érem megszerzésére talán Kovács marinak van esélye a múltja, az eredményei és a tudása alapján, de ő is 11 kilót fogyasztott a kvalifikációs hely reményében. Ha egy kvótát szereznénk Kínában, akkor nagyon elégedett és boldog lennék” – fogalmazott a MÖSZ elnöke.
Hasonló a véleménye Kovács Lászlónak is, aki szerint ez a csapat inkább a következő, 2016-os olimpiára érhet be. Éppen ezért több olyan versenyzőt is kivittek Kínába, akiknek elsősorban a tapasztalatszerzés lesz a feladata.
„Természetesen az mindenkitől elvárható, hogy a ringbe belépve a maximumot nyújtsa. Nem szeretnék senkire sem terhet rakni. Amióta kiderült, hogy mely súlycsoportok debütálnak Londonban, elképesztően felerősödött ezeknek a mezőnye. Az elmúlt időszakban a környező kategóriákból vagy felerősödtek, vagy éppen lefogyasztottak a legjobbak azért, hogy részt vehessenek az olimpián. Éppen ezért a világbajnokságon hatalmas bravúrt jelentene a magyaroktól, ha sikerülne kvótát szerezniük” – jelentette ki a szövetségi kapitány.
A magyar válogatott legrutinosabb és egyben legeredményesebb tagja, Kovács Mária két világbajnoki és három Európa-bajnoki címét még 86 kilóban érte el, és az olimpia miatt fogyasztott be a 75 kilogrammos kategóriába.
„A londoni indulás miatt vállaltam ezt a fogyasztást, és nem állítom, hogy könnyen ment. 2010-ben a világbajnokságon már az új súlycsoportomban lettem bronzérmes, és azóta odafigyelek a súlyomra, így ezzel nincs is már gondom. A tudásom alapján bele kell, hogy férjek a négy legjobb európai közé, ám nem szabad elfeledkezni arról, hogy a felső súlycsoportok szinte valamennyi klasszisa 75 kilóban indul” – közölte Kovács Mária, aki eddig 10 érmet nyert a különböző világversenyeken, kétszer lett az EU bajnoka, valamint 11 alkalommal győzött a magyar bajnokságon.
Az olimpiai súlycsoportok közül a legkisebbek között szerencsét próbáló Ancsin Katalin tavaly lépett fel mostani súlycsoportjába, és az elmúlt időszakban sikerült is beleerősödnie az 51 kilós mezőnybe.
„Sajnos az 51 kilós mezőnyben egyértelműen Európa viszi a prímet, így még akkor is nagyon nehéz lesz kivívni a londoni kvótát, ha a sorsolásunk ezúttal szerencsés lesz. Hiszek magamban és az elvégzett munkában, és azt vallom, ha fejben végig ott leszek a kínai világbajnokságon, akkor kvalifikálom magam a londoni játékokra” – jelentette ki Ancsin, aki akkor lesz igazán biztos londoni utazó, ha bejut a legjobb négy közé.
A női válogatott 60 kilós reménysége, Szabó Beáta. Az Eb-5., több nemzetközi versenyen dobogón végzett ökölvívó szerint szerencsés sorsolással odaérhet a legjobbak közé.
„Visszafogott várakozással várom a kvalifikációs versenyt, hisz a női ökölvívás legkeményebb súlycsoportjában kellene bejutnom a négy legjobb európai közé a londoni kvótáért. Természetesen egy pillanatra sem adom fel a harcot, hisz egy kedvező sorsolással bármi megtörténhet” – állította Szabó Beáta.

A kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon részt vevő magyar válogatott:

48 kg: Böde Anita (edző: Buga Kálmán, Turu István) - először vesz részt világbajnokságon, de kontinentális tornán már többször is szerepelt, ahol tavaly egy ötödik helyet is szerzett.
51 kg: Ancsin Katalin (edző: Balzsay Károly)
54 kg: Némedi Varga Csilla (edző: Egresits Tamás) – Barbadosban, első világbajnokságán rögtön felállhatott a dobogóra, és a vb-bronz mellett van három EU-bajnoki bronzérme.
57 kg: Nagy Kornélia Kitty (edző: Nagy Lajos) – junior korosztályban szerzett világbajnoki bronzérmet
60 kg: Szabó Beáta (edző: Vona János)
64 kg: Csősz Nikolett (edző: Forgács Sándor) – a juniorok között szerzett már világbajnoki bronzérmet, illetve volt Eb-n ötödik
69 kg: Nagy Bianka (edző: Gál László) – megnyerte az Uniós Országok Bajnokságát
75 kg: Kovács Mária (edző: Szuknai Zsuzsanna)
81 kg: Nagy Tímea (edző: Zöld Ferenc) – világ-, és Európa-bajnoki bronzérmes, EU-bajnok, EU-bajnoki ezüstérmes
+81 kg: Szatmári Petra (edző: Gálos Tamás) – az újonc versenyző a Nemzetek Kupáján szerzett bronzérmet


A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-05-02

MÖSZ hírek: Papp László Díj.

Az elismerés életre hívója, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke szerint ezzel az elismeréssel is adózik a boksztársadalom a háromszoros olimpiai bajnok emléke előtt.

A 2011-ben elért remek nemzetközi eredményeikért újabb öt tehetséges fiatal bokszoló kapja meg a Papp László Díjat

Csötönyi Sándor: „Ezzel is hozzájárulunk ahhoz, hogy soha ne merüljön feledésbe legendás ökölvívónk”

Immár hetedik alkalommal adják át az öt legjobb utánpótláskorú bokszolónak a Papp László Díjat. Ezúttal a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban veheti át ezt az elsősorban erkölcsi elismerést a 2011-es kimagasló eredményeiért Herczeg Norbert (54 kg – Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes), Hámori Ádám (75 kg – Európa-bajnok, világbajnoki 5.), Komor László (+80 kg – Eb-bronzérmes, világbajnoki 5.), Bársony Bernárd (57 kg – Eb-bronzérmes) és Sinkó Krisztián (63 kg – Eb-bronzérmes). A legendás ökölvívó fia, ifjabb Papp László azt reméli, hogy ez a díj motivációt jelent a fiatal reménységek számára. Az elismerés életre hívója, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke szerint ezzel az elismeréssel is adózik a boksztársadalom a háromszoros olimpiai bajnok emléke előtt.

Papp László születésének 86. évfordulóján, hetedik alkalommal adják át a legendás ökölvívóról elnevezett díjat az öt legeredményesebb utánpótláskorú versenyzőknek. Most különösen nehéz volt a szakmai zsűri döntése, ugyanis fiataljaink tavaly ragyogó eredményeket értek el a különféle világversenyeken, illetve a nemzetközi tornákon. Ezek közül is kimagaslott a Keszthelyen rendezett junior Európa-bajnokság, ahol versenyzőink öt érmet, köztük két aranyat nyertek. Nem véletlen, hogy az idei díjazottak éppen ők lettek:

- Herczeg Norbert (54 kg): Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, edző: Konkoly István
- Hámori Ádám (75 kg): Európa-bajnok, világbajnoki 5., edző: Varsányi Áron
- Komor László (+80 kg): Eb-bronzérmes, világbajnoki 5., edző: Salánki László
- Bársony Bernárd (57 kg): Eb-bronzérmes, edző: Badari Tibor
- Sinkó Krisztián (63 kg): Eb-bronzérmes, edző: Nagy Zoltán

Az öt tehetséges fiatal a Papp László Díjat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Tükörtermében dr. Réthelyi József nemzeti erőforrás minisztertől veszi át.
Az elismerés ötletgazdája, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke úgy véli, ez a díj a legkevesebb, hogy a magyar ökölvívás legendájának emlékét megőrizzük az utókor számára.
„Ezzel is hozzájárulunk ahhoz, hogy soha ne merüljön feledésbe Papp László neve. Külön öröm, hogy a mindenkori magyar kormány is támogatja a háromszoros olimpiai bajnokról elnevezett díj kiosztását. Bízom abban, hogy azok a fiatalok, akik ebben az elismerésben részesülhetnek, méltóak lesznek rá a későbbiekben is. Nagyon komoly eredményeket ért el a mostani öt fiatal, és minden esélyünk megvan arra, hogy ugyanazt az utat járják be, mint a két évvel ezelőtt díjazott Harcsa Zoltán, aki a londoni olimpiára készül, és az év elején világbajnokot verve döntőzött a Bocskai Emlékversenyen” – fogalmazott Csötönyi Sándor.

A legendás bokszoló fia, ifjabb Papp László édesanyjával, nagynénjével és a család más tagjaival mindig jelen van az elismerés átadásakor. Teljesen egyetért a mostani díjazottak kiválasztásával, és azt reméli, hogy ez a díj motivációt jelent a fiatal reménységek számára.
„Nagyon megtisztelő a családra nézve, hogy nem feledkeznek meg édesapámról, és többek között ezzel a kitüntetéssel is ápolják az emlékét. Az utánpótlással való törődés az alapja a jövő sikereinek, és bízom abban, hogy ez az öt tehetséges fiatal számára külön motivációt jelent ez az elismerés” – jelentette ki ifjabb Papp László.
A díjazottak közül a tavalyi esztendő legeredményesebb fiatal ökölvívója, Herczeg Norbert hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy egy olyan díjat ítéltek neki, melyet a magyar ökölvívás legnagyobb alakjáról, a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóról neveztek el.
„Ez az elismerés arra sarkal, hogy idén még jobb teljesítményt nyújtsak. Bebizonyosodott immár többszörösen is a számomra, hogy érdemes keményen dolgozni, hisz az Európa-bajnoki címem és a világbajnoki ezüstöm mellé a Papp László díjat is átvehetem” – közölte Herczeg Norbert.

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-04-22

B. Molnár László beszámolója a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornáról VIII.

Sajnos nem sikerült egyetlenegy kvótát sem szereznie a magyar férfi ökölvívó válogatottnak a Trabzonban zajló olimpiai kvalifikációs tornán. Az 52 kilós Kalucza Norbert állt hozzá a legközelebb, ám a török Selcuk Eker elveszítette a finálét, így a magyar bokszoló az első európai tartalék. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke kijelentette a döntők után, ez a kvalifikációs rendszer egyáltalán nem kedvez az olyan kis országoknak, mint amilyenek mi vagyunk. A hazai válogatottat irreálisan segítették a többiek terhére, amit szakmailag igencsak alátámaszt az az adat, miszerint a tavaly ősszel rendezett bakui kvalifikációs világbajnokságon egyetlenegy kvótát sem szereztek, míg most hatot. A sportág hazai első embere úgy véli, ennek ellenére sem foghatják külső körülményekre a trabzoni eredményt, mert a versenyzőknek 120 százalékot kellett volna produkálniuk a kvótáért, de most csak százra voltak képesek.

Két érmet szerzett a magyar ökölvívó válogatott az olimpiai kvalifikációs tornán, ennek ellenére londoni kvóta nélkül jön haza Trabzonból

Csötönyi Sándor: „Nem kereshetjük külső körülményekben a hibákat”

Sajnos nem sikerült egyetlenegy kvótát sem szereznie a magyar férfi ökölvívó válogatottnak a Trabzonban zajló olimpiai kvalifikációs tornán. Az 52 kilós Kalucza Norbert állt hozzá a legközelebb, ám a török Selcuk Eker elveszítette a finálét, így a magyar bokszoló lett súlycsoportjában az első európai tartalék. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke kijelentette a döntők után, ez a kvalifikációs rendszer egyáltalán nem kedvez az olyan kis országoknak, mint amilyenek mi vagyunk. A hazai válogatottat igencsak segítették a többiek terhére, amit szakmailag alátámaszt az az adat, miszerint a tavaly ősszel rendezett bakui kvalifikációs világbajnokságon egyetlenegy kvótát sem szereztek, míg most hatot. A sportág hazai első embere úgy véli, ennek ellenére sem foghatják külső körülményekre a trabzoni eredményt, mert a versenyzőknek 120 százalékot kellett volna produkálniuk a kvótáért, de most csak százra voltak képesek.

- Elnök Úr! A tények szikár dolgok: a magyar csapat olimpiai kvóta nélkül érkezik haza Trabzonból. Ezúttal is minden összeesküdött a magyarok ellen a tornán?
Csötönyi Sándor: - Nem, ugyanis ilyen helyzetben nem kereshetjük semmilyen külső körülményben a hibákat, nem hivatkozhatunk semmire, hiszen így szerepeltünk. Higgye el nekem mindenki, ez a kvalifikációs rendszer nem kedvez az olyan kis országoknak, mint például a magyar. Ennek ellenére a hét versenyzőnk hét győzelmet és ugyanennyi vereséget szenvedett el, öt bokszolónk bekerült a negyeddöntőbe, ketten érmet szereztek, viszont olimpiai kvótát senki sem szerzett.
- Általában a hazai pálya lejteni szokott a pontozóknál. Mi volt a trabzoni tapasztalata?
Csötönyi Sándor: - Maradjunk annyiban, hogy irreális arányban segítették a törököket végig. Azért árulkodó lehet az az adat, hogy a bakui kvalifikációs világbajnokságon egyetlen bokszolójuk sem szerzett kvótát, míg most Trabzonban, egy nagyon erős mezőnyben tíz súlycsoportból négyet megnyertek, és összesen hat olimpiai kvalifikációs helyet szereztek. Higgyék el nekem, nem lettek hirtelen ennyivel jobbak… Az már csak és kizárólag a mi, illetve Kalucza Norbert peche volt, hogy a finálékban éppen az a török kapott csak ki, akinek Norbi kvótájához mindenképpen nyernie kellett volna. De természetesen nemcsak mi, hanem az oroszok, a franciák és a németek is érintettjei voltak ennek.
- Említette, hogy ez a rendszer nem kedvező a kisebb országoknak. Talán a régi kvalifikációs rendszer jobb volt?
Csötönyi Sándor: - Legalábbis igazságosabb. Gondoljon csak bele mindenki, annak idején Sydney-ben ugyanúgy három bokszolónk, Lakatos Pál, Balzsay Károly és Erdei Zsolt jutott ki az olimpiára, mint ahány kvótánk jelenleg van. Ha a mostani, egytornás rendszer lett volna akkor, Balzsay és Erdei ki sem jut az olimpiára. Még Peking előtt is a világbajnokságon kívül két esélyt kaptak a bokszolók kvótaszerzésre. Mielőtt bárki kritizálná a csapatot, ezeket mind vegye figyelembe.
- Rendben van, mondhatja bárki, de a kvóták száma eggyel sem nőtt Trabzonban…
Csötönyi Sándor: - Még egyszer mondom, semmire nem hivatkozhatunk. El kell fogadni, hogy most 120 százalékot kellett volna produkálnia a bokszolóinknak, ám csak százra voltak képesek, ami jelen esetben erre az eredményre volt elég.
- A jó szereplés alapja a felkészülés minősége, milyensége. Ezen a fronton minden rendben volt, mindent elvégezhettek a versenyzők, ami az eredményes szerepléshez kellett?
Csötönyi Sándor: - A szövetség mindent biztosított a válogatott számára, ami az eredményes felkészüléshez kellett. Voltak Kubában és Tunéziában edzőtáborozni, indulhattak nemzetközi tornákon, az anyagi hátteret a nyugodt munkához biztosítottuk. A ringben viszont a meccseket nem tudjuk megnyerni a bokszolók helyett, holott azonnal leszögezem, valamennyi versenyző maximálisan elvégezte az előírt munkát, és továbbra is azt mondom, Trabzonban valamennyien tisztességesen teljesítettek. Ezzel elégedett is vagyok, az eredmény az más dolog, azzal természetesen nem.
- Ezzel eldőlt, hogy a londoni olimpián három férfi bokszolónk vesz részt: Varga Imre (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg).
Csötönyi Sándor: - Egyelőre valóban ekkora a létszám, de például Kalucza Norbi az elsőszámú európai tartalék, míg a hölgyek közül májusban, a kínai kvalifikációs világbajnokságon szerezhetünk kvótát az olimpián debütáló három súlycsoport valamelyikében. Ugyanakkor állítom, hogy sok sportág kiegyezne azzal, ha már három londoni kvótával rendelkezne.

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-04-20

B. Molnár László beszámolója a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornáról VII.

Sajnos nem sikerült egyik elődöntő sem a magyar férfi ökölvívó válogatott számára a Trabzonban zajló olimpiai kvalifikációs tornán. Az 52 kilós Kalucza Norbert is megtanulhatta, miként lejt a hazai pálya egy rendkívül színvonalas, ugyanakkor rendkívül szoros találkozón: a pontozók semmit sem bíztak a véletlenre, és 22:12 arányban kihozták a török Selcuk Ekert. Amennyiben a hazai nézők nagy kedvence megnyeri a tornát, abban az esetben Kalucza már készülhet Londonba, és megszerzi a magyar válogatott negyedik olimpiai kvótáját. A szupernehézsúlyú Bernáth István sajnos elmaradt az eddig tőle látott közönségszórakoztató teljesítményétől, és sima, 12:2-es vereséget szenvedett a francia Tony Yokától. Bernáth nem szerzett kvótát, ám a francia győzelme esetén ő lenne az első számú európai tartalék.

Mindkét a magyar ökölvívó vereséget szenvedett az elődöntőben a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornán, így a török Selcuk Eker sikerén múlik a negyedik londoni kvóta

Kalucza Norbert: „Remélem, az olimpián is találkozunk, és bebizonyítom, ki a jobb”

Sajnos nem sikerült egyik elődöntő sem a magyar férfi ökölvívó válogatott számára a Trabzonban zajló olimpiai kvalifikációs tornán. Az 52 kilós Kalucza Norbert is megtanulhatta, miként lejt a hazai pálya egy rendkívül színvonalas, ugyanakkor rendkívül szoros találkozón: a pontozók semmit sem bíztak a véletlenre, és 22:12 arányban kihozták a török Selcuk Ekert. Amennyiben a hazai nézők nagy kedvence megnyeri a tornát, abban az esetben Kalucza már készülhet Londonba, és megszerzi a magyar válogatott negyedik olimpiai kvótáját. A szupernehézsúlyú Bernáth István sajnos elmaradt az eddig tőle látott közönségszórakoztató teljesítményétől, és sima, 12:2-es vereséget szenvedett a francia Tony Yokától. Bernáth nem szerzett kvótát, ám a francia győzelme esetén ő lenne az elsőszámú európai tartalék.
Már a végéhez közelednek a törökországi Trabzon városában az európai bokszolók számára fenntartott olimpiai kvótákért zajló csatározások, és sajnos kiderült, a szombati finálékat magyar résztvevő nélkül rendezik meg a helyi kosárcsapat csarnokában. Pedig az 52 kilós Kalucza Norbert mindent megtett a ringben a helyi illetőségű Selcuk Eker ellen, ám a rendkívül színvonalas, és nagyon szoros csata alatt és után ismét bebizonyosodott, ezen a tornán magyar ökölvívó nem győzhet le török bokszolót. Normál esetben egy vagy két ponttal bármelyik ökölvívót ki lehetett hozni a meccs végén – tehát a török győzelme sem érdemtelen – ám a 22:12-es pontozási arány több mint árulkodó, merre is lejtett a trabzoni szorító. Erre a legjobb példa a harmadik menet volt, amikor Kalucza szinte végigkergette a ringen a bokszzsákként püfölt törököt, ám a bírák még ezt is három pont különbséggel Ekernek adták.
„Ha a török megnyeri a döntőt, akkor én is kvótát szerzek, így szurkolok neki. Ugyanakkor azt remélem, hogy Londonban azonnal összesorsolnak vele rögtön az első fordulóban, hogy semleges ringben bizonyíthassam be, melyikünk a jobb. Sokszor eltaláltam tisztán a három menet alatt, próbáltam bevinni a sarokba, hogy megsorozzam, ám annyi most elégnek bizonyult itt a győzelemhez, hogy valaki török. Valahol a szívem mélyén sejtettem, hogy Bacskai után én sem nyerhetek a pontozóknál a helyi hős ellen” – jelentette ki Kalucza, aki Eker esetleges győzelmével már a sportág negyedik olimpiai kvótáját szerezheti meg.
Kovács László szövetségi kapitány szerint végig egyenrangú küzdelem folyt a ringben, és a pontozás egyáltalán nem tükrözi a szorítóban látottakat.
„A tornán a legnehezebb ellenféllel most bokszolt Norbi, aki nagyon jól küzdött, szép ütéskombinációkra volt képes, ami a pontozóknál valahogy nem jelentkezett. Tényleg nagyon szoros csata volt, egy-két ponttal bármelyik nyerhetett, így nem csalás a török döntőbe kerülése, csak elképesztően túlzó a különbség, ugyanis végig két egyenrangú ökölvívó csatáját láthatta a közönség. Nincs mese, most már a török kezében vagyunk, és nagyon remélem, hogy a szombati fináléban legyőzi a francia Nordine Oubaalit” – fogalmazott Kovács László.
A szupernehézsúlyú Bernáth István ezúttal nem tudta azt a közönségszórakoztató bunyóját bemutatni, mint a két megnyert meccsén, és végül teljesen megérdemelten szenvedett 12:2-es vereséget az ifjúsági olimpiai bajnok francia Tony Yokától. A +91 kilós magyar meglepően keveset kezdeményezett, alig találta el ellenfelét.
„Nagyon más volt a francia ellen bunyózni, mint az eddigi ellenfeleim ellen. Jobb volt, kikaptam, ennyi, de úgy érzem, az itteni meccseimen a teljesítményemmel nem okoztam senkinek csalódást” – közölte letörten Bernáth, aki a francia tornagyőzelme esetén az első európai tartalék lesz a súlycsoportjában.
A kapitány szerint a francia nemcsak tudásában, hanem stílusában is teljesen más volt, mint a magyar ökölvívó által legyőzött izraeli vagy a szlovén bokszoló.
„Sokkal többet kezdeményezett, jól ütött külharcból a francia. Ezzel együtt Pista mindent megtett, hisz aratott két nagyon szép győzelmet, így elégedett vagyok azzal az összképpel, ami róla kialakult bennem a trabzoni tornán” – mondta Kovács László.

A londoni olimpia résztvevője már: Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg).

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-04-18

B. Molnár László beszámolója a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornáról VI.

Igencsak felemásra sikeredtek a negyeddöntők a magyar férfi ökölvívó válogatott számára a Trabzonban zajló olimpiai kvalifikációs tornán. Az 52 kilós Kalucza Norbert újabb bravúros győzelmével már a legjobb négy között jár, és ha legyőzi a török Selcuk Ekert, akkor biztos kvótaszerző. Ugyanitt jár a szupernehézsúlyú Bernáth István, aki egy újabb közönségszórakoztató győzelmen van túl, és neki a francia Tony Yoka testén át vezet az út Londonban. Kiesett viszont a válogatott két, az olimpiai szereplésre legesélyesebbnek tartott ökölvívója: a 69 kilós Bacskai Balázs a török Abdulkadir Koroglutól, míg Szellő Imre (81 kg) az angol Callum Smithtől szenvedett pontozásos vereséget, így egyikük sem indulhat Londonban. Ugyanúgy, mint a 91 kilós Darmos József, aki az ír Thomas McCarthy ellen kapott ki 16:7-es pontozással. Az elődöntőkre pénteken kerül sor, melyekben a magyar válogatott még teljesítheti az utazás előtt kitűzött célt, a már meglévő három kvóta mellé egy, esetleg két bokszolónk kvalifikálja magát az olimpiára.

Kiesett a magyar ökölvívó válogatott két nagy reménysége a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornán, így az Európa-bajnok Bacskai Balázs és az Eb-bronzérmes Szellő Imre sem lesz ott Londonban

Magyar kvótaremények, vezéráldozatokkal

Igencsak felemásra sikeredtek a negyeddöntők a magyar férfi ökölvívó válogatott számára a Trabzonban zajló olimpiai kvalifikációs tornán. Az 52 kilós Kalucza Norbert újabb bravúros győzelmével már a legjobb négy között jár, és ha legyőzi a török Selcuk Ekert, akkor biztos kvótaszerző. Ugyanitt jár a szupernehézsúlyú Bernáth István, aki egy újabb közönségszórakoztató győzelmen van túl, és neki a francia Tony Yoka testén át vezet az út Londonban. Kiesett viszont a válogatott két, az olimpiai szereplésre legesélyesebbnek tartott ökölvívója: a 69 kilós Bacskai Balázs a török Abdulkadir Koroglutól, míg Szellő Imre (81 kg) az angol Callum Smithtől szenvedett pontozásos vereséget, így egyikük sem indulhat Londonban. Ugyanúgy, mint a 91 kilós Darmos József, aki az ír Thomas McCarthy ellen kapott ki 16:7-es pontozással. Az elődöntőkre pénteken kerül sor, melyekben a magyar válogatott még teljesítheti az utazás előtt kitűzött célt, a már meglévő három kvóta mellé egy, esetleg két bokszolónk kvalifikálja magát az olimpiára.
Az év eddigi legfontosabb versenyén veszítette el idei veretlenségét a magyar férfi ökölvívó válogatott legnagyobb reménysége, a 69 kilós Bacskai Balázs a törökországi Trabzon városában megrendezett, a még kiadó londoni olimpiai szereplést jelentő kvótás helyekért zajló kvalifikációs tornán. A 2010-es Európa-bajnok sorsolása folytán már a negyeddöntőben szembe került a helyiek legnagyobb kedvencével, a trabzoni illetőségű Abdulkadir Korogluval. Bacskainak ráadásul nemcsak a törökkel, hanem a futballarénákban megszokott szurkolói buzdítással, illetve a hazai pályán eddig megfelelően lejtő pontozással is meg kellett küzdenie. A magyar bokszoló kőkeményen végighajtotta a három menetet, ám ez sajnos kevésnek bizonyult, ugyanis a pontozók – igencsak túlzó különbséggel – végül 21:14-re Koroglut látták jobbnak. Egy biztos, ha ez a meccs máshol, semleges helyszínen van, más lett volna a végeredmény. Ám ez sajnos a tényeken semmit sem változtat, azaz Bacskai Balázs nem lesz ott a londoni olimpián.
„Már a második olimpiámról maradtam le az utolsó pillanatban, és ez egyelőre feldolgozhatatlan számomra. Tiszta pofont nem kaptam az egész meccsen, ráadásul meg voltam győződve, hogy minimum egálban vagyunk az első menetet követően. Ehhez képest már négy ponttal vezetett. Mindent kiadtam magamból, mindent megtettem, amit lehetett, de ez lett a vége, holott a második és harmadik menetben nagyon meghajtottam, és sokszor el is találtam őt. Ennyire nem jók a törökök, és most kiderült, semmit sem bíztak a véletlenre” – fogalmazott Bacskai, aki sírva ücsörgött a meccs után az öltöző sarkában.
Pedig megint szépen indult a nap, ugyanis az 52 kilós Kalucza Norbert megint hatalmas szívvel harcolva a harmadik menetben fordította a maga javára a Severiani Csiladze elleni meccsét. A grúz végig rengeteget szabálytalankodott, ám a második menet végén mégis ő vezetett 10:8 arányban. Ekkor azonban megindult Kalucza, és fantasztikus csatában végül legyőzte 14:13-as pontozással Csiladzét, és ezzel bejutott a legjobb négy közé közé. Norbi immár egy lépésre van az olimpiai kvótától, ám ez nem lesz számára egyszerű feladat, hisz a török Selcuk Eker következik számára. Esetleges veresége esetén is tovább reménykedhet Kalucza, ugyanis a kiírás értelmében az elődöntőben vesztes bokszolók közül az lesz a harmadik, aki a későbbi győztestől kapott ki. Ebben a súlycsoportban ugyanis az első három kvalifikálja magát a londoni olimpiára.
„Rengeteget szabálytalankodott ellenem a grúz egész meccsen, és ezért csak a második menet végére találtam meg a megfelelő, győzelemhez kellő stílust. Pontosan tudtam, hogy vesztésre állok, éppen ezért úgy mentem vissza az utolsó három percre, hogy mindent kihajtok magamból. A vége felé már éreztem, hogy meglesz a győzelem, és bevallom, nagyon feldob, hogy csak egy lépésre vagyok a kvótától” – fogalmazott a meccsét követően Kalucza.
Másik kvótaesélyes bokszolónk, Szellő Imre (81 kg) szintén nem élete napjaként fog emlékezni a tegnapira. Bacskaival éppen egyidőben lépett szorítóba az angol Callum Smith ellen, és – valljuk be őszintén – elveszítette a meccsét. Igaz, nem 16:6 arányban, ahogy a pontozók kihozták, ám ez a lényegen sajnos megint nem változtat.
„Óriási csalódás ez a vereség számomra, hisz a londoni olimpia miatt maradtam az amatőrök között Peking után. Egy világ omlott össze bennem, és ha azt mondom, sajnálom, az abszolút nem fejezi ki az érzéseimet. Az első menetben végig igyekeztem betartani a taktikai utasításokat, egyeneseket ütöttem, illetve testre támadtam. Szorosnak hittem az állást, de az sem roppantott meg, kiderült, három pontos hátrányból kell folytatnom, hisz az előző meccsemen is tudtam fordítani. Bevallom, amikor megtudtam a második menet végén, hogy hat pont a különbség, el sem akartam hinni. Az utolsó három percben nyomtam, végig előre bokszoltam, és már a ringben éreztem, ez nem mindig sikerült. Kell egy kis idő, míg feldolgozom azt, ami velem történt” – préselte ki magából Szellő.
A délutáni program utolsó előtti párjában szólították a szupernehézsúlyú Bernáth Istvánt, akinek a szlovén Labinot Xhoxhaj ellen kellett bizonyítania. Nos, Bernáth ismét közönségszórakoztató meccset produkált: törökön kívül ennyi tapsot senki sem kapott, és az sem tudta a kedvét venni, hogy a bíró figyelmeztette, hogy komolyan vegye a küzdelmet. Jellemző kép volt a 14:4-re megnyert meccs végén, hogy a szlovén arra kérte a magyar bunyóst, hogy fotózkodjanak egymással.
„Megint jól éreztem magam a ringben, örülök, hogy át tudtam menteni a formámat az első meccsről. A szlovén masszívabb ellenfél volt, mint az első meccsen az izraeli, de itt is ugyanazzal a lendülettel voltam képes mindhárom menetet végigbokszolni. Tény, hogy a második menet közepétől a közönségnek is bokszoltam, mert éreztem, nincs veszélyben a győzelmem” – árulta el Bernáth, aki a pénteki elődöntőben a francia Tony Yoka ellen lép ringbe.
Sajnos a nap utolsó magyar vonatkozású mérkőzésén eldőlt, hogy az Eb-bronzérmes Darmos József (91 kg) sem folytathatja tovább a londoni kvótáért való küzdelmet. A magyar nehézsúlyú ellenfele, az ír Thomas McCarthy hatalmas, látványos – ám sokszor szabálytalan – ütésekkel tarkított csatában végül 16:7-re győzött, holott a második menetben számolni is kellett rá. Sajnos Darmost a sokadik alkaros ütéséért megintették, de ez már nem osztott és szorzott a végeredményt illetően.
„Már nagyon vártam a meccsemet, rendesen felpörgettem magam, de sajnos a túlzott akarásom teljesen elnyomta a boksztudásomat. Tipikusan olyan küzdelem volt, ahol a kevesebb jóval több lett volna. Bevallom, nagyon elbizonytalanított az a tudat az első menet végén, hogy három ponttal vezet, holott teljesen jogos volt ez az állás. Innentől kezdve csak egyben bízhattam, hogy kiütöm valahogy, és emiatt teljesen elveszítettem a fejem. Egyetlen pozitívuma a meccsnek, hogy a szívem a helyén volt, harcoltam az utolsó leheletemig” – közölte Darmos.
A pénteki elődöntőkre tehát két magyar – Kalucza Norbert és Bernáth István – maradt, azaz a magyar válogatott – amely eddig 7 siker mellett 5 vereséget gyűjtött be – még bőven teljesítheti a trabzoni utazás előtt megfogalmazott célját, miszerint a már meglévő három kvóta mellé egy, esetleg egy újabb londoni helyet megszerez.

A trabzoni kvalifikációs torna pénteki, magyar érdekeltségű meccsei

52 kg – Kalucza Norbert (az első háromban kell végeznie): az elődöntőben a török Selcuk Eker ellen lép ringbe a délutáni programban
+91 kg – Bernáth István (döntőbe kell kerülnie): az elődöntőben a francia Tony Yoka ellen lép ringbe a délutáni programban

A londoni olimpia résztvevője már: Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg).

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-04-17

B. Molnár László beszámolója a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornáról V.

Sajnos megtört a jég, és a három ringbe lépő magyar bokszolóból ketten is vereséget szenvedtek a Trabzonban zajló olimpiai kvalifikációs tornán. Az 52 kilós Kalucza Norbert egy kis hullámvölgyet leszámítva viszonylag simán, 21:13-ra kipontozta a spanyol ellenfelét, Francisco Torrijost, míg Nagy Krisztián (56 kg) és Ungvári István (49 kg) is kikapott, ráadásul mindketten kétpontos előnyről. A hét magyarból tehát a negyeddöntőkben még öten maradtak állva, és valamennyien – Kalucza Norbert, Bacskai Balázs (69 kg), Szellő Imre (81 kg), Darmos József (91 kg) és Bernáth István (+91 kg) – a szerdai napon lépnek szorítóba a legjobb négy közé jutásért.

Már nem százszázalékos a magyar ökölvívó válogatott a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornán, de így is öten még versenyben vannak a londoni kvótákért

Kalucza Norbert: „Képes voltam folyamatosan támadni a harmadik menetben”

Sajnos megtört a jég, és a három ringbe lépő magyar bokszolóból ketten is vereséget szenvedtek a Trabzonban zajló olimpiai kvalifikációs tornán. Az 52 kilós Kalucza Norbert egy kis hullámvölgyet leszámítva viszonylag simán, 21:13-ra kipontozta a spanyol ellenfelét, Francisco Torrijost, míg Nagy Krisztián (56 kg) és Ungvári István (49 kg) is kikapott, ráadásul mindketten kétpontos előnyről. A hét magyarból tehát a negyeddöntőkben még öten maradtak állva, és valamennyien – Kalucza Norbert, Bacskai Balázs (69 kg), Szellő Imre (81 kg), Darmos József (91 kg) és Bernáth István (+91 kg) – a szerdai napon lépnek szorítóba a legjobb négy közé jutásért.
Az év eddigi legfontosabb versenyén elveszítette veretlenségét a magyar férfi ökölvívó válogatott a törökországi Trabzon városában megrendezett, a még kiadó londoni olimpiai szereplést jelentő kvótás helyekért zajló kvalifikációs tornán. Pedig megint szépen indult a nap, ugyanis az 52 kilós Kalucza Norbert az első menet utolsó percét kivéve simán legyőzte 21:13-as pontozással a spanyol Francisco Torrijost, és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. Norbi főleg a harmadik menetben volt fölényben, és egy percig sem forgott veszélyben a sikere.
„Nagyon jól kezdtem az első menetben, aztán az utolsó percre szinte szétesett a mozgásom, és a spanyol bizony többször eltalált. Jól jött a szünet, hisz a második etapban már összekaptam magam, nemcsak visszajöttem a meccsbe, hanem ettől kezdve az történt, amit én akartam. Képes voltam folyamatosan támadni a harmadik menetben is, és hiába csapkodott kellemetlen stílusban a spanyol, rendre eltaláltam a balegyeneseimmel. Ez a siker jót tett az önbizalmamnak, remélem, a grúz Csiladze sem jelent majd végállomást a számomra” – fogalmazott a meccsét követően Kalucza.
Ekkor már öt meccsből öt győzelemnél tartott a magyar válogatott, és bizony kevésen múlt, hogy a csapat nem folytatta tovább a diadalmenetét. Nagy Krisztián (56 kg) alaposan meglepte azeri ellenfelét, Magomed Abdulhamidovot, és meglepően érett ökölvívással, két ponttal megnyerte az első menetet. Ettől kezdve viszont az azeri feljavult, és ha végül nem érdemtelenül is, de ő jutott be a negyeddöntőbe, viszont a 13:9-es pontarány jelentősen eltúlzott.
„Úgy érzem, az első menet végén jogosan vezettem, ugyanis tökéletesen sikerült végrehajtanom a szövetségi kapitány taktikai utasítását, és a balegyenesekkel, valamint a bal-jobb kombinációimmal igencsak megleptem az ellenfelem. Sajnos a második menetben elaludtam egy kicsit fejben, ezen nincs mit szépítenem, megpróbáltam az eredményt tartani, ami nem volt szerencsés húzás a részemről. A harmadikban aztán mentem előre, ám az azeri rengeteget szabálytalankodott, és ezzel megtörte a lendületemet. Sajnálom a vereséget, úgy érzem verhető ellenfél ellen kaptam ki” – jelentette ki Nagy Krisztián.
A legkisebbeknél induló Ungvári István alaposan belehúzott a sorsolásnál, hiszen az ír Patrick Barnes 2010-ben Európa-bajnoki címet szerzett, ráadásul a pekingi olimpia bronzérmese volt. Ennek ellenére Ungvári egészen fantasztikus első menetet produkált, jól mozgott el az őt egyfolytában üldöző, de el nem találó ír ellen, és teljesen megérdemelten vezetett két ponttal három perc után. Aztán jött a második menet, ami rémálommá vált! Előbb a magyar taktikáját ítélte passzívnak a bíró, majd egy számolást követően azt hitte, Ungvári továbbra sem akar küzdeni, így leléptette a 49 kilós magyar bokszolót.
„A meccs előtt volt bennem egy kis tartás, ám ez az első menetben teljesen elmúlt belőlem. Rendre megelőztem a bal felütéseimmel, és teljesen megérdemelten vezettem. A másodikban folytattam az addig bevált taktikát, ám megfogott egy testütéssel, ami teljesen lelassított, és miután a bíró befejezte a számolást, a jelzésemből úgy érezte, nem akarom folytatni. Nagyon sajnálom, hiszen hibáztam, én rontottam el mindent” – ismerte el Ungvári.
Mindenesetre a negyeddöntőben öt magyar érdekelt, és valamennyien szerdán lépnek ringbe a legjobb négy közé jutásért.

A trabzoni kvalifikációs torna szerdai, magyar érdekeltségű meccsei

52 kg – Kalucza Norbert (az első háromban kell végeznie): a negyeddöntőben a grúz Severiane Csiladze ellen lép ringbe a délutáni programban
69 kg – Bacskai Balázs (döntőbe kell kerülnie): a negyeddöntőben a török Abdulkadir Koroglu ellen lép ringbe a délutáni programban
81 kg – Szellő Imre (az első háromban kell végeznie): a negyeddöntőben a brit Callum Smith ellen lép ringbe a délutáni programban
91 kg – Darmos József (meg kell nyernie a tornát): a negyeddöntőben az ír Thomas McCarthy ellen lép ringbe az esti programban
+91 kg – Bernáth István (döntőbe kell kerülnie): a negyeddöntőben a szlovén Labinot Xhoxhaj ellen lép ringbe a délutáni programban

A londoni olimpia résztvevője már: Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg).


A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-04-17

B. Molnár László beszámolója a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornáról IV.

Fantasztikus teljesítménnyel mutatkozott be a trabzoni olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna második napján a 69 kilós Bacskai Balázs. Európa-bajnokunknak mindössze másfél menet is elegendőnek bizonyult, hogy a bírók leléptessék ellene az észt Dmitrij Kormolint. A Vasas-Süllős ifjú klasszisa idei, talán legnehezebb meccsére készül, hiszen a negyeddöntőben a helyiek nagy kedvence, Abdulkadir Koroglu vár rá. Bacskai úgy véli, hogy amíg a török ellenfele szurkolói a lelátón tesznek meg mindent a trabzoni ökölvívó sikeréért, addig az ő családtagjai, ismerősei, a magyarok millió lesznek ott vele a ringben. Ez a tudat akkora erőt ad neki, hogy szerinte, ha zártan, magabiztosan fog bunyózni, a megelőző ütéseivel meglehet az áhított újabb győzelem. Legalább 15 percet beszélt a még mindig kórházban fekvő, de egyre jobban lévő Dobrádi Zsolttal, és Bacskai hatalmas lelki pluszt kapott a társaiért a betegágyán is szorító ökölvívótól

A magyar ökölvívó válogatott 69 kilós reménysége úgy érzi, a hazai szurkolók milliói lesznek vele a ringben a török Koroglu elleni negyeddöntőjében a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornán

Bacskai Balázs: „Óriási energiát adott, hogy beszéltem Dobrádi Zsoltival”

Fantasztikus teljesítménnyel mutatkozott be a trabzoni olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna második napján a 69 kilós Bacskai Balázs. Európa-bajnokunknak mindössze másfél menet is elegendőnek bizonyult, hogy a bírók leléptessék ellene az észt Dmitrij Kormolint. A Vasas-Süllős ifjú klasszisa idei, talán legnehezebb meccsére készül, hiszen a negyeddöntőben a helyiek nagy kedvence, Abdulkadir Koroglu vár rá. Bacskai úgy véli, hogy amíg a török ellenfele szurkolói a lelátón tesznek meg mindent a trabzoni ökölvívó sikeréért, addig az ő családtagjai, ismerősei, a magyarok millió lesznek ott vele a ringben. Ez a tudat akkora erőt ad neki, hogy szerinte, ha zártan, magabiztosan fog bunyózni, a megelőző ütéseivel meglehet az áhított újabb győzelem. Legalább 15 percet beszélt a még mindig kórházban fekvő, de egyre jobban lévő Dobrádi Zsolttal, és Bacskai hatalmas lelki pluszt kapott a társaiért a betegágyán is szorító ökölvívótól.
- Túl van a bemutatkozáson, mégpedig egy látványos, közönségszórakoztató meccsen. A külső szemlélő úgy volt vele, csak idő kérdése, mikor szünteti be a bíró az egyenlőtlen csatát. Belülről is ilyen egyszerűnek tűnt?
Bacskai Balázs: - Noha kétségtelenül úgy tűnhetett kívülről, hogy könnyed testmozgásra hasonlít a meccs, belülről ez egyáltalán nem így volt. Keményen, összpontosítva bunyóztam az előzetesen megbeszéltek szerint, ám az kétségtelen tény, hogy simán nyertem. Nagyon jó felvezetése volt ez a negyeddöntőnek.
- Eddig veretlen idén, és őszintén remélem, hogy ez a sorozat nem szakad meg egyhamar…
Bacskai Balázs: - Nagyon kellett ez a meccs, hiszen idén eddig ezzel a találkozóval együtt is mindössze hetedszer léptem szorítóba, igaz, a hetedik győzelmemet arattam. Már meccshiányom volt, mert Trabzon előtt a Bocskain három, a Bundesligában két, míg a BoxingOne sorozatban egy találkozóm volt. Márpedig nekem szükségem van a sok meccsre, hiszen amikor 2010-ben a moszkvai Európa-bajnokságot megnyertem, már húsz győzelemmel a „kezemben” érkeztem.
- Mostani formája már a moszkvai közelébe jár?
Bacskai Balázs: - Most úgy érzem, pont azon a szinten vagyok, sőt, morálisan azóta talán még jobb is lettem.
- Kell is a jó forma, hisz a trabzoni torna tán legkeményebb meccse jön a hazaiak kedvence, Koroglu ellen. A csarnok hangulatát elnézve, hatalmas lesz az ellenszél…
Bacskai Balázs: - Ez így van, de ha magabiztosan, zártan bokszolok, ha rendre képes leszek megelőzni őt, és kombinációkat ütni, akkor állítom a közönségével együtt sem lesz esélye ellenem. Ráadásul én sem leszek egyedül, mert érzem és tudom, hogy a családom, a barátaim és a hazai szurkolók milliói mind ott lesznek velem a ringben.
- Most szünnapja van. Látva a tegnapi teljesítményét, nem lett volna jobb, ha menetből kell bokszolnia a törökkel?
Bacskai Balázs: - Lehet ennek a szünnapnak rossz és jó oldala is. Talán az egyetlen rossz, hogy a török, aki már kétszer is végigbunyózott három menetet, ki tudja pihenni magát. Ám mivel sokat fogyaszt, így egy nappal tovább kell tartania a súlyát, ami azért a két meccsel együtt sokat kivehet belőle. De én sem ezzel, sem pedig semmilyen külső körülménnyel nem foglalkozom, mert tudom, a sorozatmeccseket viszont egyértelműen én bírom jobban.
- A válogatott számára hatalmas pszichés teher lehet Dobrádi Zsolt súlyos lebetegedése éppen az utazás előtt pár nappal. Tartják vele a kapcsolatot?
Bacskai Balázs: - Zsolti nagyon sokat segít valamennyiünknek. Beszéltem vele telefonom, és ez alatt a negyedóra alatt rengeteg energiát szabadított fel bennem. Örülök, hogy fokozatosan javul az állapota, hisz ő az olimpiainál sokkal fontosabb kvótát nyert meg: az életét. Most rajtunk a sor, nemcsak magunkért, hanem Zsoltiért is küzdünk a szorítóban.

A trabzoni kvalifikációs torna keddi, magyar érdekeltségű meccsei

49 kg – Ungvári István (a legjobb négy közé kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az ír Patrick Barnes ellen kezd kedden az esti programban
52 kg – Kalucza Norbert (dobogón kell végeznie): a nyolcaddöntőben a spanyol Francisco Torrijos ellen kezd kedden a délutáni programban
56 kg – Nagy Krisztián (a legjobb négy közé kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az azeri Magomed Abdulhamidov ellen kezd kedden az esti programban

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-04-16

B. Molnár László beszámolója a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornáról III.

Százszázalékos maradt a magyar férfi ökölvívó válogatott a 44 ország válogatottjának részvételével rendezett trabzoni olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna második napján. Három magyar lépett a szorítóba, és mindhárman jó teljesítményt nyújtva simán nyertek, így Bacskai Balázs (69 kg), az itteni második győzelmét megszerző Szellő Imre (81 kg) és Bernáth István (+91 kg) már a legjobb nyolc között jár. Kovács László szövetségi kapitány úgy véli, eddig jól teljesített a csapat, de örülni majd a végén szabad a megszerzett olimpiai kvótáknak. Kedden a három alsó súlycsoport lép szorítóba, azaz megkezdi a szereplését Ungvári István (49 kg), Kalucza Norbert (52 kg) és Nagy Krisztián (56 kg) is.

Háromból három győzelemmel folytatta a londoni kvótákért a menetelést a magyar ökölvívó válogatott a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornán

Bacskai, Szellő és Bernáth: nekik már nyolc

Százszázalékos maradt a magyar férfi ökölvívó válogatott a 44 ország válogatottjának részvételével rendezett trabzoni olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna második napján. Három magyar lépett a szorítóba, és mindhárman jó teljesítményt nyújtva simán nyertek, így Bacskai Balázs (69 kg), az itteni második győzelmét megszerző Szellő Imre (81 kg) és Bernáth István (+91 kg) már a legjobb nyolc között jár. Kovács László szövetségi kapitány úgy véli, eddig jól teljesített a csapat, de örülni majd a végén szabad a megszerzett olimpiai kvótáknak. Kedden a három alsó súlycsoport lép szorítóba, azaz megkezdi a szereplését Ungvári István (49 kg), Kalucza Norbert (52 kg) és Nagy Krisztián (56 kg) is.
Az év eddigi legfontosabb versenyén története egyik legjobb napján van túl a magyar férfi ökölvívó válogatott a törökországi Trabzon városában megrendezett, a még kiadó londoni olimpiai szereplést jelentő kvótás helyekért zajló kvalifikációs tornán. Az első napon szerzett, meglehetősen nyögvenyelős győzelmét követően hétfőn ismét ringbe lépett a 81 kilós Szellő Imre, aki a moldáv Victor Cotiujanschii ellen, ezúttal rá sem lehetett ismerni a magyar ökölvívó teljesítményére. Igaz, az első menet első másfél percében alaposan ráijesztett a magyarokra – ekkor nagy fölényben volt a moldáv –, ám ott megtalálta a saját stílusát, és főleg a harmadik menetben már a régi önmagát idézte a szorítóban, és hátrányból fordítva 20:15-re győzött.
„Noha most sokkal jobban ment, mint az első meccsemen, még mindig nem mutattam meg, mi van bennem valójában. Tudtam végig, mire kell odafigyelnem, a kapitány azt kérte, hogy üssek bal-jobb kombinációkat, vagy balt, majd jobbat, valamint egyenesekkel operáljak, és lépjek el az ellenfél elől. A második menet közepétől vettem át végleg az irányítást, és ezúttal odafigyeltem a tempómra is, nem akartam agyonütni a moldávot minden egyes alkalommal” – fogalmazott Szellő Imre, aki ezzel már negyeddöntős, és szerdán a brit Callum Smith ellen bokszol.
Az ökölvívót segítő tréner, Konkoly István is egyetért azzal, hogy sokkal jobban teljesített Eb-bronzérmesünk, mint első meccsén. „Még mindig nem adta ki magából azt, ami benne van, de ahogy telnek a napok, úgy lendül egyre jobb formába. A találkozó második felében már látszott, szép boksszal oldja meg Imre a feladatát, és most már abban bízom, hogyha képes folyamatosan javulni, a döntőbe is bekerülhet” – állította Konkoly István.
Ezen a napon mutatkozott be a szupernehézsúlyúak között Bernáth István, aki az izraeli Roman Maryanovszki ellen egy közönségszórakoztató meccsen, háromszor megpadlóztatva ellenfelét végül 16:9-re győzött, és már a legjobb nyolc között jár. „Ez a meccs nagyon jó bemelegítés volt a folytatáshoz. Lehet, hogy néha túlcifráztam, de nagyon élveztem a bunyót. Nagyon hiányzott már a tétmeccs, hiszen régen bokszoltam már. Remélem, hogy a következő ellenfelem, a szlovén Xhoxhaj sem jelent majd megoldhatatlan feladatot számomra” – közölte Bernáth István.
Szántó Imre is elégedett volt a +91 kilós versenyző teljesítményével, de óva int mindenkit attól, hogy a folytatásra ebből a valóban jó teljesítményből messzemenő következtetéseket vonjon le.
„Pista a szupernehézsúlyban szokatlan mozgáskultúrával alaposan meglepte az ellenfelét, és tényleg magabiztosan, helyenként látványosan bokszolva győzött. Ám ez innentől kezdve már történelem, hisz a szlovén jóval nehezebb falat lesz a számára, amit azért remélhetőleg meg tud majd oldani” – mondta Szántó Imre.
A legvégére maradt, noha időben elsőként lépett szorítóba a magyarok közül a 69 kilós Bacskai Balázs. 2010-es Európa-bajnokunk nagyon jó teljesítményt nyújtva annyira megverte Dmitrij Kormilint, hogy az észt bokszoló szája és orra is felszakadt, és a második menet közepén, jelentős Bacskai pontelőnynél a bíró leléptette Kormolint.
„Nagyon jó felvezetés volt számomra ez a mérkőzés. Én is meccshiánnyal küzdök, hisz ebben az évben mindössze hetedszer léptem ringbe, és arattam a hetedik győzelmemet. Jó formában érzem magam, és nemcsak fizikálisan, hanem morálisan is a topon vagyok” – ecsetelte Bacskai, akinek vélhetően a torna legkeményebb meccse következik a szerdai negyeddöntőben a szó szerint hazai – Trabzonban él és sportol – Abdulkadir Koroglu ellen.
Kovács László szövetségi kapitány is elégedett volt 69 kilós klasszisunk teljesítményével, és elárulta, videózással is készülnek a török bokszoló ellen.
„A vártnak megfelelő teljesítményt nyújtott Balázs, jó felvezetése volt a szerdai nagy meccsnek. Eddig kétszer találkozott a két bunyós egymással, és 1-1-re állnak. Koroglu egy verekedős ökölvívó, aki ellen zárt alapállásból kell irányítani, és kombinációkat ütve bőven van esély a győzelemre” – közölte a szövetségi kapitány.
De jó ezt leírni: négy meccsből négy győzelem eddig a magyarok mérlege Trabzonban.

A trabzoni kvalifikációs torna keddi, magyar érdekeltségű meccsei

A trabzoni kvalifikációs tornán részt vevő magyar ökölvívó válogatott sorsolása

49 kg – Ungvári István (a legjobb négy közé kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az ír Patrick Barnes ellen kezd kedden az esti programban
52 kg – Kalucza Norbert (dobogón kell végeznie): a nyolcaddöntőben a spanyol Francisco Torrijos ellen kezd kedden a délutáni programban
56 kg – Nagy Krisztián (a legjobb négy közé kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az azeri Magomed Abdulhamidov ellen kezd kedden az esti programban

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-04-15

B. Molnár László beszámolója a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornáról II.

Magyar győzelemmel kezdődött a 44 ország válogatottjának részvételével rendezett trabzoni olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna. A 81 kilós Szellő Imre az észt Ainar Karlsson ellen végül nagy küzdelemben 13:11-es pontozással győzött, és bekerült a nyolcaddöntőbe. Az Eb-bronzérmes ökölvívó tudásához képest erőtlenül és pontatlanul bokszolt, és a meccset követően elismerte, ennél jóval több kell, ha valóra akarja váltani az álmát. Kovács László szövetségi kapitány szerint versenyzője messze nem azt nyújtotta, mint ami elvárható lenne tőle, és úgy véli, ha a nyolcaddöntőben a moldáv Victor Cotiujanschii ellen a teljesítménye nem javul fel, akkor ez kevés lesz az olimpiai kvótához

A 81 kilós Szellő Imre meglehetősen szerencsés győzelemmel mutatkozott be a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornán

Kovács László: „Ez a teljesítmény kevés lesz a kvótához”

Magyar győzelemmel kezdődött a 44 ország válogatottjának részvételével rendezett trabzoni olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna. A 81 kilós Szellő Imre az észt Ainar Karlsson ellen végül nagy küzdelemben 13:11-es pontozással győzött, és bekerült a nyolcaddöntőbe. Az Eb-bronzérmes ökölvívó tudásához képest erőtlenül és pontatlanul bokszolt, és a meccset követően elismerte, ennél jóval több kell, ha valóra akarja váltani az álmát. Kovács László szövetségi kapitány szerint versenyzője messze nem azt nyújtotta, mint ami elvárható lenne tőle, és úgy véli, ha a nyolcaddöntőben a moldáv Victor Cotiujanschii ellen a teljesítménye nem javul fel, akkor ez kevés lesz az olimpiai kvótához.
Egynapos csúszással ugyan, de elkezdődött az év eddigi legfontosabb versenye 44 európai – köztük a magyar hét indulóval – férfi ökölvívó válogatott részvételével, hogy az elkövetkezendő napokban a törökországi Trabzon városában megszerezzék a még kiadó londoni olimpiai szereplést jelentő kvótás helyeket. Már az első napon ringbe lépett Eb-bronzérmesünk, Szellő Imre, aki ugyan hatalmas csatában legyőzte az észt Ainar Karlssont – 13:11 lett a pontozás vége –, ám a szorítóban mutatott teljesítményre igencsak nem lehet büszke a magyar csapat egyik kvótára esélyes versenyzője.
„Sajnos Imre nem azt nyújtotta, amit valójában tud, és amit el is várunk tőle. Ennél jóval több van benne, remélem, a következő meccsén képes lesz megmutatni, mire képes az igazi Szellő a ringben. Ha nem tud változtatni, sajnos be kell látni, hogy ez a teljesítmény kevés lesz a kvótához. Ő is elismerte a meccset követően, hogy ennél jóval többre képes, és szerencsés győzelmet aratott. Természetesen bízom abban, hogy képes lesz a valódi önmagát adni a szorítóban a nyolcaddöntőben” – fogalmazott Kovács László szövetségi kapitány.
Szellőnek nem marad sok ideje pihenni és felkészülni a következő meccsére, ugyanis a hétfő esti programban máris ringbe szólítják a nyolcaddöntőre a moldáv Victor Cotiujanschii ellen.

A trabzoni kvalifikációs torna hétfői, magyar érdekeltségű meccsei

69 kg – Bacskai Balázs (döntőbe kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az észt Dmitrij Kormilin ellen kezd a hétfő délutáni programban
81 kg – Szellő Imre (dobogón kell végeznie): a nyolcaddöntőben a moldáv Victor Cotiujanschii ellen küzd a hétfő esti programban
+91 kg – Bernáth István (döntőbe kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az izraeli Roman Maryanobski ellen kezd a hétfő esti programban

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője



2012-04-15

B. Molnár László beszámolója a trabzoni olimpiai kvalifikációs tornáról I.

Megérkezett mind a 44 ország válogatottja a trabzoni olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna helyszínére, így semmi akadálya nem volt a mérlegelés és a sorsolás megtartásának. A magyar csapat valamennyi tagja hozta a súlyát, majd a sorsolásnál nehéz, de nem leküzdhetetlen ellenfeleket kaptak. Kovács László szövetségi kapitány szerint most már a konkrét feladatokra kell koncentrálni, és kijelentette, az, aki kijut Londonba, könnyebben szerezhet érmet, mint itt Trabzonban. Hasonlóan vélekedett Csötönyi Sándor, a magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, aki úgy véli, a fiúk erőn felüli teljesítménnyel teljesíthetik a célként kitűzött egy vagy két olimpiai kvóta megszerzését.

A 81 kilós Szellő Imre kezdi meg a magyarok küzdelmét a megmaradt olimpiai kvótákét Trabzonban

Kovács László: „Nehéz, de megoldható feladat vár a fiúkra”

Megérkezett mind a 44 ország válogatottja a trabzoni olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna helyszínére, így semmi akadálya nem volt a mérlegelés és a sorsolás megtartásának. A magyar csapat valamennyi tagja hozta a súlyát, majd a sorsolásnál nehéz, de nem leküzdhetetlen ellenfeleket kaptak. Kovács László szövetségi kapitány szerint most már a konkrét feladatokra kell koncentrálni, és kijelentette, az, aki kijut Londonba, könnyebben szerezhet érmet, mint itt Trabzonban. Hasonlóan vélekedett Csötönyi Sándor, a magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, aki úgy véli, a fiúk erőn felüli teljesítménnyel teljesíthetik a célként kitűzött egy vagy két olimpiai kvóta megszerzését.
Az év eddigi legfontosabb versenyére készült 44 európai – köztük a magyar hét indulóval – férfi ökölvívó válogatott, hogy az elkövetkezendő napokban a törökországi Trabzon városában megszerezzék a még kiadó londoni olimpiai szereplést jelentő kvótás helyeket. A reggeli mérlegelésen valamennyi magyar ökölvívó hozta a súlyát, így innentől kezdve már csak arra a feladatukra kell koncentrálniuk, hogy sportáguknak újabb kvalifikációs helyeket szerezzenek a nyári olimpiai játékokra.
A sorsolásnál aztán kiderült, nehéz, de talán nem lehetetlen feladat vár rájuk. Csötönyi Sándor szerint erőn felüli teljesítményre és a véletlenek kedvező alakulására is szükség lesz a sikeres szerepléshez.
„Nem biztos, hogy az a jó, ha egy bokszoló erőnyerő, ám nem ez lesz a legnehezebb leküzdendő dolga a fiúknak. Kemény ágakra kerültek, ahonnan tényleg emberfeletti teljesítményre és a véletlenek kedvező alakulására lesz szükségük ahhoz, hogy kvótát szerezzenek. Persze ebben a mezőnyben szinte nincs gyenge ökölvívó, ennek ellenére bízom abban, hogy nem megyünk haza üres kézzel” – fogalmazott a MÖSZ elnöke.
Hasonlóan vélekedik a válogatott szövetségi kapitánya is, aki úgy véli, nem lesz egyszerű dolga a tanítványainak.
„A feladat nagyságához méltó kemény sorsolást kaptunk, ám azt mondom, nehéz, de nem lehetetlen feladat elé kerültünk. Azt már biztosan állítom a résztvevők névsorának ismeretében, hogy aki kijut Londonban, az könnyebben felállhat az olimpiai dobogóra, mint ahogy kiharcolta a kvótát magának. Az ellenfelek ismeretében sem változtatunk a céljainkon, azaz egy-két kvalifikációs hely megszerzésével elégedettek lennénk” – jelentette ki Kovács László.
Elsőként a ma esti programban – megközelítőleg magyar idő szerint 21 óra felé – Szellő Imre kezdi meg a magyarok szereplését az észt Ainar Karlsson ellen a 16 közé jutásért.

A trabzoni kvalifikációs tornán részt vevő magyar ökölvívó válogatott sorsolása:

49 kg – Ungvári István (a legjobb négy közé kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az ír Patrick Barnes ellen kezd kedden az esti programban
52 kg – Kalucza Norbert (dobogón kell végeznie): a nyolcaddöntőben a spanyol Francisco Torrijos ellen kezd kedden a délutáni programban
56 kg – Nagy Krisztián (a legjobb négy közé kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az azeri Magomed Abdulhamidov ellen kezd kedden az esti programban
69 kg – Bacskai Balázs (döntőbe kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az észt Dmitrij Kormilin ellen kezd a hétfő délutáni programban
81 kg – Szellő Imre (dobogón kell végeznie): a 16 közé jutásért az észt Ainar Karlsson ellen kezd a vasárnap esti programban
91 kg – Darmos József (meg kell nyernie a tornát): a súlycsoport egyedüli erőnyerőjeként a negyeddöntőben a Thomas McCarthy (ír) és az Alem Colpa (bosnyák) meccs győztese ellen lép ringbe a szerda esti programban
+91 kg – Bernáth István (döntőbe kell kerülnie): a nyolcaddöntőben az izraeli Roman Maryanobski ellen kezd a hétfő esti programban

A londoni olimpia résztvevője már: Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg).

A beszámolót készítette:
B. Molnár László
Magyar Ökölvívó Szakszövetség kommunikációs vezetője